Április 9-én előrehozott parlamenti választásokat tartottak Izraelben. A kormánykoalíció felbomlását Ávigdor Lieberman védelmi miniszter és frakciója, a jobboldali-szekuláris Jiszráel Béjtéjnu (Izrael az otthonunk) kilépése okozta. Ezzel együtt a zsidó állam 20. parlamentje szinte teljesen kitöltötte a rendelkezésére álló négy évet, ami nem gyakori jelenség a zsidó államban.
Nem jött be az ellenzéki összefogás
A 21. kneszet megválasztása kevés változást hozott az erőviszonyokban, de szolgált néhány meglepetéssel. A Netánjáhu leváltására készülő, szétforgácsolódott ellenzék sokáig próbálkozott azzal, hogy több párt összefogásával versenyképes erőt tudjon a továbbra is erős kormányzópárttal, a Likuddal szemben kiállítani, s így eséllyel induljon a megmérettetésen. Végül az új erőként feltűnt, és hamar nagy népszerűséget szerzett egykori vezérkari főnök, Beni Ganz pártja szövetkezett a régi motoros Jáir Lapiddal és Jes Átid (Van Jövő) nevű centrista-világi pártjával. Az új formáció a kevéssé kreatív Káchol-Láván (Kék-Fehér) nevet kapta. Terveik szerint megválasztásuk esetén az első két és fél évben Ganz, a második másfél évben pedig Lapid töltötte volna be a miniszterelnöki tisztséget. Az évek felosztása a pártok népszerűségét tülközte, azzal a jelentős hátránnyal Lapid számára, hogy Izraelben ritkán sikerül négy éven keresztül egyben tartani egy kormánykoalíciót, így kérdéses, mennyi ideje maradt volna Lapidnak a miniszterelnöki székben. Ganzék érdekes taktikát választottak a kampányhoz: szinte alig nyilatkoztak és részletes politikai programot sem közöltek, csupán általánosságban beszéltek céljaikról és értékeikről. Legfontosabbnak Netánjáhu leváltását tartották, melynek érdekében bárkivel hajlandónak mutatkoztak az összefogásra, a baloldallal ugyanúgy, mint magával a Likud párttal – természetesen csakis Netánjáhu nélkül.
Balra húzó baloldal
A baloldal hagyományosan legerősebb pártja, a Munkapárt kényszerpályán mozgott a kampány során, mert a közvélemény-kutatási adatok hatalmas mandátumvesztést jósoltak a számára. Amíg négy évvel ezelőtt igyekeztek középpártként meghatározni magukat, most éppen baloldaliságukat hangsúlyozták, hiszen a centrumot elfoglalta a Kék-Fehér koalíció, mely nem kért az együttműködésükből.
A radikális baloldali Merec ezzel szemben ez alkalommal sem változtatott ideológiáján, amivel kapcsolatban egyre gyakrabban merült fel (a párton belül is), hogy cionistának tekintik-e még magukat, illetve milyen viszonyt ápolnak olyan nemzetközi Izrael-ellenes mozgalmakkal, mint a zsidó állam bojkottját hirdető BDS.
Változások a jobboldalon
A választások a jobboldali térfelet is mozgásba hozták. Váratlan fordulatként a vallásos-cionista Bájit Jehudi (Zsidó Otthon) párt két vezéralakja, Náftáli Benet oktatási miniszter és Ájelet Sáked igazságügyi miniszter kilépett a pártból és Új Jobboldal néven saját erőt hozott létre, mely meg kívánta szólítani a vallásos és a világi szavazókat is. Egyfajta új Likudként pozicionálták magukat, és azok támogatására számítottak, akik szerint a kormányzópárt túl sok kompromisszumot köt, és nem képviseli elég határozottan a jobboldali elveket. Benet és Sáked továbbá nehezményezték, hogy korábbi pártjuk nem mutatott elég nyíltságot a szekuláris szavazópolgárok felé, és túlzottnak találták a vallásos- cionista tábor rabbijainak befolyását a politikai döntésekbe. A közvélemény-kutatások azt mutatták, hogy jó lóra tettek és szép eredményre számíthatnak április 9-én.
A váratlanul vezetés nélkül maradt Bájit Jehudi néhány hét alatt rendezte sorait, és Rafi Perec,
a hadsereg egykori főrabbija vette át a vezetést. Nagy szerepet kapott továbbá a feltörekvő fiatal politikus, Becálel Szmutrics, aki szókimondó stílusával gyakran kavarta fel a kedélyeket az elmúlt négy évben. Netánjáhu javaslatára a Zsidó Otthon technikai szövetséget kötött a radikális jobboldali Ocmá Jehudit (Zsidó Erő) párttal, mely egymagában nem jutott volna a Kneszetbe, ám a számítások szerint százezer szavazó állt mögöttük. A néhai Meir Káháne rabbi tanítványaiból álló párt megjelenése a színen sokak rosszallását kiváltotta, mások viszont örültek, hogy egy eddig képviselet nélkül maradt réteg is szerepet kaphat a törvényhozásban. Ráadásul a technikai szövetség létrehozását a miniszterelnök is szorgalmazta, hogy a jobboldali blokk esélyét növelje. Netánjáhu a Likud listáján ajánlott fel egy helyet a Bájit Jehudi egyik politikusának a kahanisták bevonásának jutalmaként. A pártszövetség a szintén nem túl eredeti Jobboldali Pártok Szövetsége néven szállt be a versenybe.
