HÉTRŐL – HÉTRE

Három nap a hal gyomrában

                “És szólt az Örökkévaló igéje Jónához, Amittáj fiához: Menj el Ninivébe, a nagyvárosba és prédikálj ott, mert feljutott hozzám rosszaságuk híre. El is indult Jóna, de azért hogy Tarsisba meneküljön az Örökkévaló elől” (Joná 1:1-2.).

        Joná, vagy “magyarul” Jónás, a 12 “kispróféta” egyike. Könyve, amely a Biblia egyik legkisebb terjedelmű írása – mindössze négy rövidke fejezet – azzal vívta ki magának az előkelő helyet, hogy a Jom Kipuri liturgia része legyen (a Minchá ima Máftirja), hogy témája, a megtérés, az engesztelőnap középpontjában áll. Aki megtér, megbánja vétkeit és jóváteszi azokat – az bűnbocsánatot nyer és elhárítja feje felől a különben megmásíthatatlan ítéletet. Ez Jóná könyvének üzenete az emberiség számára és ez Jom Kipur lényege is.

        Aki Joná könyvét nem ismeri, annak mondjuk el röviden, hogy a próféta megpróbál elmenekülni az isteni küldetés elől – a továbbiakban látni fogjuk, hogy miért – és hajóra száll, hogy Társisba (Tarszus, Tunisz?) menjen, mivel abban a hitben van, hogy az isteni prófécia csak Izrael földjén “illetékes”.

        Azonban Isten elől nem lehet elmenekülni. A hajó nagy viharba kerül, ami elsüllyedéssel fenyegeti. A matrózok kétségbeesetten eveznek, megpróbálják a hajót a szárazföld felé irányítani, de minden hiába. “Sorsot vetnek”, és megállapítják, hogy Jóná miatt van a vihar. Ekkor megrettenve kérdik Jónát, ki fia-borja ő, melyik néphez tartozik, mi a foglalkozása, stb.

        Jóná lelkiismeretesen elmondja, hogy ő héber, és az Örökkévalót, az ég istenét féli, “aki a tengert és a szárazföldet teremtette”.

        A próféta logikus tanácsot ad nekik, a leglogikusabbat az adott helyzetben: “Vessetek a tengerbe, és a tenger legott lecsendesül, mivel jól tudom, hogy én miattam van mindez”. Alig, hogy ez megtörténik – a tenger valóban lecsendesedik és a víz tükörsima lesz.

        A tengerészek most már megrémülnek. Félelmük tárgya Izrael Istene, aki a szemük láttára tette ezt a nagy csodát. Fogadalmakat tesznek, áldoznak Izrael Istenének és a Midrás azt is tudja, hogy visszaérvén Jaffára, az anyakikötőbe, meg sem álltak Jeruzsálemig, ahol betértek, és zsidóvá lettek.

        Itt a sztori véget is érhetne, de Istennek még tervei vannak Jónával. Előle nem lehet megszökni, és a feladat alól még öngyilkossággal sem lehet kibújni. Így aztán a tengerbe vetett Jónát elnyeli egy nagy hal, amelynek gyomrában három éjjelt és három napot tölt Jóná imádkozással. Maga az ima (lásd keretben) a zsidó liturgia gyöngyszeme, de a történet lényege, hogy három nap után, isteni parancsra, a hal kiköpi Jónát a szárazföldre.

        Itt kapja az újabb parancsot, menjen Ninivébe és mondjon próféciát. Most már nem szabadkozik Jóná és nem próbál menekülni, hanem elmegy Ninivébe, az akkori Assziria fővárosába, amely olyan nagy volt, hogy három nap kellett bejáráshoz. Jóná tehát elindul a városban és fennhangon hirdeti az isteni üzenetet: “Még negyven nap és Ninive elpusztul!”

Ninive vétke és megtérése

        Itt csodálatosan furcsa dolog történt: Ninivé pogány lakosai hisznek Isten küldöttének, a zsidó prófétának, és megtérnek, vagyis felhagynak erőszakos cselekedeteikkel. A király általános böjtöt rendel el; ő maga zsákruhát ölt, és parancsba adja, hogy “térjen meg mindenki a rossz útról, és hagyja el a rosszat, amit a keze véghezvitt”. Ez meg is történik és Isten megbocsát Ninive lakosainak.

