Házasságkötés haszid módra

Sokan csak filmekből ismerik, milyen is egy igazi haszid esküvő. Ha valaki meghívást kap egy ilyen eseményre, sokszor azt sem tudja, mire számíthat. Milyen részei lesznek a szertartásnak? Mit miért csinálnak? Fényképes összeállításunkból mindenre fény derül! 

A Midrás (Midrás rábá, Brésit 68:3-4.) elmesél egy történetet Joszé bár Cháláftá rabbiról, akit felkeresett egy idős római nemesasszony, és megkérdezte tőle, mit csinál Isten azóta, hogy befejezte a világ teremtését. A rabbi elmondta neki, hogy Isten azóta a házaspárokat hozza össze.

„Ez is munka?” – nevetett az asszony, és azt mondta, ezt ő is meg tud­ja csinálni. „Az Örökkévaló számára ez olyan nehéz, mint szétválasztani a Vörös-tengert.” – mondta a rabbi. A matróna összehívta szolgáit és szolgálónőit, majd találomra összeházasította őket. Másnap reg­gelre azonban az újsütetű párok kö­zött kitört a háborúság – egyik sem volt elégedett a házastársával. Az asszony ezután belátta, hogy az Örökkévaló munkája valóban hatalmas.

Minden egyes léleknek, akit az Örökkévaló megteremtett, létezik egy lelki társa, egy básertje. Megtalálni a lelki társunkat nem könnyű, ezért a hagyományokat követve napjainkban is a párkeresők segítségére vannak a rokonok, barátok – és, nem mellesleg, professzionális sádhenek, házasságközvetítők is. A közvetítők által összehozott házasságok semmiképpen jelentik azt, hogy a feleknek ne lenne beleszólása a döntésbe. A zsidó vallásjog sosem támogatta a kényszerházasságot. Az, hogy a felek nem véletlenül botlanak egymásba, hanem megszervezték a találkozójukat olyanok, akik jól ismerik őket, nem, hogy nem von le a találkozó értékéből, hanem hozzáad ahhoz. A professzionális sádhen vagy a lelkes amatőrök jól ismerik azokat, akiket beajánlanak egymásnak, és így sok csalódástól, felesleges körtől megóvják a párkeresőket.

 

Az esküvõt megelõzõ napok

Hászid szokás szerint a jegyesség rövid ideig, legfeljebb pár hónapig tart. Ezalatt a fiatalok felkészülnek a zsidó házaséletre. Egy istenfélő és tanult házaspárt kérnek fel arra, hogy áttanulmányozza velük a családi életre vonatkozó előírásokat. Ők azok, aki kellő tudással és tapasztalattal rendelkeznek ahhoz, hogy elkísérjék a jegyespárt életüknek ebben a várakozással teli időszakában.

A házasságkötést megelőző héten hagyományosan nem találkozik egymással a jegyespár – többek között azért, hogy nehogy a közelgő esküvő okozta feszült hangulatban összevesszenek. Szokás, hogy ezen a héten a vőlegény és a menyasszony nem lép egyedül utcára. Az őket kísérő zsidó embereket őröknek, somereknek nevezzük.

 

Kábálát pánim: a vendégek fogadása

Ez a nap a vőlegény és a menyasszony számára olyan, mint a jom kipur, az engesztelő nap, ezért reggeltől kezdve a szertartás végéig böjtölnek.

Elérkezett a várva várt pillanat: a menyasszony és a vőlegény az esküvő helyszínére érkeznek, és megkezdődik a Kábálát pánim, a vendégek fogadása. A jegyespár továbbra sem találkozhat egymással, a nők a menyasszony, a férfiak a vőlegény szobájában gyülekeznek. A menyasszony feldíszített, trónusszerű szé­ken ülve fogadja a hölgyeket. Szo­kás frissítőkkel és néhány falat étellel kínálni az érkező vendégeket, amíg el nem kezdődik a szertartás.

