Ijár hónap 11-én van a szentéletű ropsici rebbe, reb Náftáli két év híján 200. jorcájta, vagyis a halálozásának az évfordulója. Reb Náftáli azon a napon született, amikor a haszidizmus alapítója, a Báál Sém Tov meghalt, ezért sokan úgy tartják, hogy a nagy mester látnoki képessége belé szállt. Utóbbit bizonyítja az alábbi haszid történet is.
Az alábbi, tanulságos haszid történet a ropsici reb Náftáli rabbiról és két fiatal barátról szól, akik egy kettétört kenyéren keresztül tanulták meg, mit jelent az igazi felebaráti szeretet és megbékélés.
A haszid történet összesült kenyere
Két ifjú haszid zsidó, akiket mély barátság fűzött össze, hosszú évek óta elválaszthatatlan társai voltak egymásnak. Együtt tanultak, együtt imádkoztak, és együtt zarándokoltak el a híres ropsici rebbéhez, reb Náftáli rabbihoz, aki nemcsak korának nagy szellemi vezetője volt, hanem lélekben is belelátott a hozzá fordulók életébe. A két barát minden alkalommal egymás mellett foglalt helyet a rabbi szombati asztalánál, ahol reb Náftáli minden alkalommal apró bárcheszeket osztott szét hívei között. Nekik mindig egy egymással összesült kenyérpárt adott, ezzel is jelképezve az összetartozásukat.
Egy alkalommal azonban valami megváltozott. Bár továbbra is együtt utaztak, valami furcsa érzés fészkelte be magát a szívükbe. Egyikük sem tudta pontosan megfogalmazni, mi az, de az árnyék ott bújkált kettejük között: neheztelés, talán apróbb irigység, egy rossz pillantás vagy félreértés. És bár látszólag minden a régiben maradt, a szívükre valami megfoghatatlan nehézség települt.
A felismerés pillanata
Amikor ismét elzarándokoltak Ropsicba, s ott helyet foglaltak reb Náftáli szombati asztalánál, történt valami különös. A rabbi, aki korábban mindig egyben adta a két összesült cipót, most szétválasztotta azokat. Kettétörte a kenyerkéket, s külön-külön nyújtotta át nekik. A két haszid először csak meglepődött, de aztán megérezték a gesztus súlyát: a rabbi látta, amit ők maguk csak éreztek, de addig nem ismerték fel.
Hazafelé menet egy darabig hallgattak, majd egyszerre felkiáltottak: „Bűnösök vagyunk!” Amikor végre visszatértek a fogadóba, ahol megszálltak, kértek egy kupica pálinkát, löchájimot mondtak, koccintottak az életre! A feszültség párája elszállt, a neheztelés jege elolvad. Újra megtalálták egymásban azt a felebaráti, testvéri szeretetet, ami hosszú éveken át összefűzte őket. Felismerték: a felebaráti szeretetnek nincsenek határai – sem féltékenység, sem pillanatnyi rossz gondolat nem állhat közéjük, ha valóban a Tóra szerint élnek, s Isten útját járják.
A kenyereket nem kellett többé ketté törni
Másnap, a szombat déli étkezéskor ismét helyet foglaltak reb Náftáli asztalánál. A rabbi ezúttal újra egy darabban, összesülten nyújtotta át nekik a kenyérpárt. Jelezte, hogy a lelkek között újra helyreállt az egység. A kenyér újra egy lett, ahogyan ők is.
Ez a haszid történet nemcsak a zsidó hagyomány mélységéről szól. Hanem arról is, hogy a lelki kapcsolatokban milyen fontos az önreflexió, a megbocsátás és az egység megőrzése.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.