HÉTRŐL – HÉTRE: Kdosim: A babonák tilalma

HÉTRŐL – HÉTRE

Kdosim: A babonák tilalma

    „Ne egyetek semmit a vérével; ne jósolgassatok és ne jövendölgessetek” (3Mózes 19:26.).

Rendkívül nehéz vers, a fordítása úgyszólván lehetetlen; nem lehet pontosan visszaadni az Írás értelmét, mivel még az értelmezés is nehéz, a kommentárok nélkül kilátástalan. Ahány magyar fordítás, annyiképpen fordítják a „Ló tochlu ál hádám” parancsolatot, ami nem magát a vér élvezetét tiltja, hiszen azt korábban már több helyen is megtiltotta a Tóra. A szövegkörnyezet is arra utal, hogy itt valami pogány praktikáról van szó. Valóban így magyarázza Maimonides is a Tévelygők Útmutatójában, ahol azt írja, hogy ókori pogány szokás volt levágni egy állatot; vérét felfogni egy edényben, azt körülülni és úgy enni – nem a vérből, hanem – az állat húsából. Úgy hitték, hogy a vér a szellemek – démonok – tápláléka, így majd jönnek a szellemek, esznek a felfogott vérből, és ők így jó barátságba kerülnek velük…

Hasonlóképpen értelmezi ezt a szakaszt Nachmanides és Ibn Ezra is. Nachmanides azt mondja, hogy a pogány kultusz résztvevői ezt azért csinálták, hogy a vérszagra gyűlő szellemek jövendöljenek nekik és felfedjék, mi lesz a sorsuk a későbbiekben.

Több neves kommentátor idézi itt azt a bibliai történetet, melynek során a nép „evett a véren” és Saul király ezt árulásnak nevezte, mivel a Tóra tiltja ezt. Nachmanides részletes magyarázata szerint míg Saul a szolgálattevő kohanita által az Urim és Tumimot kérdezte, mit és hogyan tegyen, mikor és hogyan támadja meg a filiszteusokat – a nép „a vérrel evett” és ily módon a démonoktól kért tanácsot mitévő legyen… (1Sámuel 14:26.; 32-35.). Saul véget vetett a pogány praktikáknak, központosította az állatok vágását, és elfolyatta a levágott állatok vérét, hogy a nép ne vétkezzen tovább.

A Talmud-bölcsek egész sor más értelmezést is adtak a „vérrel-nem-evés” tilalmának. Rási azt mondja itt, hogy a Talmudban egész sor magyarázatát találjuk a dolognak. Többek között: Tilos az áldozat húsából enni, amíg vérét nem hintették előírásszerűen az oltárra; ugyancsak tilos a levágott állat húsából enni, amíg az állat még él. Szintén nem szabad a bíróság tagjainak enni aznap, amikor halálos ítéletet hoztak (vagyis böjtölniük kell), és nem tartanak halotti tort a halálraítélt hozzátartozóinak, mivel ez megtiszteltetés lenne (Rási). Mindezt ebből az Írásversből fejtik ki a Talmud bölcsek (Szánhedrin 63a.).

A „jósolgatás” és „jövendölgetés” tilalma szintén védekezés a pogány behatások ellen. A hívő zsidónak nincs szüksége tenyérjósokra, sem kávézaccból vagy kártyából „jövendölő” „jósnők” praktikáira. Már Bileám, a pogány varázsló is felfedezte, hogy Izrael népe magasan felette áll ezeknek a praktikáknak, amikor kinyilatkoztatta, hogy „Nem fog a varázslat Jákobon, sem az igézet Izraelen…” (4Mózes 23:23.).

A jóslás primitív gyakorlata különböző jelekre támaszkodik. A Talmud alapján Maimonides összegezte érthetően a jóslás eszköztárát:

„Hogyan is van a jóslás? Mint azok, akik abban látnak bizonyos – rossz – jelet, hogy a falat kiesett szájukból, a bot a kezükből és emiatt nem mennek aznap sehová, mert ha mennének, » nem járnának sikerrel. « ; ha egy róka [manapság fekete macska a divat…] keresztezi utamat, nem megyek el otthonról, mert ha elmegyek » csalóval kerülök össze« stb. Vagy azok, akik a madarak csiviteléséből próbálnak jósolni, mondván, hogy így vagy úgy lesz, vagy nem lesz … vagy ha valaki bizonyos jeleket állapít meg: ha így lesz, akkor ezt teszem, ellenkező esetben pedig azt… – mindez tilos” (Ávodá Zárá törvényei, 11:4.).

A „jövendölgetés” alatt, főleg etimológiai okokból, időjóslást értenek. M. Bóle szerint ez azt jelenti, hogy ne vonjunk le konzekvenciákat az évszakok alakulásából, ahogy azt az asztrológusok teszik („Dáát Mikrá”). A Talmud Rabbi Akibát idézi, aki tiltja az időszakokra való támaszkodást oly módon, hogy „ma jó útra kelni, mert a nap sikeres lesz”; vannak, akik ezt úgy teszik, hogy a felhők járását és formáját figyelik (Ibn Ezra). Mások a Talmudban az onén („jövendölgetés”) igét „szemfényvesztésként” magyarázzák. Rási: „úgy tesz, mintha csinálna valami csodálatosat, de nem csinál semmit” (Szánhedrin 65b.).

A fenti dolgok gyűjtőneve magyarul: babona. A Tóra két fő okból tiltja a babonákat. Egyrészt, mert a babonák nagy része szoros kapcsolatban áll a pogány praktikákkal, azok szerves részét képezi, másrészt, még ha egy minden pogány eredet nélküli babonáról van is szó – zsidó embernek akkor sincs szüksége erre. A Tóra törvényei mint az iránytű – minden kérdésre választ adnak. „Nincs rajta kívül semmi” (5Mózes 4:35.), mondja a Tóra Istenre, aki az egész világot betölti és „nincs hely, ami üres tőle” (Zohár).

Az idézett vers, „Ne egyetek semmit a vérével”, egyik átvitt értelmű magyarázata: „ne egyetek addig, amíg nem imádkoztatok a véretekért” [vagyis magatokért] – (Bráchot 10b.).

A chászid felfogás ezen magyarázat alapján közelítette meg az említett verset.

„Az ember léte a vér és ezért neve tulajdonképpen dám [vér]. Csak amikor imádkozik ahhoz, aki egyetlen a világon, csak akkor kap neve egy alefot hozzá [az alef betű egyet jelent] és így lesz neve Ádám – vagyis Á-DÁM. Ezért mondta a Tóra, hogy ne egyetek ima előtt, amikor még csak »vér« vagytok és semmi más…”