Lassan egy éves a pesti éruv. Mutatjuk a leggyakrabban felmerülő kérdéseket a terület és sábesz napján kapcsán.

Az éruv létrehozása jelentős könnyebbséget jelent a közösség tagjainak, hiszen a sábeszi „cipelés” tilalmára vonatkozó szabályokat egyszerűbbé teszi. Ugyanakkor felmerültek kérdések a használat részleteiről, amelyeket Oberlander Báruch rabbi tisztázott.

Mit is szabad cipelni sábesz napján az éruv határain belül?

Az első és talán leggyakoribb kérdés az volt, hogy szabad-e bármit hozni-vinni a pesti utcákon az éruv elkészültével. A rabbi szerint az éruv arra ad megoldást, amit héberül mölechet hocáának, azaz „cipelés munkájának” neveznek. Ez a tilalom azt jelenti, hogy tilos a lakásból az utcára vinni dolgokat, illetve közterületen hozni-vinni.

Fontos azonban hangsúlyozni, hogy mindazt, amit a lakáson belül nem szabad vinni, azt az éruv határain belül sem lehet.

Ide tartoznak például a toll, a mobiltelefon vagy a bankkártya, amelyekre a mükce törvénye vonatkozik. Amit nem szabad használni szombaton, azt nem lehet felemelni vagy odébb tenni még a lakáson belül sem.

Na és mi a helyzet az esernyővel?

Sokan azt is kérdezték, hogy szabad-e esernyőt vinni magunkkal a szombati éruv területén. Itt két probléma merül fel: az egyik a hozás-vivés tilalma, amelyet az éruv kezel, a másik a tetőépítés tilalma.

A Tóra szerint sábeszkor tilos állandó vagy ideiglenes tetőépítményt létrehozni, amely fedett helyet biztosít, még akkor is, ha aznap elbontjuk. Ezért az esernyő használata szombaton sok rabbinikus vélemény szerint problémás lehet: akár a feje fölé emelés, akár a látvány miatt, hogy mások nem tudják, mikor nyitották ki, tetőépítésnek minősülhet.

Az ernyő tehát mükcének számít, és nem használható szombaton.

Minden sábesz előtt ellenőrizni kell az éruv állapotát

Egy másik gyakori kérdés az éruv érvényessége. Az éruv elvileg csak egy szombatra vonatkozik, ezért minden héten ellenőrizni kell, hogy a következő szombaton is használható-e. Ennek érdekében jött létre az eruv.hu oldal, ahol péntekenként közzéteszik az ellenőrzés eredményét és azt, hogy az éruv az adott héten kóser-e.

Végül fontos tisztázni, hogy az éruv hatálya nem terjed ki az egész fővárosra. Csak az éruv határain belül szabad hozni-vinni szombaton, amelyet szintén meg lehet tekinteni az eruv.hu oldalon. Pest éruvon kívüli részein, valamint Budán továbbra sem szabad szombaton cipelni.

Oberlander rabbi cikke eredetileg a Gut Sábeszben jelent meg.

Borítókép: Chabad.org.

Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.