Huszonkét évszázaddal ezelőtt Izrael Nagy Sándor hatalmas birodalmának része volt. A helyi uralkodó, IV. Antiochusz hellenista törekvéseinek értelmében betiltotta a zsidó vallásgyakorlatot, a jeruzsálemi Szentélyben pedig elhelyezte az olimposzi Zeusz szobrát. Ez a tette volt az utolsó csepp a pohárban a makabeusok nevű zsidó csoport szemében: fegyvert fogtak és a vallásszabadságért való harcuk során elsöprő győzelmet arattak az ókori világ egyik legerősebb hadserege ellen. Három évnyi harc végén visszafoglalták Jeruzsálemet, újraavatták a Szentélyt és a romok közt talált egyetlen korsónyi tiszta olajjal ismét fellobbantották a menóra lángjait, mely csodálatos módon nyolc napig égett.
A győzelem
A makabeusok győzelme hatalmas katonai teljesítmény volt. Ahogyan imáinkban áll, a kevesek győzelme volt a sokaság felett, a gyengék győzelme az erősek felett. Ahogyan Zechárjá próféta mondja (4:6): „Nem hatalommal, sem nem erővel, hanem az én szellememmel, mondja az Örökkévaló, a seregek ura”. A makabeusok fegyverét a szabadságra vágyó zsidó szellem jelentette, és készen álltak mindent feláldozni ezért. Ezzel megmutatták, hogy egy maroknyi elkötelezett, a hit által inspirált ember igenis képes megváltoztatni a világot.
A makabeusok hittek rendületlenül. Hittek abban, hogy a görögöket számbeli és erőfölényük ellenére is legyőzik, és a szilárd hit vezette őket akkor is, amikor keresni kezdték a menóra mécseseinek meggyújtásához szükséges olajat.
Magyarázóink felteszik a kérdést, hogy miért mondjuk el az „ál hániszim” – a csodákért áldást hanuka első napján. Egy napra volt elég olajuk, tehát a második naptól fogva történt csoda. Mi volt az első este csodája? Talán éppen ez a hit jelentette a csodát. A makabeusoknak, miután látták, hogy mit tettek a görögök a Szentéllyel, semmi oka nem volt arra, hogy úgy gondolják, elnyomóik bármit is érintetlenül hagytak. Mégis nekiálltak, hogy olajat keressenek. Miért? Mert hittek abban, hogy még a legszörnyűbb tragédiát is túlélheti legalább egy dolog. Az első éjszaka csodája maga a hit, hogy valami még megmaradt a múltból, aminek segítségével lehetséges az újrakezdés.
Ez maga a zsidó történelem. Amikor más népek már feladták volna: a Szentély elpusztítása után, a keresztes háborúk mészárlásait követően, a spanyolországi kiűzetés, pogromok és a holokauszt nyomán – a zsidók nemcsak ültek és siratták a múltat. Összegyűjtötték, ami megmaradt, újjáépítették a nemzetet és új fényt gyújtottak a sötétségben, mely az emberi szellem erejét hirdeti, az erőt, ami képes túllépni a tragédián és ami számára nem létezik a vereség.
A zsidóság az emberiség örökmécsese, melynek örökké tartó fényét semmiféle hatalom nem képes elpusztítani.
(Lord Jonathan Sacks rabbi magyarázata alapján.)
