A zsidó államnak komoly feladatot jelent az ott élő holokauszttúlélők anyagi, mentális és egészségügyi ellátása. Számos kritika éri ezzel kapcsolatban az állami szervezeteket, ugyanakkor rengeteg hasznos és szívmelengető kezdeményezéssel is találkozhatunk.
Holokauszttúlélők a zsidó államban
Napjainkban Izraelben él a legtöbb holokauszttúlélő. Legnagyobb részük a felszabadulást követő években érkezett az országba – az államalapítás előtt gyakran ciprusi kitérővel, ahol a brit hadsereg tartott fent táborokat a letartóztatott illegális bevándorlók számára –, de sokan települtek át az 1956-os magyar forradalom és az 1968-as lengyel zsidóüldözés idején is, illetve a Szovjetunió felbomlását követő, nagy alijahullámmal.
Közvetlenül a háború után elsősorban Ausztriából és Németországból érkeztek bevándorlók, a legtöbben pedig – köztük a magyarországi túlélők zöme is – az izraeli függetlenség 1948-as kikiáltása és 1951 között jöttek. Az arab országokból valamivel később, az ötvenes-hatvanas évek során települtek át, amikor helyzetük már tarthatatlanná vált az üldöztetések miatt.
Az izraeli holokauszttúlélők száma évről évre csökken. Jelenleg mintegy 200 000 ember tartozik e csoportba, de öt-hat év múlva feltehetően már csak százezren lesznek, s átlagéletkoruk addigra meghaladja a 85 évet. 2030-ra már csak 50 000 túlélőt jósolnak, akik mind 90 év felettiek lesznek.
Az izraeli holokauszttúlélők 65%-a Európában született. Közülük 36% érkezett a volt Szovjetunió területéről, 12% Romániából és 6% Lengyelországból. Talán meglepően hangzik, de a túlélők fennmaradó 35%-a Észak-Afrikából (elsősorban a francia Vichy-kormány által irányított Marokkóból és Algériából) és Irakból érkezett a zsidó államba, ahol a ma palesztin nemzeti hősként tisztelt egykori jeruzsálemi főmufti, Hádzs Ámin Huszeini és a nácibarát iraki kormányfő, Rásid Ali uszítása nyomán véres pogromokat rendeztek Bagdadban.
Izraeli Holokauszttúlélők Központi Szervezete
A korábbi évtizedekben sok kritika érte az izraeli kormányt azzal kapcsolatban, hogy nem biztosítja megfelelően a túlélőket megillető jogokat, illetve igazságtalan a támogatások elosztása. 2010-ben az állami Holokauszttúlélők Jogainak Hatósága, mely az 1939 és 1945 között náci megszállás alatt lévő országokból érkezett, illetve a náci zsidóüldözés elől elmenekült polgárokért felelős, egy ernyőszervezetet, az 55 különböző, túlélőket képviselő Izraeli Holokauszttúlélők Központi Szervezetét ruházta fel az érdekképviselet ellátásával. A szervezet számos területen fejti ki tevékenységét: az egyenlőtlenül elosztott juttatások kompenzálástól a holokauszt emlékének megőrzésén át a túlélők és családjaik otthoni segítéséig.
Segítség a bürokráciában
A jogvédő szervezet működésére igen nagy igény mutatkozik, mert a felmérések szerint az izraeli holokauszttúlélők egynegyede, tehát mintegy ötvenezer ember a szegénységi küszöb alatt él. Az ő életkörülményeik javításáért hívta életre Aviva Silberman ügyvéd az Aviv alapítványt, mely díjmentesen segíti az idős embereket, hogy a bürokratikus akadályokat leküzdve segítséget kaphassanak. Ez különösen fontos a volt Szovjetunió országaiból érkezett bevándorlók számára, akik eleve kedvezőtlen anyagi körülmények közül érkeztek, egészségügyi állapotuk jellemzően rosszabb, mint izraeli kortársaiké és előrehaladott koruk miatt sokuk számára nehézséget okozott a beilleszkedés és a héber nyelv elsajátítása. Ezenfelül a német kárpótláshoz szükséges formanyomtatványokat németül vagy angolul kell kitölteni, ami további rétegek számára teszi nehézkessé vagy lehetetlenné az igénylést.