        Jóná ahelyett. hogy örülne, hogy küldetése sikerrel járt, keserűen kifakad és elárulja, miért akart eredetileg “megszökni” az isteni küldetés elől. “Tudtam hogy irgalmas és jóságos Isten vagy, hosszan tűrő és könyörületes, aki megbánja a rosszat (a büntetést amit a rosszakra akart mérni). Most pedig vedd el az életemet, mert jobb nekem a halál az életnél”. (uo. 4:2–4.).

        Isten példázattal győzi meg Jónát: ha valaki sajnál egy árnyékot adó bokrot, akkor pláne hogy sajnálnia kell sok tízezer embert, köztük gyerekeket, és könyörülni kell rajtuk .

És mi van a zsidókkal?

        A tanmese igencsak meggyőző: nem-zsidó nép, nem-zsidó metropolis, Ninive, Assur fővárosa, hallgat a zsidó prófétára, és megtér.

        Itt ezen a ponton válik Jóná története érthetővé – a Midrás irodalom értelmezésében. Jóná azért próbált kibújni a küldetés alól – mondja a Midrás – mert feltette, hogy Ninive lakói megtérnek, Isten megváltoztatja ítéletét, vagyis megkönyörül rajtuk. Ez még nem lenne baj, de akkor mi lesz a zsidókkal, akik nem hallgatnak a prófétákra és nem térnek meg egykönnyen? Ninive esete rossz fényt vethet a zsidókra, akik annál súlyosabb büntetést fognak kapni. Én nem kérek ebből – mondta Jóná és inkább külföldre szökött, abban a reményben, hogy a prófécia csak Izrael földjén érvényesül. (Jálkut Simoni és Pirké dörabbi Eliezer).

        Egyébként a Midrás arra is utal – elég egyértelműen – miért nem örült Jóná Ninive megtérésének: azt nem tartotta őszintének. “Ezek hajlamosak a megtérésre” – vagyis könnyedén megtérnek, meggyónnak és ezzel el van intézve, de “amilyen könnyedén megtérnek, olyan könnyen vissza is térnek a bűn utjára”, ahogy a Midrás mondja: “a negyven nap után, [Ninivé lakói] még rosszabbul viselkedtek, mint azelőtt” (Jálkut, uo.)

        A Midrások és a hagyományos források, illetve kommentátorok azonosítják Jónát, azzal a hasonlónevű prófétával, aki Jarovám ben Joás király idején működött, és akinek próféciája – hogy Isten vissza fogja állítani Izrael határait – maradéktalanul teljesült (2Királyok 14:25.). Egy más alkalommal Isten Jeruzsálembe küldte, figyelmeztesse a királyt, hogy a város elpusztul, ha nem tartják be a Tórát. A király megtért – a büntetés elmaradt, és Jónát hamis prófétának gúnyolta a nép. Erre most már nagyon kényes volt és azt mondta: nem elég hogy az én népem hamis prófétának hív – mivel Isten megkönyörült rajtuk – most majd ezek az assurita nem zsidók is álprófétának fognak nevezni?” (Jálkut Simoni, 550. és Jeruzsálemi Talmud, Szánhedrin, 11:5.).

        Ezért nem akart Jóna kötélnek állni. Ezért nem volt hajlandó eszközül szolgálni ahhoz hogy a “megtérő” nem zsidókkal szemben Isten Izraelen verje el a port őáltala. Akkor inkább vessék a tengerbe.

        * * *

        Jóná a hal gyomrában – ez a kép nemcsak a világirodalom nagyjait (köztük Madáchot) ihlette meg, hanem a képzőművészet kedvenc témái közé is tartozik. Igen ám, de hogy is volt ez a hallal? Legenda? Mese? Csoda?

        A zsidó kommentátorok – majdnem kivétel nélkül – csodát látnak ebben, hiszen – mondja Abarbanel – egy ember nem képes normális körülmények között, akár egy órát is élni, anélkül hogy friss levegőt lélegezne be. Ez azonban nem kell, hogy arra vezessen bennünket, hogy kételkedjünk a csoda lehetőségében, hiszen Isten bizonyos körülmények között, hatályon kívül helyez(het)i a természet törvényeit.

