A 8 napos Hanuka második estéjét Oberlander Baruch rabbi, a Budapesti Ortodox Rabbinátus vezetője, ünnepi köszöntővel nyitotta meg.

Beszédében elmesélt egy 35 évvel ezelőtti történetet, mely szerint 1980-ban gyújtottak először hanukiát Washingtonban a Fehér Ház előtt, és az akkori amerikai elnök, a jelenlévő rabbi minden igyekezete ellenére sem értette, hogy miért csak négy gyertya ég, miért nem lehet egyszerre meggyújtani mind a nyolcat. „Ez a történet arra világít rá, hogy a fokozatosság, amely megjelenik a hanukai gyertyagyújtásban is, fontos üzenetet hordoz. Hasonlóan ahhoz, ahogyan a Hanuka idején minden nappal egyre több gyertyát gyújtunk meg, a spirituális fejlődésünkben, a zsidó vallás megélésében is ez jelenti a kulcsot. Ha fokozatosan, lépésről lépésre, napról napra egyre több dologban követjük a zsidó hagyományokat, a hitünk is egyre erősebb lehet”– mondta el beszédében Oberlander Baruch.

Az este díszvendége, Vándor Éva, Jászai Mari-díjas színésznő volt, aki személyes hangvételű beszédében hangsúlyozta: „A Hanuka, a fény ünnepe azért fontos a számomra, mert a sötétben félünk, eltévedhetünk, nem látjuk az utunkat, sem pedig egymást. A világosság csodája, amiről ez az ünnep szól, pont abban rejlik, hogy megláthatjuk magunkat és embertársainkat is, félretehetjük előítéleteinket, és megismerhetjük, elfogadhatjuk, megszerethetjük egymást. Ez számomra a Hanuka legfontosabb mondanivalója.”

A gyertyák ünnepélyes meggyújtása után kezdetét vette az Alef Kids alapítvány gyermek-hanuka programja, majd Raskin Mose izraeli zenész adott koncertet.

Idén 18. alkalommal rendezi meg a Nyugati téren a hanukai gyertyagyújtást az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség. A fény ünnepe, a szabadságharcos Makkabeusokra emlékezés időszaka, akik i.e. 165-ben győzelmet arattak a szír-görög megszállók felett.

Megszakítás