HÉTRŐL – HÉTRE

 

Önismeret – nem álszerénység

„És szólította Mózest az Örökkévaló és beszélt hozzá a találkozás sátrából…”

 (3Mózes 1:1.)

    Amikor Menáchem Mendel, a leendő harmadik lubavicsi rebbe (a Cemách Cedek), először ment chéderbe, nagyapja és nevelője, az Álter Rebbe (a ljádi Snéur Zálmán rabbi) arra kérte a tanítót, hogy a szokásnak megfelelően a Mózes harmadik könyve elején lévő Vájikrá szakasszal kezdje a gyermek oktatását.

    A Tóratekercs írásának szigorú szabályai vannak, és ezek egyike, hogy valamennyi betűnek azonos méretűnek kell lennie, kivéve néhány különös jelentőségű esetet amikor egy-egy betű kicsit kisebb, vagy kicsit nagyobb kell, hogy legyen a többinél. A szokásosnál nagyobb betűkre példa a „Halljad Izrael, Örök Istenünk, az Örökkévaló egyetlen!” (5Mózes 6:4.) vers, amit minden reggel és este, sötétedés után, el kell mondanunk. A vers első és utolsó szavának utolsó betűje kicsit nagyobb a többinél. További példa: Mózes harmadik könyve első szavának legutolsó betűje, az álef, kisebb a többinél – ezzel kezdte taníttatni az Álter Rebbe az unokáját.

    Természetesen egyből feltűnt a különleges képességű tanítványnak a rendellenesség, és a bevezető óra befejeztével megkérdezte nagyapját, mi az oka a kis álefnek. Rabbi Snéur Zálmán hosszan elgondolkodott, majd így válaszolt:

    – Ádámot Maga az Örökkévaló formálta, és Ő mondta, „Ádám bölcsessége felülmúlta még az angyalok bölcsességét is.” (Börésit rábá, 24:5., 17:4.) Ádám tisztában volt kiemelkedő képességeivel, és ez valamelyest büszkévé tette. Ez a büszkesége vezetett ahhoz, hogy még néhány órára sem volt képes megállni, hogy ne szegje meg Teremtője parancsát, és ne egyen a Tudás Fájának gyümölcséből, ami az ismert következményekkel járt.

    Mózesnek szintén kitűnő képességei voltak – folytatta rabbi Snéur Zálmán –, amivel ő is tisztában volt, éppúgy mint Ádám, azonban ez őt nem büszkévé, hanem a világ legszerényebb emberévé tette (4Mózes 12:3.). Azt mondta magában Mózes, hogy ha bármelyik másik zsidónak megadatott volna az olyan emelkedett lélek és családi, szellemi háttér, mint neki akkor egész biztos, hogy az még tökéletesebbre fejlesztette volna képességeit, tudását és még jobban látta volna el Istentől kapott feladatát. Ez a meggyőződése vezetett határtalan szerénységéhez.

    A vájikrá szó, amiben a kis álef előfordul, azt jelenti, hogy az Örökkévaló „szólította” Mózest, hogy beszéljen vele, mint prófétával. Azonban van egy nagyon hasonló szó, a vájikár, ami Bileámmal kapcsolatban szerepel a Tórában (4Mózes 23:4.), és azt jelenti, hogy az Örökkévaló „találkozott”, azaz véletlenül összefutott Bileámmal (Rási, Vájikrá 1:1.). A proféták közötti különbséget az is mutatja, hogy csak Mózes volt az, aki teljesen ébren, világos és egyértelmű beszéden keresztül kapott próféciát. Soha senki nem kapott olyan világos próféciát, mint Mózes, ezért az ilyen próféciára utaló vájikrá Mózes kiválóságának egyik jelképe.

    Ádám nagyra tartotta magát, és ezért az 1Krónikák 1:1. versben nagy áleffel íratta az Örökkévaló a nevét. Mózes épp ennek ellenkezőjének vélte magát, és amikor az Örökkévaló tanúságot tett kiemelkedő egyénisége mellett, azáltal, hogy a vájikrá szót használta vele kapcsolatban, Mózes kis áleffel írta e szót.

    Ezzel a történettel kapcsolatban elmagyarázza a lubavicsi rebbe (Likuté Szichot, XVII. kötet, 1–8. oldal) , hogy azért válaszolt ilyen hosszan a Cemách Cedek kérdésére nagyapja, mert a puszta válaszon kívül tanítani is akarta Isten helyes szolgálatára. Természetesen a válaszból mi éppúgy tanulhatunk, mint az unoka.

    “Miért nem voltál tenmagad?!”

    A rebbe elmagyarázza, hogy pusztán az, hogy valaki felismeri saját jó képességeit, nem helytelen, hiszen a chászidizmus úgy tartja: „ahogy az embernek ugyanúgy, ahogy ismernie kell gyengeségeit, a saját erényeivel is tisztában kell lennie” (Likuté Diburim, 4. rész, 1161. oldal). Azonban arra is állandóan gondolni kell, hogy még egy olyan emelkedett embert is mint Ádámot, bűnbe vitt a büszkeség.

    Valamennyi zsidónak tudnia kell, hogy hatalmas szellemi képességei vannak, olyannyira, hogy a bűn előtti Ádámhoz hasonlatos, akit maga a Teremtő formált, és ezért senkinek sem lehetnek kétségei saját szellemi értékét tekintve. Azonban azt is tudnia kell, hogy minden erőfeszítés nélkül, ajándékba kapta szellemi képességeit az Örökkévalótól, és arra kell, hogy gondoljon, hogy más valaki, ugyanilyen háttérrel és képességekkel még többre lenne képes.

    Ugyanakkor, csak azt várja el az Örökkévaló mindenkitől, hogy saját és ne Mózes képességei szerint teljesítse a maximumot Isten szolgálatában, ami a Tóra tanulása és a micvák teljesítése.

    Az Álter Rebbe egyik híres kortársa, az anipoli reb Zuse ezt szokta volt mondani:

    – Majd ha meghalok és az Égi Bíróság előtt kell felelnem tetteimért, egy pillanatig sem tartok tőle, hogy a Mennyei Vádló azt fogja nekem szegezni, miért nem voltam olyan mint Mózes, a mi Mesterünk ? Tudvalévő, hogy még a kérdés feltevése is távol áll tőlem: hol vagyok én, és hol van Mose Rábbénu!?

    – Még azt sem hiszem, hogy a Báál Sém Tov cselekedeteit fogják tőlem számon kérni.

    – Én csak egytől tartok – mondotta Zuse és hangja megremegett – ha azt fogja az Égi Ügyész kérdezni tőlem: miért nem voltál tenmagad; miért nem voltál Zuse?! Miért nem használtad ki teljes mértékig Isten adta képességeidet?!

    – Erre a kérdésre nem tudom, mit fogok válaszolni – mondta reb Zuse és sírva fakadt.

    Saját képességeink maximális istenszolgálatba állításával, és szerénységünkkel biztosíthatjuk, hogy mihamarabb vége legyen a száműzetésnek, és felépüljön a Harmadik Szentély Jeruzsálemben.

    M. T. B.

Megjelent: Gut Sábesz 2. évfolyam 23. szám – 2014. augusztus 6.