Új szín: nacionalista-libertáriánus
Mindenképpen szót érdemel a Zehut (Identitás) párt, mely különböző elveket és célokat egyesítő programjával egyaránt szerzett magának híveket a somroni vallásos településeken és Tel Aviv legtrendibb negyedeiben is. A profetikus elszántsággal politizáló egykori likudos képviselő, Mose Feiglin nacionalista-libertáriánus ideológiájában helyet kapott a marihuána teljes legalizációja, a vallás és az állam szétválasztása, de az összes vitatott terület annektálása, az ott élő arabok kivándorlásának anyagi ösztönzése, illetve a jeruzsálemi Templom-hegyen egy zsinagóga felépítése is. Feiglin gondolatait könyvben is megjelentette, ez hetekig vezette az eladási listákat. A közvélemény-kutatásokon egyre jobban szereplő párt a kampányidőszak vége felé már 7-8 képviselői hellyel számolhatott, s fel sem merült, hogy esetleg nem kerülnek be a Kneszetbe.
Meglepetések a választások éjszakáján
Nem úgy a politikai válságot kirobbantó Jiszráel Béjtéjnu esetében, melyet teljesen leírtak és azt jósolták, hogy Lieberman hamarosan csak kívülről figyelheti a parlamenti eseményeket.
A választások éjszakája több meglepetést hozott, s leginkább a közvélemény-kutató cégek vezetői foghatták a fejüket – mindannyian alaposan leszerepeltek. Egyes elemzők szerint a kampány legutolsó hetéig valójában helyes adatokat mértek, s csak az utolsó, viharos napokban változtak meg jelentősen az erőviszonyok. A finisben ugyanis mind a két nagy párt hatalmas mozgósításba kezdett és azzal riogatta híveit, hogy amennyiben nem őket, hanem valamelyik kisebb pártot támogatják, úgy az adott politikai oldal elveszíti a választásokat. A taktika bevált: mind a Likud, mind a Kék-Fehér szövetség a várakozásokat meghazudtolóan jól szerepelt, s nem várt számú mandátumhoz jutott. Ezzel együtt a kisebb pártok a reméltnél sokkal kevesebb szavazatot kaptak. A nagy reményekkel harcba szálló Új Jobboldal és a választások nagy meglepetésének tartott Zehut be sem került a törvényhozásba. Az előbbi párt alig ezer szavazattal marad el a 3,25%-os küszöbtől, az utóbbi azonban több tízezerrel.
A Munkapárt még a vártnál is rosszabbul szerepelt, s mandátumainak több mint kétharmadát elveszítve mindössze hat képviselői helyhez jutott. Ez hosszú történelmük legrosszabb eredménye.
A hárediek mozgósítottak
Az utolsó napok érzelmekre ható kampánya a haredi pártokat sem kerülte el. Mind az askenáz Tóra Zsidósága, mind a keleti Sász párt minden követ megmozgatott, hogy híveit az urnák felé terelje. Erőfeszítéseik nem várt sikerrel jártak. A Tóra Zsidósága soha sem látott mennyiségű szavazatot kapott, ami nyolc parlamenti széket jelent. Az egykor igen erős, ám az utóbbi időben gyengélkedő Sász szintén nyolc helyet kapott, miközben a felmérések csupán 4-5 helyet jósoltak neki. A haredi pártok szavazói általában fegyelmezetten követik rabbijaik utasításait, így fontos volt a befolyásos jesivavezetők és rebbék támogatásának elnyerése.
A trend alól talán csak a Chábád-mozgalom követői kivételek: körükben igen népszerű az Izrael területi egységét és az ország zsidó jellegét tekintve egyaránt kérlelhetetlen Ocmá Jehudit párt, melynek elvei közel állnak a Lubavicsi Rebbe tanításaihoz. Ha az előző rebbe, Joszef Jicchák Schneerson rabbi által alapított lubavicsi település, a Tel-Avivhoz közel fekvő Kfár Chábád választási eredményeit nézzük, azt láthatjuk, hogy a az Jobboldali Pártok Szövetsége 55,6%-ot, a Tóra Zsidósága 19,1%-ot, a Likud 15,9%-ot, a Sász pedig 2,47%-ot kapott.
Netánjáhu marad a nyeregben
A szavazatok összeszámlálása után mind a Likud, mind a Káchol-Láván 35 mandátumhoz jutott, mely mindkét párt esetében jóval a várakozások feletti eredményt jelent. Reuvén Rivlin államelnök az eredményhirdetést követően Binjámin Netánjáhut kérte fel a kormányalakításra, mert vetélytársának nem volt esélye arra, hogy elegendő számú képviselővel rendelkező koalíciós partnert találjon, és elérje a 61 főt igénylő parlamenti többséget.
Ezzel együtt Netánjáhunak nem kevés nehézséggel kell megküzdenie, hogy az őt támogató, de egymással gyakran marakodó kisebb pártokból működőképes kormányt tudjon kovácsolni, majd négy éven keresztül egységben tudja tartani a feltehetően hat pártból és pártszövetségből álló koalíciót.
A 2019-es izraeli parlamenti választás eredménye:
Jobboldal
Likud: 35
Jobboldali Pártok Szövetsége: 5
Jiszráel Béjtéjnu: 5
Kulánu: 4
Baloldal
Kék-Fehér: 35
Munkapárt: 6
Merec: 4
Haredi pártok
Sász: 8
Tóra Zsidósága: 8
Arab pártok
Hádás-Tál (marxista): 6
Ráám-Bálád
(iszlamista-nacionalista): 4
Naftali Deutsch írása
Megjelent: Egység Magazin 29. évfolyam 118. szám – 2019. május 2.