HOGYAN MONDJÁK JAPÁNUL GUT SÁBESZ?

    A nap, amelyen meglátogattuk Mose Hatorit a Jeruzsálem központjában lévő kis házában, egyben zsúfolt és megható is volt a számára. Akkor reggel érkezett vissza szülővárosából, a japán Nagojából. Csak azért tette meg a hosszú utat, hogy segítségére legyen idősödő szüleinek, apjának (Signobo, aki 78 éves) és anyjának (Hokoha, aki 68 éves), akik látogatóba indultak hozzá és feleségéhez Ciporához. Az utóbbi években létrejött hagyománybeli eltávolodás ellenére, csodával határos módon nagyon jó kapcsolatot tartottak fent egymással.

    Mose, aki 37 éves, Japán középső részén született, kb. egy órás utazásnyira Tokiótól. 17 évesen “istenkeresésbe” fogott és a keresztény múlt felé fordult. Olyan ösvényt választott, ami a protestáns szerzetesekéhez áll a legközelebb. Tanulmányai során, amelyek hat évig tartottak, részt vett egy bibliai héber nyelvtanfolyamon, és ezt továbbfejlesztette arra a kitűnő héber nyelvtudásra, amivel ma rendelkezik. Ekkor furcsa dolog történt vele. “Hirtelen úgy éreztem, hogy az egész szívemmel eggyé válok ezzel a nyelvvel.” – mondta Mose. “Éjszaka a Bibliáról álmodtam, amint héber betűk jönnek ki belőle és táncolnak…”

Kettős élet

    5745-ben járt először Izraelben egy a Szentföldhöz kötődő, japán csoport tagjaként. A túravezetők különböző keresztény templomokba vitték a csoportot, ám az általunk már megismert kis szerzetesnövendéket nem hatották meg a látottak. “Sokkal inkább a zsidó motívumok – a kóser étkezés és a szálloda bejáratában lévő mezuza – érzékenyítettek el.” Mielőtt még visszatért volna Japánban egy egész csomag héber könyvet szerzett be.

    Mose a vallási tanulmányait befejezte és közben megnősült. Egy nem túl nagy japán városban éltek, ahol papként a helyi óvodát igazgatta. Hivatásból kereszténységet prédikált, de magánemberként inkább még szorosabbra fűzte kötelékét a judaizmushoz. “Igazából kettős életet éltem, reggelente kereszténységről prédikáltam és esténként judaisztikát tanultam.” – vallotta be Mose.

A hű társ

    Egy nap összeszedte minden bátorságát és elmondta a feleségének, hogy valójában nem hisz a kereszténységben. De legnagyobb meglepetésére a felesége azt válaszolta, hogy ő se igazán. Most már, hogy társra talált, a kettős élet könnyebbé vált. Együtt tanultak judaizmust, mégis legjobb felfogásuk szerint tartották be a micvákat.

    – Az első micvá, amit megtettünk a sábesz esti gyertyagyújtás volt. – meséli Cipora és nevet. Nevet, mert “hogy jobban élvezhessük a gyertya lángját a szombat bejövetele után lekapcsoltuk a villanyokat a szobába”… A következő micvá a kóserság megtartása volt. “Megtanultuk, hogy tilos vért ennünk, de nem tudtam, hogy hogyan lehet a vért “kivenni”. Így hát addig préseltem a húst, amíg minden vér kijött belőle, de így a húsból sem maradt sok…”

Az elégedett apa

    Négy évvel ezelőtt elhatározták, hogy véget vetnek a kettős életüknek és alijáznak Izraelbe. Itt tértek be a Máchon Náchálát Cviben, ami Jeruzsálemben található és azóta is jó zsidók és megtartják az összes parancsolatot. Mose a nap nagy részét Tóratanulással tölti a Máchon Méirben, Cipora pedig kínai technikával gyógyít, amit Japánból hozott magával foglalkozásként.

    – Hogy fogadta a hírt, hogy fia áttért? – kérdeztük Sigbonot.

    – Nagyon szerettem volna, ha fiam, aki egyetlen fiú a családban, mellettem él. Viszont a japán törvények szerint a vallását mindenki saját maga szabadon választhatja meg. Az én fiam már “felnőtt”. Ezen kívül – teszi hozzá Sigbono hamiskás mosollyal – amint láthatják, amióta zsidóvá lett, kivételesen tiszteli a szüleit. Nincs semmi okom panaszra…

Megjelent: Gut Sábesz 2. évfolyam 20. szám – 2014. augusztus 6.