Idestova negyed évszázada egyre többet hallani a magyarországi zsidó reneszánszról. Azonban, ha kicsit jobban megkapargatjuk a felszínt, könnyen kiderülhet, hogy a zsidó közösség önmagára ébredése eleddig korántsem teljesedett ki. 

Prológus: A vészkorszak után

A rendszerváltást követően új korszak virradt a magyarországi zsidóságra. Ám annak érdekében, hogy e fordulat jelentőségét kellőképpen értékelni tudjuk, egyúttal legalább vázlatos képet kapjunk a zsidó közösség zavartalan szárnyalását mindmáig nehezítő, döntően kulturális tényezők természetéről, úgy vélem, elengedhetetlen egy röpke pillantást vetni a korszakos változást megelőző évtizedek folyamataira is.

A felszabadulás utáni néhány évben mintegy 85 ezer, a holokauszt szörnyűségeit túlélt zsidó ember tért vissza az országba. 1946-ban a szovjet hadifogságból is elkezdtek hazaérkezni a zsidó származású magyarok ezrei, ám az év végéig több mint 51 ezren döntöttek úgy, hogy külföldön kezdenek új életet. Egyes becslések szerint a vészkorszakot mintegy 190-260 ezer magyar zsidó élte túl, a vidéki, zömében hagyományőrző, vallásos zsidóság csaknem teljesen elpusztult. A túlélők legnagyobb része, nem egészen másfél százezer ember, a fővárosban kezdett új életet. Érdekes, és a hazai zsidó közösség hagyományhoz való viszonyulásának alakulását illetően talán szintén nem mellékes körülmény, hogy a holokauszt poklából kikerülők jelentős része – egyharmada – nem volt izraelita vallású.

Sokan a túlélők közül végképp le akartak számolni az embereket egymástól elválasztó vallási-származási kategóriákkal, és a nemzetközi munkásmozgalomban találták meg a helyüket. A hatalomra jutott kommunista párt vezetésében is sok zsidó származású politikus jutott szerephez. Mindazonáltal a kommunistákban a vészkorszak lezáróit ünneplő zsidóknak hamarosan csalatkozniuk kellett megmentőikben. A baloldali vezetés ugyanis mindent megtett a hitélet visszaszorítása érdekében, és ez a zsidó vallás gyakorlására is rányomta a bélyegét. A korábbi kereskedők, iparosok üzletét elvették, iparengedélyét visszavonták, a cionista szervezeteket betiltották, tagjaikat üldözni kezdték. Mindezek ismeretében egyáltalán nem meglepő, hogy bár a háború lezárását követően 258 zsidó hitközség alakult újjá Magyarországon, az ötvenes évek elejére ezeknek már csupán a negyede működött. Ugyanígy megfogyatkoztak a zsidó oktatási intézmények is. 1950-ben a kommunista vezetés valamennyi felekezeti irányvonalat és hitközséget ellentmondást nem tűrve beolvasztotta az általa létrehozott, és ezért hozzá messzemenőkig lojális, kompromittált vezetéssel működő ernyőszervezet, a Magyar Izraeliták Országos Képviselete (MIOK) alá. A hagyományos élethez szükséges feltételek folyamatos szűkülésével szoros összefüggésben, az 1956-57-es kivándorlási hullám során 60-75 ezer zsidó intett búcsút szülőhazájának.

Az 1956-os forradalomban egyébként a barikádok mindkét oldalán viszonylag nagy számban felsorakoztak zsidó származásúak, majd a szabadságharc leverését követő konszolidáció egyik alapelvévé emelték a zsidókat érintő kérdésekkel kapcsolatos hallgatást. A kommunista rezsim a holokauszt emlékezetét is mindinkább egy emberjogi, internacionalista nyelvezetet használó narratívának rendelte alá, amely az évezredek óta változatos formákban jelenlevő zsidóellenességet megkülönböztethetetlenné tette a rasszizmus különböző formáitól, ezeket pedig a mindenképpen meghaladni szükséges régi, „reakciós” világgal, a feudalizmussal, és a „fasiszta” kapitalizmussal azonosította. Márpedig, ha az idegengyűlölet, és így az antiszemitizmus is a kapitalista berendezkedés inherens része, egyedül az ennek a helyét a történelmi szükségszerűség révén amúgy is átvevő szocializmus lehet képes arra, hogy a zsidók elleni gyűlölettel végképp leszámoljon. Másképpen fogalmazva, kizárólag a szocializmus nyújthat védelmet a holokauszt megismétlődése ellen, ám az új rendszer kiteljesedéséhez arra is szükség van, hogy az építői átadják korábbi, „kicsinyes” identitásukat valami korszerűbbnek, teljesebbnek. Egy új világnak, ahol eltűnnek az embert és embert elválasztó, „mesterséges” határvonalak. Mindenki egyenlővé válik. Természetesen ehhez számos további tényezőre is szükség volt, de tény, hogy a Kádár-korszakban nőtt a vegyes házasságok aránya, a zsidó hagyományok megtartó ereje végzetesen meggyengült.

