HÉTRŐL – HÉTRE
 

Mindkét lábbal a földön

„És szólt az Örökkévaló Mózeshez, Áron két fiának a halála után, akik meghaltak midőn közeledtek az Örökkévaló színe elé.” (3Mózes 16:1.)

Az idézett szavakkal kezdőzik az Áchré szakasz, de azoknak az eseményeknek a részletes leírása, amelyekre ez az idézet utal néhány fejezettel korábban szerepel. A 10. fejezet elején van először szó Áron két fiának haláláról, akik az után léptek a Szentek Szentélyébe, hogy Isten Jelenléte visszatért Izrael közé (ld. Gut Sábesz, II. 27. sz).

A legtöbb magyarázat szerint valamilyen vétek miatt kellett Áron két fiának meghalnia, azonban ezek a magyarázatok nehezen egyeztethetőek a Talmud megjegyzésével, ami szerint így szólt Mózes Áronhoz a két fiú halála után: „Áron, testvérem, tudtam, hogy azok által (azok elbírálásával) lesz felszentelve a Sátor akiket szeret az Örökkévaló, és akik közel állnak hozzá… Most látom, hogy ők [a fiaid] hatalmasabbak mindkettőnknél” (Rási, 3Mózes 10:3., Zváchim 115b.). Ha Áron két fia hatalmasabb volt apjuknál és még Mózesnél is, akkor elképzelhetetlen, hogy akár csak a legkisebb dologban is vétkeztek volna. Tehát, kérdezi a lubavicsi rebbe (Likuté Szichot III., 987–993. oldal), miért haltak meg?

A chaszidizmus magyarázata szerint tévedésük az volt, hogy nagyon vágyakoztak arra, hogy látomásokon keresztül bepillantást nyerhessenek a szellemi világok rendjébe és megértsék, hogyan tanulják a Tórát ezekben a szellemi magaslatokban. Eközben azonban elfeledkeztek arról, hogy az az Örökkévaló akarata, hogy éppen ebben a materiális világban végezzék dolgukat, és ne a szellemi világokban. Lelkük annyira meg akart szabadulni a fizikai világ kötöttségeitől, és annyira sóvárgott az Örökkévaló után, hogy végül a testük nem volt képes magában tartani lobogó lelküket, és a lélek “kirepült” a testből – mint ahogy a túlzottan felrázott pezsgősüveg sem képes magában tartani az italt, ami a dugót kilőve kifröccsen. A Rebbe magyarázata szerint nem valamilyen micvá elmulasztása volt a vétkük, hanem csupán az, hogy meg akartak szabadulni a fizikai világtól.

Ugyan nem szabad, hogy a zsidó hagyja, hogy a fizikai világ rossz hatással legyen rá, mégse szabad elzárkóznia a világtól. Minden zsidó feladata, hogy részt vegyen a fizikai világ tökéletesítésében (Tánchumá, Nászo, 16. fej.), és csak ennek teljesítése közben tud igazán közel kerülni az Örökkévalóhoz, nem pedig a materiális világtól elzárkózó elmélkedéssel, látomásokkal és eksztázissal.

„Hála Istennek, jól vagyunk”

A Báál Sém Tov (1698-1760) szokása volt, hogy mielőtt híressé vált egyszerű napszámos ruhájában járta a Kárpátokat, és minden faluban szóba elegyedett a zsidókkal, akiket hogylétükről, családjukról, megélhetésükről kérdezett, ezzel is Isten dicsőítésére buzdítva őket – hiszen valamennyien azzal válaszoltak, hogy „hála Istennek, jól” vagy „áldva legyen az Örökkévaló, megvagyunk”…

Egyik útja során egy kis városba ért, ahol elzárkózva élt egy öreg zsidó, aki már több mint 50 éve a zsinagógában élt. Éjjel-nappal az egyik sarokba állított asztal mellett ült és tanult. Minden nap ugyanazon a helyen ült táliszba burkolózva, tfilinnel a fején egészen a délutáni imáig. Semmit nem evett egész nap, kivéve egy kis kenyeret és vizet, amit az esti ima után fogyasztott el.

A Báál Sém Tov az asztalához lépett, és szokásához híven az öreg zsidó egészsége felől érdeklődött, de az fel se nézett. A Báál Sém Tov nem tágított – addig ismételte kérdéseit, míg a tudós mérgében az ajtóra nem mutatott.

– Mester, miért nem adja meg az Örökkévalónak megélhetését? – kérdezte a Báál Sém Tov – Addig éhezteti az Istent, míg éhen hal!

A tudóst egészen váratlanul érte ez a furcsa megjegyzés. Csodálkozását látva folytatta a Báál Sém Tov: Isten adja a zsidók megélhetését, de ki adja az Ő megélhetését? Ahogy a zsoltáros király mondja (22:4.): „Szent vagy, Izrael hálája tart trónodon” (más olvasatban a héber josév szó fordítható úgy, hogy “megél”, “fenntart”). A zsidónak kapcsolatban kell lennie a világgal, és keresnie kell az alkalmat, hogy hálát adhasson az Örökkévalónak mindenért, ami éri (ld. Gut Sábesz, II. 3 sz.).

Kétségtelen, hogy szükség van az elmélkedésre, a Talmud és a miszticizmus tanulmányozására is, de ezek csak eszközök ahhoz, hogy még tökéletesebben, még lelkesebben és még nagyobb szeretettel teljesítsük a parancsolatokat.

Ez az egyik oka, hogy Jom Kipurkor, amikor a leginkább visszavonulunk a fizikai világtól a tóraolvasást ezzel a heti szakasszal kezdjük – ezzel is emlékeztetve mindenkit a valódi feladatra.

Egy alkalommal Hóséá próféta szavaival illusztrálta a Rebbe a cselekedet fontosságát (Likuté Szichot I., 237–238. oldal): „…mert bevetem vele [a zsidó néppel] a földet” (2:25.), azaz a termelékeny munkát nem a szellemi magaslatokban, hanem csak a „földön”, ebben a fizikai világban lehet elvégezni. A parancsolatok teljesítésének szándéka és az érzelmi vonzódás nem elég – cselekedet kell!

Nem elég, hogy sajnáljuk a koldust siralmas helyzete miatt, és ugyanakkor a zsebünkben hagyjuk a 20 Ft-ost, hanem fizikailag kell odaadni a fizikai pénzt! Hasonlóan van ez az összes többi parancsolattal is: fizikailag kell meggyújtani péntek estére a fizikai gyertyákat (most pénteken a gyertyagyújtási idő Budapesten 19:46); fizikailag kell felszögezni a zsidó családok ajtajaira a fizikai pergamenre írt mezuzákat; stb., stb!

        M. T. B.

Megjelent: Gut Sábesz 2. évfolyam 29. szám – 2014. augusztus 7.