A 12 éve működő szervezet eddig több mint 400 millió sékelnyi (33,8 milliárd Ft) olyan támogatást harcolt ki a túlélők számára, melytől e segítség nélkül nagy valószínűséggel elestek volna.
„Több ezer olyan embert értünk el, akik nem voltak tisztában a nekik járó, a Pénzügyminisztériumtól, Németországtól és különböző szervezetektől igényelhető juttatások mibenlétével. Az ügyfeleink 50%-a korábban egyáltalán nem részesült semmilyen támogatásban” – mondta Silberman.
A túlélők hátrányos helyzete
„A túlélők körében tapasztalható szegénység egyik oka, hogy sokuk nem volt képes szakmát tanulni vagy a traumák miatt kialakult pszichológiai problémáik miatt kerültek hátrányba a munkaerőpiacon” – tette hozzá Silberman.
További gondot jelent a kárpótlási összegek igazságtalan elosztása. Azok a túlélők, akik 1953 után érkeztek Izraelbe, elestek a Németország által folyósított pénztől, mert a két ország közötti kárpótlási megállapodást 1952-ben írtak alá, és az izraeli kormány döntése alapján csak azok jogosultak rá, akik a kifizetések megkezdése, tehát 1953 előtt vándoroltak be.
„Olyan eset is előfordult, hogy egy testvérpár egyik tagja 1953 előtt, másik tagja pedig 1953 után alijázott. Ugyanabba a gettóba zárták őket, ugyanabban a koncentrációs táborban szenvedtek, mégis csak egyikük jogosult a támogatásra” – mondta az ügyvéd.
További probléma, hogy a túlélőknek járó állami támogatás alacsony, mindössze 4000 sékel (338 000 Ft) évente, ami a havi minimálbér mindössze 75%-át tesz ki. Az Aviv ezen is változtatni szeretne.
Németországnak is részt kéne vállalnia
Az ügyvédnő mindezzel együtt bizakodóan tekint a jövőbe. „Húsz éve foglalkozom ezzel a témával, és az utóbbi időben jelentős javulásról számolhatok be. Éppen ezért fontos, hogy minél több túlélővel tartsuk a kapcsolatot, mert a változó törvények miatt ma olyan juttatásokra is jogosultak lehetnek, melyek korábban még nem álltak a rendelkezésükre. Fontos eredmény, hogy a közelmúltban minden túlélő számára ingyenessé vált az egészségügyi ellátás és a gyógyszer.”
Szakértők egybehangzó véleménye szerint Németországnak nagyobb részt kellene vállalnia a még életben lévő túlélők támogatásából. Amíg Izraelben számos törvényt módosítottak, hogy hatékonyabban segítsék ezeket az embereket, addig Németországban ez nem történt meg. „Még mindig nagyon sok holokauszttúlélő él szegénységben. A német kormánynak több pénzt kellene fizetnie Izraelnek. Az izraeli kormány folyamatosan emeli a juttatásokat, a németek azonban nem tettek ez ügyben semmit, pedig őket terheli a felelősség a történtekért, nem Izraelt” – mondta Silberman.
Segítség – magánúton
Izraelben számos olyan, többnyire magánfinanszírozású, adományokból fenntartott program működik, melyek holokauszttúlélőknek nyújtanak támogatást és elfoglaltságot.
Ilyen például az alapítvány a holokauszt túlélőinek javára, melyet túlélők alapítottak 1994-ben. A program a túlélők egészségügyi, mentális és szociális szükségleteire egyaránt tartogat megoldást. Az anyagi segítségnyújtáson túl például a Virágot egy túlélőnek elnevezésű projektet is üzemeltetik, melynek keretében fiatal önkéntesek látogatnak meg heti rendszerességgel egy-egy túlélőt, illetve külön látogatásokat szerveznek a különböző ünnepeket megelőző időszakban is. Beszélgetnek, sétálnak, filmet néznek, kártyáznak, vagyis kellemesen töltik az időt, miközben meghallgatják, amit az idősek el szeretnének mondani, társaságot nyújtanak nekik, és ők maguk is értékes tapasztalatokkal gazdagodnak.
