Saul Cenudioglu és felesége, Fortuna holttestét a romok alól húzták ki – számolt be róla a Neokohn.

A dél-törökországi Antakya zsidó közösségének vezetőjét, aki a régiót megrázó pusztító földrengés után eltűnt, csütörtökön holtan találták meg feleségével együtt.

A kimerítő mentési erőfeszítések után Saul Cenudioglu és felesége, Fortuna holttestét a romok alól emelték ki, több mint három nappal a Törökországot és Szíriát sújtó, több mint 20 ezer halálos áldozatot követelő katasztrofális földrengések után.

A holttesteket egy összetett műveletet követően találták meg, amelyben az IDF katonáiból és a ZAKA önkénteseiből álló speciális kutató-mentő csapat is részt vett.

Cenudioglu testvére, Ezra volt az, aki értesítette a hatóságokat a házaspár pontos tartózkodási helyéről, miután hangokat hallott a romok alól.

Unokatestvére, Yossi a Ynetnek elmondta, hogy

„bátyja, Ezra segítségért kiáltott, hogy testvérét élve vagy holtan hozzák vissza, hogy legalább megfelelő temetésben részesüljön”!

A törökországi izraeli mentőmisszió eközben még mindig keményen dolgozik, hogy minél több embert kimentsenek a romok alól, még akkor is, amikor az utórengések továbbra is tartanak. A rengések közül többet Izraelben és a Közel-Kelet számos más részén is éreztek.

Ahogy arról lapunk is beszámolt, David Lau askenázi főrabbi nyílt levelet tett közzé a Törökországba utazó izraeli mentőalakulatoknak, amely fontos iránymutatásokat tartalmazott az elkövetkező napok mentőmunkájára vonatkozóan.

Lau a mentési munkálatok folytatásával kapcsolatban azt írta, hogy „a tábori kórház továbbra is a megszokott keretek között működhet, orvosi ellátást biztosítva minden rászorulónak”, továbbá hogy

„minden olyan helyen, ahol bármilyen esély van arra, hogy a romok alól kimentsenek egy túlélőt, a mentőcsapatoknak mindent meg kell tenniük az életmentés érdekében.”

Megszakítás