A CTeen egy nemzetközi zsidó ifjúsági hálózat, amely a világ sok száz másik pontja után Budapestre is elérkezett. A programot a lubavicsi Rebbe, Menáchem Mendel Schneerson rabbi élete inspirálta, akinek a fiatalokba vetett hite a tinédzseréveket az önmagukra való rátalálás és a céltudatosság idejévé változtatta. A CTeens programjai – miközben összekovácsolják a kamaszokat – előhozzák a bennük rejlő lehetőségeket, miközben ők maguk is segíthetik a közösségüket és a környezetüket.

Küldetésük, hogy arra ösztönözzék a fiatalokat: fogjanak össze, dolgozzanak együtt közös programjaikért, ismerjék fel saját erősségeiket és forduljanak nyitott szemmel, segítőkészséggel környezetük felé. 

A CTeens összehozza a világ legkülönbözőbb pontjai élő zsidó fiatalokat, akik interneten keresztül tartják egymással a kapcsolatot. Emellett évente 4-5 alkalommal a világ különböző pontjain rendeznek hatalmas összejöveteleket: a következő eseményen, 2017 februárjában, a New York-i Times Squaeren már a magyar CTeens csapat is jelen lehet!

A magyar CTeens vezetők már meg is kezdték a hazai hálózat kiépítését, és hamarosan felveszik a kapcsolatot az osztrák csapattal egy közös projekthez. Minden csapat önállóan dolgozik, az ifjúsági vezetők maguk szervezik csapataik életét – ám, ha elakadnak mindig rendelkezésükre áll egy tutor, aki segíti munkájukat.

Megszakítás