        Kimchi (Rádák) nemcsak abban lát csodát hogy Jóna életben maradt a hal gyomrában, hanem abban is hogy eszénél maradt és – imádkozott.

        Az egyetlen, aki nem beszél csodáról, hanem – Maimonidész nyomán – lehetségesnek tartja, hogy Joná az egész hal-történetet mint próféciai látomást élte meg, rabbi Joszéf Ibn Kászpi, a neves, racionális felfogású, exegéta.

        A Dáát Mikrá sorozat kommentátora, Eljakim Ben-Menáchem, egy nem mindennapi esetet említ, aminek során – századunkban – egy halászt elnyelt egy cápa és amikor azt megfogták és feldarabolták – gyomrában élve megtalálták a “lenyelt” halászt.

        Az eset 1927-ben történt meg, a Falkland szigetek mellett. Az esetet Ambrose John Wilson jegyezte fel, és a Princeton egyetem égisze alatt megjelenő Princeton Theological Review-ban jelent meg.

        A történet röviden: Egy Allders nevű természettudós leírja könyvében, hogy 1927-ben, a Falkland szigetek közelében, szigony segítségével megfogtak egy hatalmas cápát. A szörnyeteg, amely még élt, erőteljes farkcsapással felborította a halászcsónakot, és lenyelte az egyik halászt. Amikor megölték a cápát, kivontatták a szárazföldre és testét feldarabolták, “a harmadik napon megtalálták a halászt a szörnyeteg gyomrában, ahol ájultan, összekuporodva feküdt. Miután lemosták tengervízzel – hamarosan magához tért, de arca, nyaka és kezei bőrének színe kifehéredett, mint egy halott bőre – és természetes színét soha többé nem nyerte vissza. Ezen felül a traumatikus élmény semmi befolyással nem volt egészségi állapotára.”

        A bőrfehéredést azzal magyarázták a szakértők, hogy azt a hal gyomorsavai okozták, de maga a tény hogy életben maradt – annak köszönhető, hogy a cápa lélegző apparátusa a halásznak is juttatott a belélegzett oxigénből. Másrészt a cápa gyomorbejárata olyan szűk, hogy azon a halász nem jutott át, hanem az állat nyakzsákjában töltötte a három napot…

        Ha valaki ezt a magyarázatot részesíti előnyben – ez szíve joga. A csoda így is csoda, a teremtés csodája, amit a Teremtő ültetett a természetbe.

        Naftali Kraus
        ****************

Jóná imája a hal gyomrában

        Jóná pedig imádkozott Örökkévaló istenéhez a hal gyomrában. Ezt mondotta:

        “Nyomorúságomban az Örökkévalóhoz kiáltottam,

        és Ő meghallgatott engem.
        A halál torkából kiáltottam segítségért,
        és te meghallottad hangomat.
        Mélységbe dobtál, a tenger közepébe,
        és áradat vett körül.

        Örvényeid és hullámaid összecsaptak fölöttem.

        Azt gondoltam, hogy eltaszítottál magad elől,

        bár csak meglátnám még szent templomodat!

        Már-már életemet fenyegette a víz,
        Mélység és örvény vett körül,
        Hínár fonódott a fejemre.
        Lesüllyedtem a hegyek alapjáig,

        örökre bezárult mögöttem a föld,

        de te kiemelted életemet a sírból,
        ó Örökkévaló Istenem !

        Amikor elcsüggedt a lelkem az Örökkévalóra gondoltam,

        és imádságom eljutott Hozzád, szent templomodba.

        Akik hitvány bálványokhoz ragaszkodnak,
        azok elhagyják jótevőjüket.
        De én hálaéneket zengve áldozok Neked,
        és amit megfogadtam – teljesítem,
        Mivel az Örökkévalótól jön a szabadulás!
                        (Joná 2:3–10.)

Megjelent: Gut Sábesz 1. évfolyam 53. szám – 2014. augusztus 5.