A vőlegény szobájában általában haszid dallamokat énekelnek és a jövendőbeli férj vagy valamelyik vendég Tóramagyarázatot tart. A legtöbb helyen itt írják meg azt a két dokumentumot, mely a házasság jogi alapját megveti: a tnáimot és a kötubát. A tnáim a két család megállapodását tartalmazza többek kö­zött olyan kérdésekben, hogy ki viseli az esküvő és az új otthon felszerelésének költségeit. A szerződés megkötése után a két örömanya (vagy, ha ők nincsenek jelen, akkor az a két hölgy, akik a hüpe alá kísérik majd a menyasszonyt), közösen eltörnek egy tányért. Ez szimbolizálja a most aláírt tnáim véglegességét és megmásíthatatlanságát.

A kötuba, a házasságlevél megírására is általában itt, a vőlegény szobájában kerül sor. Ez valójában egy szerződés formanyomtatványa, amely rögzíti a házasságkötés tényét és a későbbi feleség jogait. Ez, a talmudi bölcsek által szerkesztett irat, korát messze megelőzve rögzítette már évszázadokkal ezelőtt is a nő jogait és azt, hogy mi illeti meg a feleséget válás vagy a férj halála esetén.

Chábád szokás szerint ezután a vőlegény egy hászid diskurzust, máámárt ad elő. Ez a hatodik Lubavicsi Rebbétől, Joszéf Jic’chák Schneersohn rabbitól származik, lánya Cha­ya Mushka és a későbbi, ugyancsak Lubavicsi Rebbe, Menachem Mendel Schneerson rabbi esküvőjén (1928) hangzott el. A máámár ma­gába foglalja az összes lubavicsi reb­be (a híres Báál Sém Tov-tól kezdődően) tanítását, ennek felidézése tehát annak az óhajnak a kifejezése, hogy lelkeik tiszteljék meg az ünnepséget.

 

A menyasszony elfátyolozása

A ceremónia következő állomás a menyasszony elfátyolozása, vagyis a bádekolás. A vőlegényt a két örömapa, vagy távollétükben a jegyespár által felkért zsidó házaspárok férfitagja és a férfi vendégek a menyasszonyhoz kísérik. Szokás, hogy ének­szóval vonulnak be a menyasszony szobájába, ahol a menyasszony az örömanyák és a hölgyek ko­szorújában várakozik. Chábád szo­kás szerint innentől a szertartás végéig a ljadi-i Snéor Zálmán rabbi által komponált, szívhez szóló melódiát éneklik.

A vőlegény fátylat borít a menyasszony arca elé – hászid szokás szerint teljesen átlátszatlan fátylat, mely tökéletesen eltakarja az ara arcát. Hagyományosan ezt sem arany, sem ezüst díszek nem díszítik, ahogy a házasulandók sem viselnek semmilyen ékszert. Ezután a menyasszony és a vőlegény édesapja és nagyapja megáldja az arát.

Az elfátyolozás szertartására több magyarázat is létezik. Egyrészt Rebeka ősanyánktól eredő szokás, aki kendőjével eltakarta arcát, mikor meglátta vőlegényét, Izsákot (1Mózes 24:65.). Másrészt a fátyol, ami a szertartás végéig lehajtva marad, elkülönülést is biztosít a menyasszonynak ebben a szentséggel teli pillanatban. Az elfátyolozásnak kabbalisztikus jelentése is van: azt szimbolizálja, hogy a vőlegény nem külső szépségéért, hanem belső tulajdonságaiért veszi feleségül a menyasszonyt, és hogy személyiségének azokat a vonásait is szeretni és tisztelni fogja, amelyek most még rejtve vannak előtte. A bádekolás ugyanakkor a menyasszony részéről azt is jelképezi, hogy innentől kizárólag a férje számára őrzi meg szépségét.

