A trianoni döntés után kezdődött revizionista mozgalom, mely a hétköznapi emberek szintjén is felszínen akarta tartani az igazságtalanságot, amiért egy sor szimbólumot alkottak meg, így egyhamar a Magyar Hiszekegy is beszökött a zsinagógákba. Cikkünkben ezt a folyamatot fejtjük fel röviden.
FELHÍVÁS A FOHÁSZRA ÉS JELMONDATRA
Június 21-én az Urmánczy Nándor (1868–1940) alapította Védő Ligák Szövetsége pályázatot hirdetett egy legfeljebb húsz szóból álló imára vagy fohászra és egy, maximum tíz szóból álló jelmondatra. „Úgy az ima vagy fohász, mint a jelmondat, azt a gondolatot fejezze ki, hogy minden törekvésünk elrablott országrészeink visszafoglalására irányuljon és addig nem lesz pihenésünk, míg hazánk újból egységes nem lesz.”
Az egy hónapos határidővel kiírt pályázat anyagait a VLSz címére, Esterházy utca 4. (ma: Pollack Mihály tér) kellett beküldeni jeligés borítékban. Pályadíj természetesen nem volt kitűzve, hiszen, ahogy írták is: „a hazafias lelkesedés művéhez anyagi érdek nem tapadhat”.
A RABBIKAR TÁMOGATÁSA
A felhívást június 24-én a neológ Országos Rabbiegyesület Elnöksége nevében dr. Hevesi Simon (1868–1943) Dohány utcai rabbi is közölte az alábbi kiegészítéssel:
„Midőn pályázathirdetést és annak föltételeit a kartársakkal és hívekkel ezúton közlöm, kérem és felszólítom azokat, akiknek az Úr szíve adta, hogy gondolatokat formáljanak és eszméket érleljenek, – hogy a nemzeti lelkesedés ezen művében is résztvegyenek és hazafias érzetük termésével a szent oltáron áldozzanak.”1
A felhívásra mintegy 125 boríték érkezett be, többen nem csak egy pályázati munkával. A bírálóbizottság elnöke Rákosi Jenő (1842–1929) író, lapszerkesztő volt, egyik társa pedig Kozma Andor (1861–1933) költő.
NEM MINDEGY, MELYIK SZIKLAY
A nyertes Papp-Váry Elemérné Sziklay Szeréna (1881–1923) költőnő lett, aki egy korábban megírt 15 strófás, Hitvallás című versének küldte be az első versszakát – mely egyben az utolsó is. Fontos az írónő teljes nevének közlése, már csak azért is, hogy ne tévesszék össze a zsidó származású Sziklay Szeréna (született: Stein, 1879–1949) színművésznővel – különösen érdekes, amikor a primadonna valamelyik kosztümös képével illusztrálják a Hiszekegyet…
A nyertes fohász tehát:
„Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában,
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában.”
Rákosi bírálati jelentésében így fogalmazott: „Ez a magyarnak ma krédója, bizonyos vallásos kenetet, szinte ihletet nyer a Hiszekegyünk reminiszcenciája által; nagy pátosz van ismétléseiben és amire hitvallást tesz, az valóban a lényege annak, amire a magyarnak szüksége van.”2
A JELMONDATRÓL
A frázis nyertese Bessenyői Szabó Mihály (1859–1940), Hont vármegye egykori főispánja lett az alábbi jelmondattal: „Csonka Magyarország nem ország, egész Magyarország mennyország.” – Aki tömör egyszerűséggel fogalmazta meg gondolatát, ahogy Rákosi fogalmazott: „Mint gondolat, mint eszme talán mélyebb, szebb is egyik-másik pályamű, agitatív erőre, hatásának erejére nézve azonban egyik sem mérkőzhetik vele.”3
A PÁLYAMUNKÁK ELVESZTEK?