Egy másik program a Fogadj örökbe egy nagymamát címet viseli. Az ötlet hasonló: a fiatalabb generáció önkéntesei egy-egy nagymamát vagy nagypapát fogadnak örökbe, idős, magányos túlélőt, akik számára nagyon fontos a szeretet és az odafigyelés, amit az önkéntesektől kapnak. A résztvevők rendszeresen látogatják az „örökbe fogadott” idős túlélőt, közös programokat szerveznek, és itt is, akárcsak a fenti programban, előzetes képzés és folyamatos utánkövetés segíti az önkénteseket abban, hogy minél többet tudjanak adni a túlélőknek. A rendszeresen megtartott összejövetelek pedig lehetőséget adnak az önkénteseknek arra, hogy pozitív vagy akár negatív tapasztalataikat szakértők segítségével megbeszéljék.
A Segítség az életért a szegénységben élő izraeli holokauszttúlélők életét kívánja megkönnyíteni azáltal, hogy egészségügyi, fizikai és érzelmi támogatást nyújt a rászorulóknak. A szervezet munkatársai havonta gondosan összeállított élelmiszercsomagot szállítanak házhoz, közös kirándulásokat, vacsorákat és ünnepségeket szerveznek, és a tagok rendszeresen látogatják az általuk támogatott túlélőket. Szükség esetén vésztartalék is a rendelkezésükre áll, hogy azonnali segítséget tudjanak nyújtani, például hirtelen fellépő egészségügyi szükségletek esetén. A program önkéntesei kisebb javításokat is el tudnak végezni a támogatottaik otthonában, hogy biztonságos környezetet teremtsenek, és javítsák a túlélők komfortérzetét.
A legnagyobb holokauszttúlélőket és családjaikat (második generációs túlélők) ellátó szervezet az Ámchá, mely 18 ezer személyt ér el. A szervezetet 1987-ben alapították túlélők azzal a céllal, hogy mentális és szociális támogatást is nyújtsanak a rászorulóknak, akik sokszor nincsenek tisztában az őket megillető juttatásokkal és kedvezményekkel.
Hasonló alapokon nyugszik a 2007-ben alapított Áviv a holokauszttúlélőkért. Létrehozója Aviva Silberman, aki évtizedek óta foglalkozik a túlélők jogaival, illetve azok foganatosításával. A lehetőségek jobb kihasználása természetesen jobb életminőséget is jelent nagyon sokak számára, és a szervezet ezt a szolgáltatást ingyen kínálja a túlélőknek.
A Márpe lechájim elnevezésű, beteg gyermekeknek babákat készítő projekt 2018-ban arra vállalkozott, hogy holokauszttúlélők egykori babáit készíti el. Az idős túlélők lerajzolták egykori babájukat, a program dolgozói pedig elkészítették nekik a rég elveszett tulajdonukat.
Túlélők a nagyvilágban
A túlélők száma világszinten is jelentős mértékben csökken. Míg 1997-ben Izraelben 360-380 ezer közé tették a létszámukat, addig 2011-ben 210 ezer körül volt a számuk. Ez a szám azonban vészesen csökken: nagyjából negyven túlélő hal meg naponta. Minél nagyobb mértékben csökken azonban a még életben levő túlélők száma, annál inkább nőnek a szükségleteik. Ugyanígy a volt Szovjetunióban 200 ezer körüli számról a felére csökkent a túlélők népessége, és ez az arány figyelhető meg az Egyesült Államokban (160–180 ezerről 84 ezerre), Nyugat-Európában (80–100 ezerről 51 ezerre), valamint Kelet-Európában is (50–80 ezerről 37 ezerre fogyott a létszámuk). Összességében elmondható, hogy míg 1997-ben 834 és 960 ezer közé tették az életben levő túlélők számát, addig 2011-ben már csak 504 ezerre becsülték a számukat – mondja az Ámchá nevű szervezet felmérése.
Naftali Deutsch írása
A cikk az Egység 126. számban jelent meg.
Megjelent: Egység Magazin 30. évfolyam 126. szám – 2020. január 1.