A bádekolás után a vőlegény kísérőivel visszatér szobájába. A következő szertartás előkészületeként a menyasszony és a vőlegény leveszi minden ékszerét, és kiüríti zsebeit – az esküvői baldachin alá semmilyen értéket vagy pénzt nem vihetnek. Ezzel kívánják elkerülni, hogy bármelyik fél a másik vélt gazdagsága miatt menjen bele a házasságba. Szokás, hogy a menyasszony ékszereit még hajadon lányoknak adják át megőrzésre, mintegy áldásként arra, hogy mihamarabb ők is megházasodjanak.

Ruházatukon minden csomót megoldanak – a cipőfűzőtől a nyakkendőig. Ez a szokás abból ered, hogy abban a pillanatban, amikor életre szólóan összekötik az életüket, semmi más ne legyen, ami lekötözi őket. Áskenáz szokás szerint a vőlegény, akárcsak jom kipur napján, kitlit, fehér, ingszerű halotti ruhát ölt ruhája fölé, amire még egy kabátot vesz fel. A készülődés közben szokás, hogy édesapja, leendő apósa és más közeli férfirokonok megáldják.

 

A hüpe

Ezek után kerül sor a szertartás legtöbbek által ismert részére, a hüpére vagy hupára. A hüpe szó maga azt a négyszögletes baldachint jelöli, amely alatt lezajlik a házasságkötés szertartása. Áskenáz szokás szerint ezt a szabad ég alatt állítják fel. Ez szimbolizálja a házaspár kívánságát, hogy a mennyekből jövő áldás legyen házasságukon, ugyanakkor emlékeztet az Ábrahámmal kötött szövetségre, melyben az Örökkévaló megígérte, hogy megsokasítja leszármazottait, mint az égen a csillagokat (1Mózes 15:5.).

A hüpe lehet akár egy tálit, imalepel, amit négyen tartanak vagy póznákon álló, díszes baldachin. Ez a négy oldalán nyitott építmény Ábrahám és Sára sátrát idézi, amelyik mindig nyitva állt a vendégek előtt. A Kabbala szerint minden esküvőn jelen van a Söchiná, az isteni lélek, amihez csatlakoznak a vőlegény és a menyasszony elhunyt felmenőinek lelkei.

A felkészülés után a hüpe alá ve­zetik először a vőlegényt, majd a menyasszonyt. A fiatalokat általá­ban a szüleik kísérik – általános szo­kás szerint a vőlegényt a két édes­apa, a menyasszonyt a két édesanya. Ha a szülők nincsenek jelen, elhunytak, nem zsidók vagy nem kötöttek zsidó házasságot, akkor erre felkért házaspár tagjai vállalják az „unterfirer” szerepét. A kísérethez sok közösségben a nagyszülők is csatlakoznak, mind egy-egy gyertyával a kezükben. A kísérők részint lelkileg támogatják életük legfontosabb útján a fiatalokat. Másrészről a vőlegény és a menyasszony ezen a napon olyan, mint egy királyi pár, aki­ket díszkíséret illet meg. A gyertyák azokat a lángokat szimbolizálják, melyek a Tóraadáskor, a zsidó nép és Isten „menyegzőjén” égtek.

A bevonulás alatt Chábád közösségekben a korábban már említett dallamot éneklik. Más közösségekben a „Báruch hábá” – Áldott, aki jön… kezdetű dalt és más köszöntő éne­keket énekel a kántor. Aske­náz közösségekben a lefátyolozott meny­asszony hétszer (más helyeken háromszor) megkerüli a vőlegényt. Ennek alapja Jirmijáhu próféta mondata (Jeremiás 31:21.): „A nő körbeveszi és megvédi a férfit.” A hét kör részint a teremtés hét napjára, részint Jehósuára emlékeztet, aki hétszer járta körbe Jerikó falait, mire azok leomlottak – így omlik le minden fal, ami elválasztaná a vő­le­gényt és a menyasszonyt. A körök után a menyasszony a vőlegény jobb­jára áll, mivel a zsoltárok szerint ez a „királynő helye”.