Kezdeti lépések a szabadság földjén

Ennek megfelelően, bár a rendszerváltást követően valóban új korszak virradt a magyarországi zsidóságra, a köztársaság megszületésének hajnalára a Magyarországon élő zsidók döntő része csaknem teljesen elvesztette kötődését saját, illetve felmenői zsidóságához. A közösségi intézményrendszer romokban hevert, a szocialista nomenklatúra által monopolhelyzetbe hozott zsidó képviselet vezetői hirtelen legitimációs vákuumba kerültek és gyakorlatilag nem létezett szervezett zsidó oktatás. A kilátások ezzel együtt kedvezőek voltak, hiszen Magyarországon élt Közép-Európa legnagyobb zsidó közössége. Ezzel együtt a világszerte jól ismert, tőkeerős zsidó szervezetek megjelenése ellenére is sokáig hiányoztak azok a programok, amelyek igazodva a zsidóságuktól elszakadt magyarok speciális helyzetéhez, vonzó pers­pektívát és hatékony módszereket kínáltak volna a visszataláláshoz.

A külföldi szervezetek ugyanis, jóllehet, szinte azonnal meglátták a lehetőséget az elképzeléseik magyarországi megvalósításában, az itthoni helyzet behatóbb ismeretének hiányában gyakran a nyugati világban sok helyütt már jól bevált módszereket kezdték el hazánkban is alkalmazni. Csakhogy ezek, a megszokottól jócskán eltérő körülmények között a legtöbb esetben vajmi kevés sikerrel kecsegtettek. Mégis, igazságtalan lenne a történelmi távlat hiányát a magyarországi zsidó közélet egykori formálóin utólag számon kérni. Kivált, hogy a honi feltételek mellett is működni képes közösségszervezői modellek kialakítása, kipróbálása, amint a már megszokott csapdákat elkerülni kívánó igyekezet is, mindmáig jelentős kihívások elé állítják a közösségi vezetőket.

Nem beszélve arról, hogy a nehézségek ellenére az elmúlt két év­tizedben a zsidóság valóságos új­jászületésének lehetünk tanúi Ma­gyarországon. 1991-ben – mint a MIOK jogutódja – zsidó felekeze­ti csúcsszervként megalakult a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szer­vezete (Mazsihisz). A Mazsihisz választott testületeinek a neológ mellett egészen a tavalyi évig az ortodox hitközség is tagja volt, bár utóbbiak vezetése, adminisztrációja már a Magyarországi Autonóm Ortodox Izraelita Hitközség (MAOIH) 1993-as újjáalakítása óta külön működött. A Mazsihisz kezdetektől fogva és sokáig élvezett monopolhelyzete a zsidó élet szervezésében a hitfelekezeteknek juttatott kormányzati támogatások fölötti rendelkezésre is kiterjedt. A magyarországi zsidóság kollektív kárpótlásáról szóló törvény gyakorlati megvalósításának zavartalansága érdekében a kormány 1997-ben létrehozta a Magyar Zsidó örökség Közalapítványt (Mazsök). Az alapítvány a háború befejezése előtt született és Magyarországon élő zsidóknak fizetett életjáradék mellett különböző közösségi célokat is támogat a rendelkezésére álló keretből.

