HÉTRŐL HÉTRE

Egy kis buzgóság…

„És szólt az Örökkévaló Mózeshez: Pinchász, Áron pap fiának, Eleázárnak fia, elfordította haragomat Izrael fiairól, amikor felindulásomnak megfelelően viselkedett. Ezért nem semmisítem meg Izrael fiait felindulásomban. Mondd meg tehát: íme, én békességem szövetségével ajándékozom meg. Övé és utódaié lesz a papság szövetsége örökre, mert féltékenykedett Istenért és engesztelés szerzett Izrael fiainak” (4Mózes 23:10–14.).

A pusztai vándorlás 40. évében Izrael népe a moabiták földjén lévő Sittimben ütötte fel utolsó táborhelyét, mielőtt átlépték volna a Jordán folyót, hogy bejussanak az Ígéret Földjére.

S ekkor ismét színre lép Bileám. Ami nem sikerült neki átokkal – hiszen az áldássá változott – hogy elveszejtse Izraelt, azt most más módszerrel igyekezett elérni. Rávette a moabitákat és midjanitákat, hívják meg a zsidókat pogány szertartásaikra. Azok közül sokan lépre is mentek, részt vettek a peori bálványkultusz ünnepségén, pogány orgiákban megszegték a szigorú mózesi törvényeket. A dolog odáig fajult, hogy a simeoni törzs főnöke, Zimri, karján Kozbival, a midjanita királylánnyal, azzal a kérdéssel provokálta Mózest, hogy szabad-e idegen nő társaságát élvezni, majd a döbbent Mózes szeme láttára, válaszát sem várva, sátrába vitte a királylányt.

Egyedül Pinchász, a fiatal zelóta, nem vesztette el lélekjelenlétét. Habozás nélkül dárdát ragadott, és a Törvénynek egyéni értelmezést adván, utánuk ment a sátorba és mindkettőjüket leszúrta. Ezzel a tettével megmentette a helyzetet, és elhárította a zsidók feje fölül a végzetes csapást, melynek így is 24 ezer áldozata volt, legfőképp a simeoni törzsből.

Tette által nyerte el a papi kinevezést.

Pinchász a zeolita szellemet törzsétől, a levitáktól örökölte. Lévi volt az, aki Simeon bátyjával együtt, megtorolta, Schemben, Dina lánytestvérükön esett szégyent (1Mózes 34.), s az ő törzse volt az is, amely – Mózes parancsára – kemény kézzel elbánt az aranyborjú imádóival (2Mózes 32:26–28.). Maga Pinchász is már betöltött egyfajta tábori papi szerepet, amikor a Midján elleni bosszúhadjáratot vezette. A Midrás tudni véli azt is, hogy ő ölte meg Bileámot is, aki éppen Midjánban tartózkodott.

* * *

A békeszövetség, melyet Isten adott Pinchász tettének elismeréseként, jutalmat és egyben védelmet jelentett számára. De felvetődik a kérdés, miért jár jutalom annak, aki önbíráskodik, s ennek folyományaként embert öl?

A talmudisták arra a következtetésre jutnak, miszerint akkor szabad önbíráskodni, ha valaki azt tapasztalja, hogy az általa látott törvénytelen cselekedetet elkövetőt a törvény, a szokásos perrendtartás szerint, nem képes megbüntetni.

Ha ezen tettére előre engedélyt kérne egy bírótól, természetesen elutasításra találna, viszont, ha jogos felháborodásában, felindultságában cselekszik – a bíróság védelmét is élvezi, az esetleges bosszúval szemben.

A fenti értelmezés alapján, Zimri is megölhette volna Pinchászt – önvédelemből. Ennek tükrében a zelóta önfeláldozó tette még inkább hősiesnek bizonyul, hiszen nemcsak életét, hanem papi hivatását is kockára tette. (T.i. egy kohanita, aki embert öl, elveszti a jogát arra, hogy megáldja a népet). Ezért számít jutalomnak az isteni ígéret, mert felmentette őt a következmények alól.

* * *

Más jellegű, inkább pszihológiai, magyarázatot ad az eseménynek Náftáli Zvi Berlin (Nöciv),a neves volozsini jesiva-vezető, Háámék Dávár című művében. Az isteni békeszövetséget, melyet Pinchász kapott, akként értelmezi, hogy a kettős gyilkosság – bár azokat jogosan követte el – nem hagy majd nyomot a lelkében, s a vérontás nem válik természetévé.

Egy másik kommentárban szó van arról, hogy az emberek egy része, Zimri hívei, szájára vette Pinchászt, azt terjesztve róla, hogy anyai nagyapja pogány volt, ereiben nem-zsidó vér is csörgedez, innen ered gyilkos hajlama. Az Írás maga cáfolja meg ezeket az igaztalan vádakat azzal, hogy közli, Pinchász, Áron leszármazottja – aki könyörületes, békeszerető ember volt – s maga Pinchász is ilyen volt…

Jonátán Eibschütz szerint az isteni békejobb, igencsak kijárt Pinchásznak. Ugyanis az ilyenfajta, a köz javára munkálkodó embereknek, rendszerint üldöztetésben, bántásokban van részük. Pinchász pedig valami jobbat érdemelt…

* * *

A kocki rebbe szerint Pinchász volt az, aki tettével elültette a zsidók lelkében a bűnnel szemben azt, hogy nem bírják elviselni, ha közöttük vétkesek vannak.

Nehéz éles különbséget tenni a között, mikor igazolható, avagy ítélendő el a vakbuzgóságból elkövetett cselekedet. Ez esetben Pinchász, aki – formálisan talán jogtalanul – megölt két embert, mégis dicséretben részesült, hiszen tettével olyan indulatokat fékezett meg, melyek akár polgárháborúhoz, tömegek halálához is vezethettek volna.

Ezzel szemben Élijáhu (Illés) próféta megbűnhődött emiatt – pedig a hagyomány azt tartja, hogy ő volt Pinchász reinkarnációja és szellemi utóda. Élijáhu bűne az volt, hogy szüntelenül ostorozta a zsidókat vétkeik miatt, ahelyett, hogy védelmébe vette volna őket, ezért aztán elvesztette próféciai képességét. Napjainkban egy kis buzgóság elősegítheti a zsidó identitás tudatot, védőpajzsot nyújthat az elkallódás veszélye ellen. De nagyobb adag már kétségtelenül ártalmas…

Naftali Kraus

Megjelent: Gut Sábesz 2. évfolyam 39. szám – 2014. augusztus 18.