Chábád közösségekben szokás ilyenkor felolvasni azt a levelet, amit a Rebbe küldött az esküvőkre, és amelyben megáldotta a fiata­lo­kat. Egyes közösségekben az es­kü­vő ezen pontján a jelenlévő kohanitákat megkérik a papi áldás elmondására.

Eljegyzés és házasság

A hüpe alatt két egymást követő ce­remónia zajlik le: a kidusin és a ni­szuin. Elsőként a vőlegény eljegyzi ma­gának a menyasszonyt „Mózes és Izrael törvényei szerint”, majd a kötuba felolvasása után történik a tényleges házasságkötés, az erre mondott áldásokkal.

Az eljegyzés, kidusin, rendszerint egy gyűrűvel történik – a teljesen sima karikagyűrű a házasság végtelenségét szimbolizálja és kifejezi azt az óhajt, hogy a házaspár élete sima és zökkenőmentes legyen. Ezután olvassák fel a házasságlevelet, a kötubát: először az eredeti arámi nyelven, majd a közösség többsége által beszélt nyelven is.

Végezetül következik a niszuin, melynek során egy pohár borra mon­danak el hét áldást. Az áldások­ra a fiatalok által tisztelt rokonokat vagy a közösség nagyra becsült tag­jait kérik fel. Ezek az áldások jókí­vánságok a frissházasoknak és a házasság szentségéről szólnak.

Végül, az esküvő csúcspontjaként, a vőlegény lábával összetapos egy üvegpoharat. Ennek a széles kör­ben ismert szokásnak az az oka, hogy még az örömnek ebben a per­cében sem lehetünk maradékta­la­nul boldogak mindaddig, míg el nem jön a megváltás, és újra fel nem épül a jeruzsálemi Szentély. A pohártörés szokása a házasság véglegességére is utal – ugyanakkor egy kedves hagyomány szerint arra is, hogy ha valaminek törnie kell ebben a házasságban, az ne legyen értékesebb, mint egy pohár.

 

Az elkülönülés szobája

A menyasszony és a vőlegény – immár férj és feleség – fogadják a vendégek gratulációt, majd elvonulnak a chéder jihudba, az elkülönülés szobájába. Ez az első alkalom életükben, amikor zárt ajtók mögött le­hetnek kettesben, ezzel véglegesítve a házasság létrejöttét. Chábád szokás, hogy a chéder jichud küszöbére egy ezüstkanalat tesznek, mely felett jobb lábbal átlépve érkeznek a fiatalok a szobába, hogy ilyen fényes legyen az újdonsült házaspár élete is.

Az elkülönülés szobájába tanúk jelenlétében lép be a fiatal pár, akik ezután távoznak, és kívülről őrzik a szobát. Az ajtót belülről bezárják. Ezekben a kettesben töltött első percekben törik meg egész napos böjtjüket, és szokás ilyenkor megajándékozni egymást. Míg odakint az ünneplő tömeg várja őket, az új­donsült házaspár egy nagyon fon­tos tanulságot ismer meg: azt, hogy akármit vár is tőlük a külvilág, min­dig tudjanak időt szakítani egymás­ra. A jichud szobában legalább nyolc percet kell zárt ajtók mögött eltölteni, ezután csatlakozhatnak az esküvői ünnepséghez.

 

Kezdõdhet az ünneplés!

Korábban már említettük, hogy a vő­legényt és a menyasszonyt ezen a napon királyoknak járó tisztelet il­leti meg – ez látható abban a hatalmas ünneplésben és táncban, ami­vel a vendégek igyekeznek a ked­vükben járni. Az esküvői lako­ma utáni utóáldásban ismét elmondják a hét áldást. Szokás, hogy az esküvő utáni héten más-más család vendégeli meg a fiatalokat. Mivel ezeken az eseményeken is elhangzik a hét áldás, ezeknek a neve sevá bráchot.

Vallásos zsidó körökben nem szo­kás nászútra menni – a seva bráchot után a fiatalok rögtön megkezdik a valódi életüket, amelyben egy új, micvákra és a családi élet tisztaságára épülő otthont hoznak létre.

