A szigorúan ortodox közösségekben elképzelhetetlen a koedukáció, ezért volt szükség a kizárólag női hallgatókat fogadó programra. A Jeruzsálemi Technológiai Főiskola (JCT) egyik célja, hogy minél nagyobb számban vonja be a háredi közösség tagjait a felsőoktatásba – írja az Arutz7.

Az üzleti adminisztráció szakon a képzés már az őszi félévben elindul. A hároméves, diplomát adó program különlegessége, hogy angol nyelven folyik majd az oktatás, ami nagy könnyebbséget jelent a külföldről bevándorolt és a héber nyelvvel még csak ismerkedő hallgatók számára. Az üzleti adminisztráció mellett lehetőség lesz adatanalitikát is tanulni, mely tudás jelentősen megnöveli a végzettek értékét a munkaerőpiacon.

A JCT rendkívül magas, 90 százalék feletti elhelyezkedési rátával büszkélkedhet. Diplomásai olyan nemzetközi vállalatoknál kapnak munkát, mint az Intel, a Texas Instruments, a Check Point vagy az IBM. E cégeknél kiemelkedően magas béreket fizetnek, ami a háredi nők számára azért is rendkívül fontos, mert gyakran ők a kenyérkeresők a családban, férjeik pedig egész napos tóratanulással töltik az időt.

Egyre több haredi nő áll programozónak Izraelben

Adva néven olyan oktatási program indult Jeruzsálemben, amely a szigorúan ortodox nőknek kínál tanulási lehetőséget, majd segíti őket, hogy munkát találjanak a magas fizetéseket kínáló programozói piacon. A programot a haredi közösség számos vezető rabbija is a támogatásáról biztosította. A haredi lányok 18 éves korukban nem vonulnak be polgári szolgálatot teljesíteni, és felsőoktatási intézménybe sem … Olvass tovább

Az üzleti adminisztráció szakon szerzett diploma további előnye, hogy számos részidős munkakört is hirdetnek ezen a területen, ami kedvez a háredi asszonyoknak, akik rendszerint sok gyermeket nevelnek.

„Ezzel a végzettséggel a hallgatóink olyan képességeket sajátíthatnak el, amelyek igen keresettek a munkaerőpiacon. Az adatbányászat, a gépi tanulás, a Phyton programnyelv használata mind jól fizetett állásokhoz juttathatja a nálunk végzetteket”

– mondta Slomó Anapolle, a JCT programigazgatója.

A campus nagyszabású bővítésen megy keresztül. Az üzleti adminisztrációs képzést elektro-optikai, mérnöki, könyvelői és menedzsment tanfolyamok követik majd. A cél az, hogy egyszerre háromezer nő tanulhasson itt. A háredi és vallásos-cionista társadalom mellett figyelmet fordítanak arra is, hogy az etióp származású izraeliek számára is vonzóvá tegyék a programjaikat.

A főiskolán fontosnak tartják, hogy a hallgatók a tanév során is megőrizhessék a háredi életvitelt, ezért a férfiaknak szóló programjaikat úgy alakították, hogy a reggelek tóratanulással teljenek és csak ezután foglalkozzanak a szakmai tárgyakkal.

A JCT bővítési programja egybevág a jeruzsálemi városháza terveivel, amely a tudományos és technológiai oktatás központjává kívánja tenni a fővárost. Ötezer hallgatójával JCT már ma is Jeruzsálem második legnagyobb felsőoktatási intézménye a Héber Egyetem után. 

Megszakítás