A szabadság éltető levegőjében többtucatnyi ifjúsági és kulturális szervezet jött létre, 1994-ben népszerű kulturális központ létesült Bálint Zsidó Közösségi Ház néven és nemzetközi hírű ifjúsági tábor várja Szarvason azokat, akik meg akarnak ismerkedni zsidó gyökereikkel. Az első, a hitközségi működéstől függetlenül szerveződő zsidó intézmény a még 1988-ban megalakult Magyar Zsidó Kulturális Egyesület volt. Létrejötte valóságos áttörést jelentett a hazai zsidó közéletben, ám a kezdeti lelkesedés néhány év alatt alábbhagyott, a változás ígéretétől mámoros, többezres holdudvar néhány száz főre apadt. Ugyanez érvényes a többi kulturális egyesület, ifjúsági csoport legnagyobb részére is. Mihelyst beérik egy karizmatikus, a programok szervezésének, lebonyolításának mesterségét elsajátító fiatal vezetőréteg, a tagok máris „kiöregednek”, belépnek a munkaerőpiacra, családot alapítanak és a teendőik miatt a legtöbb esetben már nem marad idejük és energiájuk a húszas-, kora harmincas éveiket meghatározó intenzív közösségi életre. Márpedig az ő távozásukkal a hozzájuk kötődő tagság jelentős része is jó eséllyel új lehetőségeket keres magának.

Úton a pluralizmus felé

Kiépült egy többé-kevésbé jól működő oktatási rendszer: a zsidó óvodák és iskolák számos fiatal számára jelentenek kapaszkodót a zsidó értékekhez is ragaszkodó élethez. A Mazsihisz fenntartásában működik a Scheiber Sándor Gimnázium, Ál­talános Iskola és Kollégium, 1990-ben hívták életre az ortodox Ame­rikai Alapítványi Iskolát a Wes­selényi utcában és ugyanebben az évben kezdte meg működését a nyi­tott szellemű Lauder Javne Zsidó Közösségi Óvoda és Iskola is, ahol a tanulóknak csak kisebb része mondható zsidó származásúnak. A zsidó oktatási intézmények is számos nehézséggel szembesülnek: nehezen, vagy inkább sehogyan sem tudják megoldani az autentikus vallási ismeretek és versenyképes tudás egyidejű átadásának feladatát. Ezért inkább hol az egyik, hol a másik irányban hajlanak a kompromisszumokra. Ugyanez a helyzet a szintén a Mazsihisz által működtetett Zsidó Egyetem, Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetemmel (OR-ZSE) is, amely a közkeletű vélekedés szerint mindeddig csupán mérsékelt eredménnyel kereste az utakat a színvonalának növelése és a nagyobb nemzetközi elismertség felé.

Az elmúlt 30 évben persze a hagyományos neológia és ortodoxia mellett más irányzatok is megjelentek Magyarországon, de ezeket – az önmagát a Sulchán Áruch alapján működőként meghatározó, ezért e kezdeményezéseket túlságosan liberálisnak ítélő – Mazsihisz mindeddig habozott teljes jogú partnerként elismerni.  A vallási spektrum másik szélén, az ortodox térfélen is történtek változások, két kicsi, alulról építkező tanulócsoport is évek óta működik – főleg külföldről érkező támogatások felhasználásával – Budapesten.

A „Scheiber”

Egy ambiciózus kísérlet

Ám az igazán jelentős változást az intézményesült közösségi életbe 1989 hozta el. Ekkor érkezett meg ugyanis Magyarországra a néhai lubavicsi Rebbe, Menachem Mendel Schneershon küldöttjeként Oberlander Báruch rabbi és felesége. A szülei révén magyar származású rabbi ambiciózus tervekkel lépte át a határt a rendszerváltás évében: újra akarta építeni a hajdan virágzó, hagyományokhoz ragaszkodó zsidó életet Magyarországon. Az általa útnak indított magyarországi Chábád mozgalom az elmúlt évtizedek során számos magyarországi fiatalt vezetett be a hagyományos zsidóság rejtelmeibe. A 2004 májusában létrehozott, és Köves Slomó rabbi által vezetett EMIH – Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség – is ebből a kezdeményezésből nőtte ki magát.