Próbáltam fellelni a többi, mintegy másfél száz pályaművet, ám törekvésem sikertelen maradt. A beérkezett munkákat a szövetség elméletben a Mayar Nemzeti Múzeumnak adta át megőrzésre, ám ha ez így is történt, azok elpusztulhattak az elmúlt száz évben kétszer is részben leégett (1945-ben és 1956-ban) és többszörösen átszervezett intézményben. Nyomtatásba pedig nem került a többi írás.
HOGYAN ÉNEKELJÜK, MIVEL KÍSÉRJÜK?
A VLSz október 23-án újabb pályázattal állt elő, mégpedig a Hitvallás megzenésítésére. Érdekes módon ekkor már pályadíj is tartozott a nyertes munkához, – a Magyar Hirlap 10 ezer koronás hozzájárulásával összesen 20 ezer korona volt a jutalom. A feltételek a következők voltak:
„1. A pályamű magyar stílusban írott, egyszerű, könnyen énekelhető fohászjellegű legyen. A kompozíciót szerzője bariton énekhangra (magasság: f) zongorakísérettel és egyúttal vegyes karra (magasság lehetőleg: g a cappella) dolgozza föl. 2. Az idegen kézzel írott és jeligés zárt levéllel ellátott pályamű az Orsz. m. kir. zeneművészeti főiskola Igazgatóságához (VI. Liszt Ferenc tér 12.) nyújtandó be. 3. A pályanyertes mű szerzői és tulajdonjoga a Védő Ligák Szövetségére száll. 4. Pályabírák: Mihalovich Ödön, v. b. t. t., zeneszerző, az Orsz. m. kir. zeneművészeti főiskola örökös elnöke; Koessler János, zeneszerző, az Orsz. m. kir. zeneművészeti főiskola zeneszerzési művészképzőjének vezető tanára; Kerner István, zeneszerző, főigazgató, a m. kir. Operaház igazgatója.”4
A felhívásra rekordszámú (400 darab) pályázat érkezett be, melyek közül 1921. május 23-án Szabados Béla (1867–1936) szerzeményét hirdették nyertesül. Ennek hatására az év végétől már a Szabados-féle dallammal kellett énekelni az iskolákban. Egy időben a pajeszos kisfiúk szavatos Hiszekegy szavalatai külön témát szolgáltattak a különböző körökben…
JÓZSEF ATTILÁNAK NEM TETSZETT
Visszatérve a nyertes pályaműhöz – irredentizmustól függetlenül –, nem mindenkinek tetszett a fohász szövege. Miután 1937-ben megjelent a Magyar Versek Könyve című kötet, melyben a nyitó vers Magyari Lajos Újmagyar Mária-siralma volt, míg az záró Sziklay Hitvallása, akkor bizony József Attila (1905–1937) meglehetősen nyers kritikát írt az általa szerkesztett Szép Szó című irodalmi és társadalomtudományi folyóiratban. József Attila nem tudott elmenni a meglehetősen nagy kontraszt mellett:
„Emez – ennek néhány sorát többen ismerik – meglehetősen üres harsogás, Hitvallás formájába foglalt kül- és belpolitikai koncepciótlanság. Kár, hogy a szépséges Himnusz mellé ezt is nemzeti imává léptették elő hivatalos, vagy nem hivatalos köreink. A két költemény között 1300-tól napjainkig minden valamire való költő, sőt dalszerző művei jelzik azt a fejlődést, vagy változást, hogy mikor milyen eszmékkel, gondolatokkal vélték a leghelyesebben kifejezni költőink az olvasó emberek képviseletében az ösztönök állapotát, személyesnek fölfogott, legmélyebb, személytelen érzéseiket. De nem egy darabjával arról is számot ad ez a gyüjtemény, hogy sokan és sokszor milyen sekélyes elmével próbálták megragadni ezeket az érzéseket s hogy a valóság felszínének tündéri színjátéka helyett milyen silány képzelettel is beérte a nagyérdemű közönség. Röviden szólva, rossz versek sem hiányoznak a könyvből. Ez csak gyarapítja a könyv történeti értékét, különösen a mi historizáló korunkban, de – ha eljut a könyv minden magyar család asztalára – ezek a rossz versek, melyek jobbára középszerű közönség kedvencei és nem éppen Horváth János [(1878–1961), a kötet szerkesztője, irodalomtörténész, az MTA rendes tagja – Cs. V.] ízlésére vallanak, talán azt a szerepet is játszhatják, amit Vörösmarty színjátékában Csongor mellett Balga játszik, esetlenségükkel fölhívhatják híveik figyelmét az igazi költeményekben kibontakozó szépségekre.”5
ZSINAGÓGÁBAN, HITKÖZSÉGBEN, BÉRHÁZON…
A Magyar Hiszekegy beváltotta a hozzá fűzött célokat, miszerint tényleg szinte nem volt olyan esemény, melyen ne hangzott volna el, gyakorlatilag himnuszi és szózati magasságokba emelkedett, hacsak, a hozzá tartozó friss érzelmi töltet miatt, nem került még magasabb szintekre is.