 

Haszid etikett

A haszid esküvőn a cniut előírásainak megfelelően öltözik fel min­denki – köztük a menyasszony is, így a ruhája elfedi a vállát, a könyökét, a térdét és a kulcscsontját is.

A szertartás után a menyasszony férjes asszonyként lép ki a chéder jichudból. Így – ha csak szimbolikusan is, de – már elfedi a haját. Vannak, akik már ilyenkor parókát vesznek, mások megelégszenek a hajukat részben fedő menyasszonyi fátyollal.

Az ünneplés során a férfiak és a nők elkülönülnek, a két „térfelet” pa­ra­ván, ún. mechice választja el egymástól. A lányok és az asszonyok a menyasszonnyal, a férfiak és a fiúk a vőlegénnyel tán­colnak.

 

Magyar esküvő az izraeli lubavicsi faluban December 31-én Kfár Chá­bád­ban állt a chüpe alá Oberlander Náchmán és Chani Vorst, hogy a zsidó hagyományoknak megfelelően egybekeljenek. Az esküvő sok szempontból különleges volt. A szertartást a szokásoktól eltérően nem a település főrabbija, Méir Áskenázi vezette, hanem a milánói lubavicsi rabbi, Moshe Lázár rabbi – aki a vőlegény anyai nagyapja is egyben. Az esküvőn szokatlanul sok magyar szót is lehetett hallani, hiszen Budapestről egy nagyobb „delegáció” érkezett, melyet barátok és a helyi sliáchok alkottak, valamint összegyűltek azok az Izraelben élő magyarok is, akik valamikor a Vasvári Pál utcai zsinagógába jártak, illetve az Oberlander család otthonában ismerkedtek zsidó gyökereikkel. „Nagyon jó volt látni a sok régi arcot, együtt örülni velük, látni az ’unokákat’, a következő generációt.” – mondta el Oberlander Báruch rabbi.  Az esküvőn részt vett többek közt Berl Lázár, Oroszország főrabbija (a vőlegény nagybátyja); Kfár Chábád főrabbija, Méir Áskenázi rabbi; a menyasszony lakhelyének, Kirját Máláchi főrabbija, Jichák Jehudá Jeruslavsky rabbi; Kirját Gát főrabbija, Mose Havlin rabbi; Rechovot Chábád rabbija, Menáchem Mendel Glu­chov­szky; Élijáhu Landau rabbi Bné Brákból; Szimchá Bunim Lei­zerson rabbi Jeruzsálemből; a Kirját Átában élő makói rab­bi, Lemberger Simon rabbi; Jir­mi­jáhu Cohen rabbi, a párizsi bét din volt vezetője; Bát Jám szfá­rádi újonnan kinevezett főrabbija, Élijáhu Bár-Sálom valamint sok Chábád sliách is. Az ifjú pár számára rendezett sevá bráchot vacsorák egyikére a házigazda, a menyasszony uno­katestvére, aki Észak-Tel Aviv­ban lubavicsi küldött, elhívta Ilán Mort, aki tavalyig Bu­da­pesten volt izraeli nagykö­vet. Beszédében mesélt az Ober­lan­der rabbihoz fűződő régi barátságáról, és méltatta a magyarországi Chábád sikeres munkáját. Ezúton kívánunk sok boldogságot az ifjú párnak! Chani, Náchmán: Mázl tov!

Feldman Mussie írása

 

A cikk az Egység magazin 102. számában jelent meg. Az Egység magazin legújabb számát keresse a Keren Or Központban (1052 Károly krt. 20) vagy a Kóser Piacon (1074. Dohány utca 36.). Ha érdekesnek találta írásunkat, és szeretne még több zsidó témáról olvasni, csatlakozzon előfizetőink táborához! Előfizetésért kattintsonhttp://fizetes.zsido.com/ujsag.php oldalra.