Bár napjainkban a Valentin-nap széles körben ünnepelt romantikus nap, a zsidók számára majdnem hétszáz évvel ezelőtt végzetes volt, olvasható az aish.com-on. 1349-ben Strasbourg városában kétezer zsidót vetettek máglyára ezen a napon.
Európán akkoriban aratott a fekete halál. 1347 és 1352 között milliók életét oltotta ki és teljes közösségeket tüntetett el a föld színéről. A bakteriális eredetű bubópestis napjainkban, modern gyógyszerekkel, idejekorán felfedezve gyógyítható, ám a középkorban a fertőzés szinte biztos halált jelentett.
Az első nagy európai pestisjárvány 1347-ben indult Itáliából, és ahogy a következő években könyörtelenül végigsöpört Európán, a rettegő lakosság bűnbakot keresett, akik felelősek lehetnek a járványért. A zsidók szinte természetes választásnak tűntek, és bár a túlzsúfolt zsidó negyedekben is pusztított a betegség, mégis elterjedt, hogy a zsidók mérgezik meg a kutakat, a forrásokat, sőt, még a levegőt is. Történészek szerint a korabeli Európa 363 zsidó közösségének a felét érte erre hivatkozva borzalmas támadás. Kölnben például bezárták a zsidókat a zsinagógába, majd rájuk gyújtották az épületet. Mainzban egy nap alatt végeztek a korban nagynak számító zsidó közösséggel. Egész Európában halomra gyilkolták a zsidókat, és olaj volt a tűzre, hogy több helyen rendeletet hoztak arról, hogy a pestis terjesztése vádjával meggyilkolt zsidók tulajdonát bárki szabadon magához veheti.
1349-ben egy csoport földesúr gyűlt össze Elzászban, hogy hivatalosan engedélyezzék a zsidók elleni erőszakot. A benfeldi dekrétum néven hírhedtté vált nyilatkozat nyomán a környék harminc zsidó közösségét érte támadás. Csupán Strasbourg városa állt ellen és védelmezte zsidó lakosait.
1349 elején a fekete halál még nem érte el a várost, a lakosok lélegzet visszafojtva várták az első áldozatot. III. Berthold strasbourg-i püspök már korábban kikelt a zsidók ellen, de a város hivatalos vezetése tartotta magát és kitartóan védelmezték a zsidókat. A város vezetőit azonban február 10-én elsöpörte a rettegés miatt erőszakossá váló tömeg, elsősorban azok a hentesek és szabók, akiket a zsidókat gyűlölő és tulajdonukra áhítozó nemesek támogattak pénzzel. Egyik első tettük volt, hogy a keresztények kútjainak megmérgezése vádjával letartóztatták a város zsidó lakosait.
Február 13., péntek sötét nap volt a strasbourgi zsidók számára. Ahelyett, hogy a szent szombat napjára készültek volna, fegyveresek rángatták ki őket az otthonaikból. A zsidók számára a következő nap szombat volt. A keresztények szent Bálint napját ünnepelték másnap, és erre egy óriási faemelvény építésével készülődtek a zsidó temetőben. Valentin-napon hatalmas tömeg gyűlt össze, hogy megnézzék a zsidók pusztulását. Egy helyi pap, Jakob Twinger von Königshofen jegyezte le a szörnyű mészárlás krónikáját:
„A zsidókat a saját temetőjükben égették el egy faemelvényen. Nagyjából kétezren voltak.”
Néhány gyermeket elragadtak szüleik kezéből, megkeresztelték és keresztényként nevelték fel őket. A többség azonban – férfiak, nők, idősek és gyerekek egyaránt – a kegyetlen lángok között lelte szörnyű halálát. A máglya órákon át lobogott. A zsákmányra éhes helyiek még a hamvakat is átkutatták, hátha értékre lelnek a rettenetes mészárlás helyszínén. Jakob Twinger így írt:
„Minden tartozást eltöröltek a zsidók felé… a tanács magához vette a zsidók pénzét és arányosan elosztotta a dolgozó férfiak között. Valójában a pénz ölte meg a zsidókat. Ha szegények lettek volna és a földesurak nem tartoztak volna nekik, nem égették volna el őket.”
Az elkövetőket nemhogy el nem ítélték, de még dicséretet is kaptak tettükért. IV. Károly császár megbocsátott nekik saját városuk zsidóságának kiirtásáért és a meggyilkoltak vagyonának eltulajdonításáért.
Fotó: Kelly Sikkema on Unsplash