HÉTRŐL – HÉTRE: 7-8: A természetes és a természet feletti kapcsolata

HÉTRŐL – HÉTRE

7-8: A természetes és a természet feletti kapcsolata

        „És történt a nyolcadik napon, szólította Mózes Áront és fiait, meg Izrael véneit… ekkor megjelent az Örökkévaló dicsősége az egész nép előtt…” (3Mózes 9:1, 23.)

        A hetiszakasz neve: Smini, „a nyolcadik”, a Találkozás Sátrának felavatásának nyolcadik napjára vonatkozik. Az első hét napról az előző szakaszban (Cáv – uo. 8.) volt szó, amit idén még Peszách előtt olvastunk. Ezen hét nap során Mózes felépítette minden nap a számos elemből álló Sátrat (lásd 2Mózes végét), bemutatta az előírt áldozatokat, és végül szétszedte a Sátrat. Ezt tette minden nap, anélkül, hogy az Örökkévaló megjelent volna a Sátorban, a nép között. A hét vége fele már zúgolódni, aggódni kezdett a nép, hogy talán hiába dolgoztak olyan sokat a Sátor gondos elkészítésén; talán mégse költözik közéjük a Sechiná, Isten Jelenléte.

        Tóraadáskor ugyan megnyilvánult Isten a nép előtt, azonban 40 nappal később, mikor az aranyborjúval vétkeztek, a Sechiná eltávozott. A Sechiná távozása azt jelentette, hogy a nép már nem volt azon a szellemi szinten, mint azelőtt. Nehezebben értették meg a törvényeket és többet nem rendelkeztek prófétákhoz hasonló képességekkel sem. Hiányzott az az érezhető, spirituális légkör, ami a 40 nap során vette körül Izraelt.

        Miután Mózes összetörte a kőtáblákat, majd porrá zúzta az aranyborjút, visszament a hegyre könyörögni, hogy a Seregek Ura haragjában ne semmisítse meg a népét. Az Örökkévaló beleegyezett, hogy ne pusztítsa el a népet, azonban azt mondta, hogy a Jelenléte sem fog visszatérni (2Mózes 33:3.). Jom Kippur napján végül teljesen megbocsátott az Örökkévaló, odaadta Mózesnek a második két kőtáblát. A nép sóvárgóan várta most, hogy visszaköltözzön Isten Izrael közé. Egyesek attól tartottak, hogy Isten mégsem bocsátotta meg teljesen az aranyborjú bűnét.

        Végül a Sátor felavatásának nyolcadik napján, a teremtés 2449. évében (i.e. 1311) Niszán havának első napján (Széder Olám), mikor Áron, az újonnan felavatott főpap is belépett a Sátorba, és ő végezte el az áldozatok bemutatását, végre tűz csapott le az égből és felemésztette az áldozati állatok húsát – Isten Jelenléte visszatért a nép közé.

Mi a jelentősége annak, hogy pont a nyolcadik napon történt ez?

Nyolcszori ismétlés

        Idén külön jelentősége van a nyolcas számnak, mert két szombat reggelen maradt el a heti szakasz olvasása Peszách ünnepe miatt, és így összesen nyolcszor olvassuk Smini („a nyolcadik”) szakaszából: (1.) három hete szombat délután; az azt követő (2.) hétfő és (3.) csütörtök reggel; (4.) a rákövetkező szombat – Peszách első napja – és (5.) múlt szombat – Peszách nyolcadik napja – délután; és végül e hét (6.) hétfő, (7.) csütörtök és (8.) szombat reggel. Mi ennek a jelentősége?

        A lubavicsi rebbe elmagyarázza (Likuté Szichot, XVII., 92-97. oldal. Széfer Hászichot 5751, 2. kötet, 475-489. oldal), hogy a nyolcas szám a misztikában a természetfelettire utal – a fiúgyermekek körülmetélése is a 8. napon történik, ami Isten és a zsidó nép természetet felülmúló szövetségének a jele. A hetes szám utal a természet rendje szerintire, amint hét nap alatt teremtette az Örökkévaló a világot (a hetedik napon teremtette a nyugalmat – „ha a Teremtő nem pihent volna meg a hetedik napon, nem létezne nyugalom”), és ennek megfelelően hét napos ciklus szerint élünk. Továbbá például Dávid király lantjának is hét húrja volt, szemben Dávid leszármazottja, a Messiás lantjával, ami nyolc húrú lesz, az eljövendő, természet feletti, isteni korszak jelképeként (Talmud, Áráchin 13b.).

        Míg jelentős különbség van a hét (a természet határai közötti) és a nyolc (minden határt és korlátot felülmúló, a végtelen Istenhez kötődő) között, mégis valamilyen kapcsolatnak is kell lennie a kettő között, hiszen, ha nem előzné meg hét nap a nyolcadikat, akkor nem tudnánk az utolsó napot „nyolcadiknak” (smini) hívni.

        A Sátor felszentelésének első hét napja során a zsidók Isten parancsa szerint, de saját képességeikre és erejükre hagyatkozva teljesítették az Örökkévaló akaratát, anélkül, hogy bármilyen visszajelzést kaptak volna az Örökkévalótól. Csak azután, hogy a hét nap során az emberek megtettek minden tőlük telhetőt válaszolt az Örökkévaló és visszaállította Jelenlétét a nép közé. Tehát az ember maximális erőfeszítése nélkül (az első hét nap nélkül) azonban nem került volna sor a Sechiná megjelenésére (a nyolcadik napra).

        Mint minden, ami a Tórában szerepel, ezek az események is örök tanításul szolgálnak. Minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk az Örökkévaló parancsainak teljesítéséért, még akkor is, ha látszólag nem válaszol erőfeszítéseinkre. Azaz pl. Peszách második napjától kezdve minden este számolnunk kell az Omert, és ezzel felkészülni a Tóraadás ünnepére. Sávuot első napján – idén május 31-én – valamennyiünknek (férfiaknak, nőknek, gyerekeknek és még a pólyás babáknak is) el kell mennie délelőtt zsinagógába meghallgatni a Tíz Parancsolat felolvasását. Amikor mi minden tőlünk telhetőt megteszünk – ellátjuk az első hét nap szolgálatát – akkor a nyolcadik napon teljesíti az Örökkévaló ígéretét, és véget vet ennek az utolsó gálutnak, felépíti a Harmadik Szentélyt és visszaköltözik Jelenléte a földre.

        Éppúgy, ahogy a nép feladata nem haladta meg képességüket a sivatagban és nem volt lehetetlen a küldetés, úgy mostani feladatunk sem lehetetlen vagy túlméretezett. Minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk és erre válaszolni fog az Örökkévaló – vége lesz minden nyomorúságnak és szenvedésnek, és kézzel foghatóvá fog válni Isten Jelenléte.