HÉTRŐL – HÉTRE

Maimuni Mózes: A megtérés útja

“Visszatér a por a földhöz, amint azelőtt volt és a lélek visszatér Istenhez, aki azt adta.”

        (Kohelet 12:7.)

1. fejezet – A bűnbánat engesztelő hatása

Bevezető: A lélek nem a test tulajdonsága, még tán nem is a tulajdona, hanem éppen olyan külön alkotás, mint a test. Csak nem olyan múló és porladó. Nem a földből létesül. Örök, mert égi szikrából pattan, megelőzi és túléli a testnek életét.

E két tényezőnek, a léleknek és a testnek, az öröknek és a múlónak eggyéépítése, összeházasítása a teremtés művének legcsodásabb része, egyben megkoronázója és befejezése.

Azóta folyik a harc a múló és az örök között, és ha látunk vagy elkövetünk, vagy elszenvedünk emberi tévelygéseket, arra szoktunk gondolni, hogy íme a test legyőzte a lelket, a föld leverte az eget.

De ez csak látszólagosan van úgy, mert a testi győzelemhez is a lélek adja a legtöbb erőt. Így azt is mondhatjuk, hogy a lélek a testtel szövetkezik saját legyőzetéséhez. Ha ez így van, akkor természetes, hogy a bűn súlya alatt a lélek szenved inkább, mert megbuktatásához önmaga is hozzájárult. Végeredményben: minden bűntevés a lélek akaratának erősségétől vagy gyengeségétől függ.

Ha a bűntevésnek lelki okai vannak, jóvátétele is lelki úton kell, hogy történjék. Ezért van a büntetések hosszú, változatos skálájában, a lélek által végzett bűnbánatnak a legengesztelőbb hatása.

A bűnbánatot nem ellenőrizheti senki, csak egyedül a lelkek Atyja, ki “a szíveket vizsgálja az ítélet napján”, és nem a színes formák szerint, hanem az érzelmek tisztasága, őszintesége alapján értékel, ítél. Megítéltetésünk eredménye iránt nem lehet semmilyen kétségünk, ha tisztán érző szívvel, bánatkönnyek tengerével mossuk le, fehérítjük a reánk tapadt bűn sarát.

Minden egyén a maga szellemi látóképessége, lelki beállítottsága, az elkövetett bűn foka szerint igyekszik a javulás percében, minden mellékgondolat nélkül, a legbecsületesebb szándékkal bűnét megbánni.

Nem az embertársad előtt állsz bűnbánó szíveddel, ő úgy sem lát bele. Ne a múló máért bánkódj, hanem az örök végtelenért, ami legértékállóbb vagyonod, kincse, Isten legszebb ajándéka: ősi öröködért, lelked örökkévalóságáért. A bűnbánat lépéseit olvasd figyelemmel az itt következő szakaszokban.

1. Ha bármilyen bibliai parancsolat vagy tilalom ellen vétünk, akár szándékosan, akár tévedésből, úgy megtérésünk alkalmával kötelesek vagyunk Istennek bűnvallomást tenni.

“Férfi vagy nő, ha vétkezik, vallja be bűnét, amit elkövetett” – így hangzik a Tóra parancsa (4Mózes 5:6-7.). “Vallja be” – élő szóval. Bibliai követelménynek tesz így eleget. Miként történjék ez? Így szóljunk:

“Oh Örökkévaló, vétettem, vétkeztem és elpártoltam, íme ezt cselekedtem, de most bánom és szégyellem, és soha többé nem fogom elkövetni!”

Ez a bűnvallás lényege; de minél részletesebben mondjuk el, hogy mi az a bűn ami megbánására késztet minket, annál dicséretreméltóbb!

A szóval is történő bűnvallomás fontosságát abból is láthatjuk, hogy a Szentély fennállásának idején bűn-, vagy vétekáldozatot bemutató, csak abban az esetben részesült engesztelésben, ha bűnvallomást is tett. Csak bűnvallomással tehetett eleget a parancsolatnak, amely azt mondja: “Vallja be bűnét, ami elkövetett!” (3Mózes 5:5.)

