Annak ellenére, hogy az országot háború sújtja, az ukrán hatóságok közölték, hogy felkészülnek a haszid zsidók tömeges érkezésére Uman városába a zsidó újév előtt — írja a neokohn a ynet cikkére hivatkozva.

Ihor Taburets, a cserkaszi terület katonai közigazgatásának vezetője szerint már több mint ezer haszid zsidó érkezett Umanba, hogy a breszlovi Náchmán rabbi sírjához – a breszlovi áaszid mozgalom alapítójához – zarándokoljon.

Ennek következtében az ukrán hatóságok közölték, hogy biztonsági intézkedésekkel készülnek a zarándokok érkezésére.

Az ukrán különleges erők állítólag megerősítik a biztonsági intézkedéseket azokon a területeken, ahol a haszid zsidók jelen lesznek, és kiképzést tartanak az esetleges fenyegetésekkel szembeni gyors reagálásra.

Az ukrán erők gyakorlatokat is tartottak, ám a felkészülés ellenére az ukrán rendőrség fenntartotta azon felhívását, hogy a hászid zsidóknak az Oroszországgal folyó háború miatt idén tartózkodniuk kell attól, hogy Umánba utazzanak, mert az ukrán tisztviselők attól tartanak, hogy Oroszország további provokációk gerjesztésére használja ki érkezésüket.

Taburets hétfőn azt is közölte, hogy az ukrán hatóságok korlátozni fogják a hászid zsidók mozgását:

 

„A hászid zsidókat előre figyelmeztettük, hogy Ukrajnában tartózkodni veszélyes, de ők azt állítják, hogy hozzászoktak a háborúhoz, hiszen ilyesmi Izraelben is előfordul”.

Tabuertsék szerint Umánt továbbra is orosz tüzérségi lövések fenyegetik:

„További korlátozásokat vezetünk be a kijárási tilalom fenntartása érdekében” – közölték az ukrán hatóságok. „Minden személyt regisztrálni fognak, és korlátozni fogják a mozgást a városban – gyalogosan és járművekkel egyaránt. Egyes utcákban útlezárásokat is elrendelnek”.

A háború és a COVID kezdete előtti években – évente mintegy 30-40 ezer zsidó zarándok látogatott el Umánba a rabbisírhoz.

 
https://zsido.com/arra-kerik-a-haszidokat-hogy-ne-menjenek-umanba/