Az Oberlander rabbi által elin­dí­tott Zsidó Tudományok Szabadegye­teme az el­múlt negyedszázadban az egyik leg­népszerűbb magyarországi zsi­dó tanulási programmá vált. A Bét Menáchem Héber-Magyar Két­tannyelvű Általános Iskola, Óvo­da és Bölcsőde a ma­ga nemében egyedülálló az országban. A Mai­monidész An­gol-Magyar Kéttan­nyel­vű Zsidó Gimnáziumot az EMIH 2017-ben indította el a Bét Me­náchem kibővítéseként. Miközben több, évtizedek óta világi célok szolgálatában működő zsinagógát állított vissza eredeti funkciójába, a hitközség az elmúlt évek során mindig újabb szakrális, kulturális és oktatási terek megnyitásával is igyekezett megteremteni a párbeszéd színtereit a zsidóság és a többségi társadalom tagjai felé. 2015-ben alapították meg a CEDEK EMIH Izraelita Szeretetszolgálatot, hogy minél több rászorulónak tudjanak segítséget nyújtani – nemre, korra, származásra és vallási hovatartozásra való tekintet nélkül. Szintén az EMIH vezető rabbijának kezdeményezésére jött létre 2012-ben a Tett és Védelem Alapítvány (TEV), amelynek célja, hogy a jogállam és a demokrácia által biztosított keretek között a kirekesztő eszmék és az antiszemitizmus terjedésével szemben a zsidó közösség is professzionálisan fellépjen.

A kihívások ideje

A közösségi élet kibontakozásával párhuzamosan ugyanis a magyarországi zsidóknak a rendszerváltást követően azt is hamar meg kellett ta­pasztalniuk, hogy a korábban el­foj­tott antiszemitizmus ismét a felszínre tör. A szabadság a régi hunga­rista irodalom újbóli kiadására is ki­terjedt, a náci irodalom hírhedt al­kotásai egymás mellett sorakoztak a könyvesboltok kirakatában. A ‘90-es évek elején virágzását élte a szkinhedmozgalom, és már az első szabad választások előtt antiszemita feliratok lepték el a baloldali, liberális pártok választási plakátjait. Az alig burkolt antiszemitizmus kisvártatva a Parlamentben is megjelent, amikor az MDF-ből kivált MIÉP képviselői kezdtek el intenzíven érdeklődni egyes politikai ellenfeleik felmenői iránt. Az antiszemitizmus korszerűsített, fiatalokat is célzó változata a Jobbik megjelenésével, majd az Országházba kerülésével teljesedhetett ki, amelynek egyik prominense egyenesen a magyarországi zsidók listázására szólított. Természetesen az antiszemita érzületek (a TEV megbízásából a Medián Közvélemény-kutató közreműködésével elkészített „Antiszemita előítéletesség a mai magyar társadalomban” címet viselő kutatásai évről évre nagyjából a népesség egyharmadát sorolják a különböző mértékben antiszemita előítéletekkel élők körébe) meglovagolása más ma is létező, vagy már megszűnt pártoktól sem állt mindig távol, a zsidó közösség pedig érthető módon nehezményezi, amikor a jobboldali kormányzatok emlékezetpolitikai megfontolásokból a zsidókkal ellenséges politikusokat rehabilitálnak vagy antiszemita írókat emelnek a Nemzeti Alaptantervbe.

A Kovács András és Barna Ildikó szerkesztette „Zsidók és zsidóság Magyarország 2017-ben” című kutatási beszámoló szerint a magyarországi zsidó népesség összlétszáma 59 ezer és 110 ezer (anyai ági leszármazás esetén), illetve 160 ezer (egy zsidó nagyszülőt számolva) közé tehető. Ugyanők úgy becsülik, hogy a vallási-felekezeti életben legalább alkalmilag résztvevők száma nem nagyon haladhatja meg a 4 ezer főt. Van tehát zsidó könyvkiadás, kiépültek közösségi intézmények, ám a zsidó hagyomány széles körű ismerete és gyakorlása továbbra is kevesekről mondható el. A következő időszak egyik legfontosabb kérdése lehet, hogy sikerül-e a honi zsidóság szélesebb rétegeit is közelebb csábítani saját hagyományaihoz.

Egyvalami azonban a tanulmányi programok, táborok, fesztiválok népszerűsége alapján biztosnak látszik: létrejött egy, a saját zsidóságára büszke, fiatalokból álló réteg, amely a következő generációt feltehetően zsidó szellemben fogja nevelni.

Réti János írása

A cikk az Egység 122. számában jelent meg.

Megjelent: Egység Magazin 29. évfolyam 122. szám – 2019. szeptember 1.