Hetvenéves korában, betegség után elhunyt a magyar származású Herczel Mose Chájim rabbi, az antwerpeni belzi közösség megbecsült tagja és Európa egyetlen zsidó tulajdonú tejüzemének egyik tulajdonosa.

Elhunyt Herczel Mose Chájim rabbi, kinek nagyapja a bodrogkeresztúri rebbe híve volt. A rabbi egész életét a közösség szolgálatának, a csendes jótékonyságnak és a belzi intézmények támogatásának szentelte, miközben üzleti sikereit soha nem állította önmaga előtérbe – emeli ki a Matzav.com.

Herczel rabbi nagyapja a bodrogkeresztúri rebbe híve volt

Rabbi Mose Chájim Hertzel z”l, az antwerpeni belzi közösség kiemelkedő tagja, valamint a Herczel–Gold tejüzem – közismert nevén Európa zsidó tejüzeme – egyik tulajdonosa, hetvenéves korában, betegség után elhunyt.

Adár hónapjában, 5716-ban (1956) született. Édesapja, Herczel Joszef Jiszráél rabbi a Bács-Kiskun vármegyei Soltvadkert szülöttje volt, az antwerpeni belzi haszid közösség egyik vezető alakja, valamint Európa egyetlen zsidó tulajdonban lévő tejüzemének alapítója és tulajdonosa.

Nagyapja, Herczel Mose Chájim rabbi a Ktáv Szófer tanítványa és a bodrogkeresztúri rebbe, Reb Sájele híve volt.

Édesanyja Friedman Smuél Joszef rabbi lánya volt.

Az antwerpeni belzi közösség kiemelkedő tagja volt

Ifjúkorában a belzi haszid irányzat oktatási intézményeiben tanult. Házasságkötésekor Cvi Davidson rabbi lányát vette feleségül.

Herczel rabbi rendkívüli cheszedjéről, önzetlen segítőkészségéről volt ismert. Magánvagyonából jelentős összegekkel támogatta a belzi intézményeket világszerte, különös figyelmet fordítva az antwerpeni intézményekre. Számos nagylelkű adománya közül kiemelkedik, hogy évről évre ő fedezte a jeruzsálemi Kirját Belz Bét Midrásában a Szlichot első napján felszolgált frissítők teljes költségét. Egy olyan esemény főszervezője volt, amelyen minden évben több ezer belzi haszid vesz részt.

Anyagi sikerei ellenére rendkívüli szerénység és diszkréció jellemezte. Csendben segítette a rászoruló családokat, és jótékonykodott anélkül, hogy ezért elismerést keresett volna.

Testét a Szentföldre szállították, ahol zot hanuka éjszakáján tartották a leváját a jeruzsálemi Kirját Belzben. Végső nyughelye a Hár HáMenuchot temetőben, a Kehilát Machziké Hádát parcellájában volt.

Emlékéből fakadjon áldás!

Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.

Megszakítás