De még a tettleges büntetésben részesülők , a halál- vagy botbüntetést elszenvedők sem nyertek engesztelést megtérés és bűnvallomás nélkül.

Ugyanez a szabálya a testi sérelmet okozónak, vagy az embertársát másképpen megkárosítónak. Bár minden kárt megtérít bűnvallomás és őszinte megtérés nélkül nem nyerhet teljes engesztelést.

2. Az engesztelőnapi bűnbak egész Izrael engesztelődését szolgálta, ezért a pusztába való elküldése előtt a főpap egész Izrael nevében tett bűnvallomást, teljesítvén a parancsot: “Vallja be egész Izrael bűnét!” (uo. 16:21.)

A tiszta szívből jövő bűnbánat minden bűnt kiengesztelt, legyen az akár könnyű, vagy súlyos, szándékos vagy tévedésből jövő. De bűnbánat nélkül csak a könnyebb bűnök engesztelődésére szolgálhatott.

Mit értünk könnyebb és súlyosabb bűn alatt? Súlyos az a bűn, amelyért halálbüntetés jár. Idetartozik még a hamis eskü, bár nem jár érte halálbüntetés. – A könnyebbek közé tartozik a többi parancsolat és tilalom megszegése, ha áthágásuk nem a Karét, az időelőtti elhalálozást vonja maga után.

3. Most, hogy a Szentélyt és az engesztelő oltárt nélkülöznünk kell, csak egyedül a megtéréssel tehetjük jóvá bűneinket. Még, ha valaki egész életén keresztül gonosz volt, de végül mégis megtér, nem hozhatják többé emlékezetébe múltját. “Amely napon megtér gonoszságától, nem botlik meg többé gonoszságban.” (Jechezkél 33:12.)

Van egy napunk: Az engesztelőnap, amely önmagában, külön is jóváteheti minden megtérő bűnét. “Ezen a napon engesztel érettetek az Úr” – mondja az Írás (3Mózes 16:30.).

4. Igaz, hogy a bűnbánat jóvátesz és igaz, hogy az engesztelőnap önmagában rejti az engesztelés lehetőségét, de a bűnök mégsem részesülhetnek egyforma elbírálásban. Vannak olyanok, amelyek rögtöni hatállyal – és olyanok, amelyek csak idők múltán nyerhetnek engesztelést. Lássuk ezt világosabban:

Ha valaki szándékosan olyan parancsolat teljesítését mulasztja el, amelyért nem jár Kárét (idő előtti halál), és azután szívből megbánja: el nem mozdul helyéről, bűne már engesztelést nyert. Erre vonatkozik a figyelmeztetés: “Térjetek meg csintalan gyermekeim, megenyhítem elpártolásotokat.” (Jeremiás 3:22.)

Ha valaki hasonló, könnyebb súlyú tilalmat hág át, amelyért sem az idő előtti halál égi büntetése, sem pedig a földi bíróság halálos ítélete nem jár és szívből könyörög bűnbocsánatért: sorsa függőben marad az engesztelőnapig, mert csak az hozza meg bűnének teljes jóvátételét.

A halálos bűnhődést megkövetelő bűnöket a megtérés az engesztelőnappal együtt csak függő állapotba helyezi. Ezek csak szenvedések, által nyerhetnek jóvátételt. Erről szól a fenyítés: “Bottal büntetem az elpártolásukat és csapással bűneiket.” (Zsoltárok 89:33.)

Aki azonban Isten nevét szentségteleníti meg, Chilul Hasém-et követ el (olyan cselekedetre vetemedik, mely az egész zsidóságra szégyent hoz) ha meg is bánja bűnét, ha el is jut az engesztelőnapig, ha sok szenvedésben is volt része, halála napjáig nem nyerhet teljes engesztelést. Erről szól a figyelmeztetés: “Amíg meg nem haltok, nem engesztelem ki bűneiteket!” (Jesájá 22:14.)

Fordította és bevezető ismertetésekkel ellátta:

Klein Károly, megjelent Miskolc 1947.

Megjelent: Gut Sábesz 1. évfolyam 52. szám – 2014. augusztus 5.