HÉTRŐL HÉTRE

A fáraó megszünteti a szombatot

“Aztán azt mondta az Örökkévaló Mózesnek és Áronnak: Ha így szól hozzátok a fáraó: tegyetek valami csodát, akkor mondd Áronnak, hogy vegye a botját és dobja a fáraó elé, hogy kígyóvá változzon…” (2Mózes 7:8-9.).

Ez egyike azon három jelnek, amiket az Örökkévaló adott Mózesnek a csipkebokorban történt felavatása során, amikor küldetésére készítette fel őt. A másik kettő a poklossá vált kéz és a vérré vált víz volt. A kígyóvá vált bot több kérdést vet fel. Mi értelme volt a kígyóvá változó botnak, amikor a varázslóiról híres Egyiptomban ezt “mindenki” meg tudta csinálni, nemcsak a szakképzett varázslók, hanem még a kisgyerekek is (Midrás). A szemfényvesztésnek ez a fajtája annyira általános volt az egykori Egyiptomban, hogy senkire nem tett hatást. Mire volt tehát jó?

Egyesek szerint a jelnek Mózesre kellett hatnia, nem az egyiptomiakra, az ő részükre a később jövő tíz csapás szólt. Erre utal az a tény is, hogy Mózes a poklossá vált kéz mutatványát, soha senkinek se mutatta be, ez (is) csak neki szólt. A zsidó hagyomány szerint a poklosság a rossz beszéd, ami a Láson Hárát, a rossz nyelvet szimbolizálja. Mivel tehát Mózes kishitűségének adott kifejezést és azzal érvelt, hogy nem fognak hallgatni rá az elnyomott zsidók – jött a helyszínen a büntetés.

* * *

A bot – Áron botja, Mózes botja, Isten botja – is sok fejtörést okoz a Tóra magyarázóinak. Először az előző fejezetben fordul elő, amikor Isten megkérdi Mózestől Chorév hegyén, a csipkebokornál, “Mi az a kezedben?” és ő azt mondja, hogy bot (uo. 4:2.). Milyen bot? Milyen célt szolgált ez a bot?

Mivel Mózes Midjánban pásztor volt és Chorév hegyén éppen apósa nyáját legeltette, amikor Isten prófétának avatta fel és rábízta a küldetést, hogy kiszabadítsa az elnyomott népet Egyiptomból – logikus a feltevés, hogy pásztorbotról lenne szó. Ibn Ezra szerint azonban nincs szó pásztorbotról, mert Mózes nem mint pásztor jelent meg a fáraó előtt, hanem mint egy 80 éves aggastyán, aki koránál fogva jár bottal.

A kiterjedt Midrás irodalom számos aggádát mond el e botról. A Misná (Atyák 5:6.) azok közé a csodálatos dolgok közé sorolja a botot, melyeket Isten a hatodik nap délutánján, a szombat beállta előtt, teremtett, mint például a szivárványt, Bileám szamarát, a mannát, a föld száját (ami Korachot és társait elnyelte), stb.

Több midrási forrás utal arra, hogy a legendás bot az első ember, Ádám, kezében volt, tőle került Noéhoz, majd az ősapákhoz és tőlük Egyiptomba, fáraó házába. Onnan vitte haza Midjánba Jitró, aki egy időben fáraó tanácsadója volt. Jitró elültette a botot kertjében és aki lányát, Ciporát, feleségül kérte, próbatétel elé állította: próbálja meg a botot kihúzni a földből…. Jöttek a vitéz kérők gyors egymásutánban, de egyiküknek sem sikerült a botot a földből kihúzni. Mígnem jött Mózes, az egyiptomi menekült, aki egy kézmozdulattal kihúzta azt a földből. A meglepett Jitró hozzáadta Cipórát.

* * *

Kommentátorok sora foglalkozik azzal, mi a jelentősége annak, hogy az Írás több ízben Mózes botjaként említi a csodálatos botot, de nemegyszer “Áron botjának” is nevezi. Vannak, akik ebből arra a következtetésre jutnak, hogy három bot létezett, de Ibn Ezra élesen elutasítja ezen feltevést. A Zohár szerint két bot volt: az egyik Mózes botja (ami egyúttal az “isteni bot” is) és a másik Áron botja, amivel a fáraó előtt a kígyós mutatványt elvégezte és amely elnyelte az egyiptomi varázslók kígyóvá vált botjait. A Midrás azonban egyértelműen kimondja, hogy egy botról van szó, amit egyszer így, másszor úgy neveznek, attól függően, kinek a kezében van (Smot Rábá).

A bot – amely a tíz csapás főszereplője volt – az ámáléki háborúban is fontos szerepet töltött be Mózes kezében (2Mózes 17:9.). Később ez a bot volt az, amely “kivirágzott” és ezzel bizonyította a Lévi törzs kiválasztottságát és Áron Isten általi kinevezését főpapnak (4Mózes 17:23.). Ezek után Mózes parancsot kapott, helyezze el a botot emlékbe a Gyülekezés Sátrába, hogy örök mementó legyen az a zúgolódóknak (uo. 25.).

Onnan még egyszer előkerült, amikor Mózes parancsot kapott, vegye kezébe “a” botot és fakasszon vizet a sziklából, azáltal, hogy beszél hozzá. Mózes beszéd helyett ráütött, és ezzel azt a büntetést vonta magára, hogy nem mehetett be az Ígéret Földjére… (uo. 20:7-11.)

* * *

Az egyiptomi elnyomás szellemi vonatkozásait a Midrás beszéli el nekünk. Amikor Mózes és Áron elsőízben jelennek meg a királyi palotában és kérik a héberek szabadonbocsátását, hogy Istenüknek áldozhassanak, a fáraó durván elutasítja őket, mondván hogy nem ismeri (el) a héberek Istenét és nem hajlandó hallgatni rá. Hogy ne legyen fölösleges idejük a szabadulás gondolatával foglalkozni, a fáraó egy sor intézkedést hoz, köztük a munka megszigorítását és a szalmaellátás megszüntetését. A Midrás szerint a Fáraó megszünteti a heti szünnapot, a szombatot, amikor az elnyomott héberek ősi tekercseikből olvastak fel, melyben a megváltás gondolata volt a fő téma.

Érdekes, hogy a Midrás szerint Mózes volt az, aki fiatal korában, sok évtizeddel ezelőtt, rábeszélte a Fáraót, adjon egy heti pihenőnapot a rabszolgáknak, hogy ezáltal jobban tudjanak dolgozni és így, de facto, bevezette a szombatot. Most, Mózes első sikertelen kísérlete nyomán, a fáraó megszünteti a szünnapot és a rabszolgák, pária módján, heti hét napot kénytelenek robotolni.

 Naftali Kraus

Megjelent: Gut Sábesz 1. évfolyam 14. szám – 2014. július 28.