A fohászhoz hasonlóan a jelmondat is sok helyen csüngött a falon bekeretezve, és nemcsak a nevelés színterén, az iskolákban, hanem a munkahelyeken is. Feljegyzésekből tudjuk, hogy például a Síp utcai hitközségi székház irodáiban is ki volt rakva.6
Budapesten még egy bérház bejárati homlokzatára is kikerült a háromsoros fohász. Ez a Gyöngyösi utca 4. alatt található art deco jellegű épület volt, melyet a zsidó származású, megbecsült építész, Freund Dezső (1884–1960) tervezett. A „Hiszekegy-
ház”-nak is keresztelt épület mára csupán becenevében őrzi a feliratot, ugyanis annak betűit már egy korábbi felújításkor eltávolították.
A Magyar Hiszekegy beszökött a zsinagógákba is, a legkülönbözőbb ünnepségek alappillére lett, imák és vallási énekek kerültek második helyre, vagy akár maradtak is ki.
AZ ALKOTÁSOK ELHALVÁNYULÁSA
A fentiek ellenére ma már csak kevesen vannak, akik a Hitvallás mind a 15 versszakát ismernék. Sziklay Szeréna műve folklorizálódott, eredeti címe helyett a Magyar Hiszekegyként említik (bár ez a legkevesebb, mert az új megnevezését már korán átvették, a részletek ismerete pedig mindig is a műveltek kiváltsága volt), a szerzője szinte teljesen feledésbe merült. A frázis nyertese, B. Szabó Mihály neve még Szikay nevénél is kevéssé ismert, a Szabados-féle dallamot pedig csak hosszabb keresgélés után találjuk meg a Youtube-on, – egy autentikus, valószínűleg háború előtti változatát kevesebb, mint 300-an hallgatták meg…
CSEH VIKTOR ÍRÁSA
1 „Felhívás a rabbikhoz!”, Egyenlőség, 1920. 39. évf. 27. szám, 5. old.; 2 „Hiszek Magyarország feltámadásában – A védőligák Szövetségének pályanyertes imája”, Pápai Közlöny, 1920. 30. évf. 38. szám, 1. old.; 3 Uo.; 4 „Hirek – Pályázat”, Körösvidék, 1920. 1. évf. 181. szám, 3. old.; 5 Szép Szó, 16. V. kötet 1. füzet, 1937. július-augusztus, 90–92. old.; 6 „A sóhajok termében”, Egyenlőség, 1921. 40. évf. 16. szám, 2–3. old.; Az íráshoz felhasználásra került az alábbi tanulmány is: Bíró-Balogh Tamás, „Egyszerű, rövid, populáris – „Csonka Magyarország nem ország”: a revíziós propagandagépezet működése”, Forrás, 2007. 39. évf. 7–8. szám, 86–105. old.
Megjelent: Egység Magazin 30. évfolyam 133. szám – 2020. augusztus 3.