Eddig két órát kellett repülnie Izraelbe annak, aki be akarta tartani az előírásokat.
Mióta a föníciai kereskedők mintegy háromezer éve megvetették a lábukat a Földközi-tenger e szigetcsoportján, Málta gazdag és változatos zsidó múlttal rendelkezik. A polgári időszámítás szerinti második évszázadban, a második Szentély pusztulását követő évtizedekben számos zsidó menekült Máltára, és az egyik kisebb szigeten töltötte utolsó napjait a híres XIII. századi kabalista, Ávráhám Abulafia. A középkorban az akkori főváros, M’dina lakóinak egyharmada zsidó volt.
A szicíliai partoktól 25 kilométernyire fekvő Málta korábban spanyol fennhatóság alatt állt, és az 1492-es kiűzetéskor innen is távozniuk kellett a zsidó lakosoknak. A szigetet egy rövid ideig Napóleon is uralta, végül brit fennhatóság alá került, és 1814-1964 között angol gyarmat volt. A holokausztot megelőző és közvetlenül követő években a máltai zsidó közösség kissé megerősödött, mivel ez volt az egyetlen európai ország, mely nem követelt meg tőlük beutazó vízumot.
Napjainkban izraeli stílusú kóser vendéglőben étkezhetnek turisták és helyiek egyaránt, és számos, zsidó vonatkozású nevet viselő helyszínt látogathatnak meg, például a Zsidók terét, a Zsidó kutat, Sámson völgyét, vagy a régi zsidó selyempiacot. Negyedik-ötödik századi sírkövekbe vésett menórák tanúskodnak a zsidók hosszú máltai történelméről, ugyanakkor nyilvános peszáchi szédert is meglátogathatunk.
Mikve azonban mindeddig átmeneti helyen volt csupán Máltán, illetve a hozzá tartozó két kisebb szigeten, Gozón és Cominón. A rituális fürdő azonban elengedhetetlen része a vallásos zsidó családok mindennapjainak, és a hiányt egy, a mostani főváros, Valletta közelében a tengerparton emelt kőépítménnyel pótolták, melynek falai védelmet nyújtottak a kíváncsi szemek elől a megmerülő zsidó asszonyok számára. A falak azonban erőteljes mértékben romlásnak indultak, és az összesen mintegy kétszáz főt számláló közösség, illetve a Máltára látogató zsidó turisták számára szükségessé vált egy új, állandó rituális fürdő megépítése.
Rabbi Chaim és Chaya Mushka Segal, a szigetország Chábád küldöttei, akik 2012 óta tevékenykednek a helyszínen, összefogásban a máltai zsidó közösség elnökével, Reuven Ohayonnal hozzáfogtak, hogy felépítsék az ország első mikvéjét, kiegészítve az előkészülethez használt fürdőszobákkal. A mikve Sliema városában, a szigetcsoport legnagyobb szigetén, Máltán készül, nagyjából 15 percnyire a régi vallettai merülő helytől.
„Ha szerencsések leszünk, peszáchra készen lehet a mikvénk.” – mondta Chaya Mushka Segal, aki időnként kétszer két órát utazik Izraelbe és vissza, hogy teljesítse a micvát. Az építkezéshez szükséges pénz legnagyobb részét, mintegy 128 000 dollárt közadakozásból gyűjtötték össze a nagyünnepek környékén. A mikve építése a házaspár legújabb, a helyi zsidó élet felpezsdítését célzó projektje. Lelkesedésük hat éve töretlenül tart, előadásokat tartanak, programokat szerveznek, szorosan együttműködve a közösség vezetőjével, Ohayonnal. A pár egy kóser éttermet is üzemeltet – az egyetlen ilyen jellegű intézményt a szigeten -, mely a L’Chaim nevet viseli, és étlapján izraeli különlegességek szerepelnek, és hétköznap, valamint szombatokon egyaránt várja a helyi lakosokat és a máltai turistákat.
A péntek esti istentiszteleteket az étterem mellett álló Chábád-központban tartják, a szombat reggeli imára pedig a közösség zsinagógájában kerül sor, ahova Segal rabbi 35 percet gyalogol hetente. „Egyek vagyunk a közösséggel” – mondta Chaya Mushka Segal. – „Mindent megőriztünk, amijük volt, mielőtt idejöttünk, és ahol szükség volt rá, ott hozzátettünk. Ők szervezik szimchát torá második estéjét, mi pedig az elsőt.”
A Segal házaspár kínálatában vasárnapi iskola, bár micvára és bát micvára felkészítés, C’Teen ifjúsági programok, női kör, nőknek, illetve férfiaknak szóló tóratanulás, chanukai gyetyagyújtás, peszáchi széder, közösségi szuká, brit milá és egyéb szertartások szerepelnek, és más, a közösségben felmerülő igényeknek, például a beteglátogatásnak, vagy a szegények megsegítésének is eleget tesznek. „Azért vagyunk itt, hogy ösztönözzük a növekedést, és kiszolgáljuk az igényeket”- mondja a hatgyermekes anya.
zsido.com
Forrás: crownheights.info