HÉTRŐL – HÉTRE
 
A jó és a rossz

“Íme lásd, én elibetek teszem a mai napon az áldást és az átkot. Az áldást, ha hallgattok az Örökkévalóra, a ti Istenetek parancsolataira… és az átkot, ha letértek az útról…“ (5Mózes 11:26–28.)

Mózes mesterünk most összefoglalja második búcsúbeszédét és egyben bevezeti a törvénykönyv ismertetését, amit a következő fejezetben kezd el. Az “áldás” és az “átok” a jót és a rosszat, a negatív és a pozitív utat jelképezi. Mózes egyúttal hangsúlyozza a nép és az egyén szabad választásának lehetőségét. Nincs kényszer, mindenki szabadon határozza meg, mit tesz, és viseli is tetteiért a felelősséget.

Az egyén szabad elhatározásának joga alapfeltétele a zsidóságnak. Mózes elébe tárja a lehetőségeket, és kifejti, mi történik, ha így vagy úgy határoz. Ez nem ellenkezik az előre elrendeltség, a determináció elvével. A Jóisten tudja, mi lesz, tisztában van azzal, milyen viselkedés várható az egyéntől, illetve a közösségtől az adott korban és esetben, de a választás joga szabad. “Minden az égben rendeltetik el” – mondták bölcseink (hákol bijdé sámájim) –, kivéve az istenfélelmet. Ez az egyénre van bízva, minden rajta, szabad elhatározásán múlik.

* * *

Ez persze nem jelenti azt, hogy Mózes, tapasztalatai alapján, nem ad jó tanácsot a népnek, halála előtti búcsúbeszédében. Persze, hogy ad. Persze, hogy azt tanácsolja, az áldást válasszák és a Tóra szellemében éljenek, ami a zsidóság lényege és éltető ereje. Később, a Ki Távo szakaszban látni fogjuk, milyen döbbenetes erejű meglátással rajzolja fel Mózes az eljövendő gálut minden keservét, ha a zsidók a rossz utat választják, és a pogány kultúrát majmolva, elhagyják őseik hitét. Talán prófécia soha ennyire szó szerint, betű szerint nem következett be, mint a mi esetünkben a mózesi figyelmeztetés.

Miért is nem okultunk belőle a mai napig?
* * *

A következő fejezetekben Mózes mesterünk szisztematikusan megismétli a Törvénykönyv, vagyis a Tóra törvényeit, rendeleteit és intézkedéseit. A legfontosabbal kezdi : mindjárt a honfoglalás után el kell tüntetni a pogány bálványimádás minden nyomát, és mindent el kell követni, hogy a honfoglaló zsidók ne essenek áldozatul a pogány kultúra csábításának, ami eleve aláásná nemzeti létük, kultúrájuk kifejlődését és megerősödését.

Napjainkban, amikor a monoteista vallások nagy részben enyhítették, illetve kiiktatták a régi bálványkultuszok kicsapongó, erkölcstelen gyakorlatát, nem könnyű megérteni, miért helyez a Tóra olyan nagy súlyt Izrael földjének ezektől a pogány kultúráktól történő megtisztítására .

“Óvakodjál, nehogy csapdába essél… (és) érdeklődjél az o isteneik után, mondván: hogyan is szolgálják ezek a népek isteneiket? úgy akarok cselekedni én is. Ne tégy úgy az Örökkévaló, a te Istened előtt, mert ok utálatos dolgokat követtek el… mert még fiaikat és lányaikat is elégették tűzben isteneik előtt.” (5Mózes 12:30–31.)

A kánaáni bálványkultusz volt a legromlottabb az ókori világban. Az emberáldozat elterjedt gyakorlat volt, még jóval későbbi korokban is. Rabbi Akiba, a nagy tanaita, egyszer szemtanúja volt annak az esetnek, amikor egy nem zsidó megkötözte apját, és egy véreb elé vetette, mely széttépte az öregembert… Hoséá próféta élénk színekkel ecseteli azokat a nyilvánosság előtt lebonyolított erkölcstelen üzelmeket, miket “a hegyeken és a fák alatt” követtek el (Hoséá 4:13.), s melyek arra mutatnak, hogy a mózesi figyelmeztetés ellenére sem sikerült teljesen kiirtani a pogány kultuszt, a vallási mezben jelentkező kicsapongásokat Izraelből.

* * *

“És tüntessétek el neveiket is arról a helyről. Ne tegyetek így az Örökkévalóval, a ti Istenetekkel.” (5Mózes 12:3–4.)

A vers átvitt értelemben úgy is értelmezhető, hogy Isten nevét tilos kitörölni bármilyen tekercsből vagy könyvből. Ebből származik az a törvényerejű szokás, hogy a szakadt, megrongált imakönyveket, chumásokat, bibliákat stb. nem szabad kidobni, hanem össze szokták gyűjteni egy helyre, ahol megőrzik azokat, és avatatlan kezek nem férhetnek hozzájuk. Ezt a helyet hívták genizának, ami elrejtést és irattárat is jelent héberül. Az egyik leghíresebb genizát Kairóban fedezték fel, egy templom padlásán, ahol nagyon sok érdekes kézirattöredéket találtak. Ma ennek a kairói genizának legértékesebb darabjai a leningrádi, camebridgei, budapesti, londoni és jeruzsálemi egyetemeken találhatók.

* * *

A fent említett szabad választással kapcsolatban a lubavicsi rebbe, Menáchem Mendel Schneerson, tóramagyarázatában megjegyzi, hogy furcsán hangzik az a kifejezés, hogy “íme elibetek teszem…” (szó szerint nektek adom) az áldást ás átkot. A Talmud szerint, “aki ajándékot ad felebarátjának, azt jó szívvel adja” (Bává Bátrá 53=.), és mivel maga a Tóra – ajándék, amivel az Örökkévaló megörvendeztette a zsidó népet, hogyan lehetséges jó szívvel átkot adni ajándékba?

A rebbe válasza az, hogy az “átok”, ami a rossz megtestesítője, nem öncélú dolog. A rossz csakis azért teremtődött, hogy mint a jó ellenpólusa, a szabad választást lehetővé tegye. Ha nem lenne rossz, nem lenne “kunszt” jónak lenni, és így nem lenne szabad választás. Ezek szerint tehát az átok maga is pozitív jellegű lesz azáltal, hogy lehetővé teszi a szabad választást, és így érthető, hogy az is jó szívvel adott ajándéknak minősül… (Likuté Szichot).

Naftali Kraus

Megjelent: Gut Sábesz 1. évfolyam 47. szám – 2014. július 31.