Kihívások és megoldási javaslatok az Olajág Otthonokban

 

A Transznacionális Együttműködések program keretében április 29-én, Miskolcon adott elő Szerémi Ágnes, az Olajág Otthonok II. intézményvezetője. Előadásának címe „Kihívások és innovatív válaszok az Olajágban” volt, melyeket részletekbe menően ismertetett is a hallgatósággal.

Az előadó több olyan területet jelölt meg, ahol a legnagyobb kihívásokkal kell szembenéznie napjainkban a szociálisotthoni ellátást végző szakembereknek. Elsőként említette az idős emberek számának növekedését, mely a várólisták megnyúlásához vezet. A számszerű növekedéssel együtt gyarapszik a demenciával küzdők, illetve speciális ellátást igénylők száma, egyúttal a nemi arányok is eltolódnak a nők javára.

Ezt részben kiegészíti, ugyanakkor más típusú feladatokat is jelent az Alzheimer betegek számának növekedése, amit nem szabad összetéveszteni az időskori szenilitással. A rövidtávú emlékezet drasztikus romlása jelzi a meglétét, és egyre korábban, már 60 éves kor körül jelentkezhet. Az ilyen betegek különös odafigyelést igényelnek. Az Olajág Otthonok a „legjobb barát” modellt alkalmazzák az ilyen típusú problémával élő bentlakóknál.

Kihívást jelent az is, hogy az idősotthonokkal szemben fokozódó ellátásokat támasztanak mind a beköltözők, mind a hozzátartozók. Egyre inkább szolgáltatásként tekintenek rá, ami a minőségi szempontok előtérbe kerülésével jár együtt. Az épített környezet megfelelő kialakítása mellett kiemelt fontosságú a tartalmas időskor lehetőségének megteremtése is. Az Olajág Otthonokban ezt szervezett programokkal és az ott élők önszerveződésének támogatásával érik el.

Fontos azonban kitérni arra is, hogy a rendszer egésze (magán és állami intézmények egyaránt) állandó szakemberhiánnyal küzd. Sajnos jól képzett és elhivatott munkatársak nélkül a szociális ellátórendszer ezen területe sem tud megfelelően működni, ennek a megoldása azonban nem az intézmények falain belül kell, hogy megtörténjen.

A hallgatóság elismerő megjegyzései és tartalmas hozzászólásai nem csak azt igazolták, hogy az Olajág Otthonok szemléletmódja valóban megfelel a 21. századi elvárásoknak, hanem azt is, hogy a tapasztalatcserére és a kipróbált gyakorlatok megosztására ezen a területen is nagy igény mutatkozik. Reméljük, a projekt keretében nem utoljára.

 

Leichter Lilla

projekt koordinátor

 

Megszakítás