Az esemény alkalmából szerdán a legfőbb állami méltóságok átadják a legmagasabb helyi kitüntetést, az Izrael-díjat a tudományos, közéleti és művészeti élet kiemelkedő képviselőinek, és az idén is megrendezik a gyermekek tóravetélkedőjének döntőjét, írja a Neokohn.

Reggel Jichák Herzog államfő rezidenciáján átadták a legkiválóbb 120 katonának – idén csaknem felerészt nőknek – a kitüntetéseket. Délelőtt emellett légiparádét rendeznek az izraeli városok és a falvak fölött a harci repülőgépek.

Kedd este az ország születésnapját megnyitó jeruzsálemi, Herzl-hegyi gálaünnepségen a 12 héber törzs emlékére meggyújtott hagyományos 12 fáklyát lángra lobbantók közül a legismertebb, az 1973-as háború egyik, később politikussá vált hőse, Avigdor Kahalani volt. E megtiszteltetésben részesült többek közt két orvos, és egy, az osztályában kiközösített, majd a kiközösített gyermekek megsegítésére szervezetet létrehozó lány.

Az Izraeli Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint az elmúlt évben 2,3 százalék volt a népességnövekedés,

a 75 éves Izrael lakossága 9,727 millió.

Közülük 6,8 millióan, (73,5 százalék) zsidók, s mintegy kétmillióan arabok (21 százalék).

2021-ben az átlagos várható élettartam a nőknél 84,6 év, a férfiaknál 80,5 év volt.

Az állam megalapításkor Izrael lakossága 806 ezer volt, azóta 3,3 millió bevándorló érkezett, közülük mintegy másfél millióan 1990 óta, főként a volt Szovjetunióból. 2022-ben Izraelben a családokban országos átlagban 3,7 fő élt, s a 18 év alatti gyermekek száma családonként átlagosan 2,4 volt.

Izrael függetlenségét 1948. május 14-én kiáltották ki, ez a héber naptár szerint 5708 ijár hó 5. napja. 
 
 

Megszakítás