A Transznacionális Együttműködések program során már számos olyan témát érintettünk, melyekkel a szociális területen működő szervezeteknek és szakembereknek nap, mint nap meg kell küzdeniük. Így került szóba az eddigiekben többek között az adománygyűjtés, az önkéntesség, az idősgondozás, a társadalmi mobilitás, a társadalmi (re)integráció, a függőségek társadalmi megítélése és kezelése, a gyermekvédelem, a civil és egyházi szervezetek tevékenysége. Kimaradt azonban egy fontos, kihívásokkal teli területe a szociális gondoskodásnak: a hajléktalanellátás. Az alábbiakban a lengyelországi helyzetet mutatjuk be partnereink és a szakirodalom segítségével.
A szocializmus idején államilag igyekeztek tagadni a hajléktalanság létezését, így azok a civil és egyházi kezdeményezések, melyek segíteni akartak a probléma megoldásában, szintén nem számíthattak támogatásra. Az első, erre a célra dedikált nonprofit kezdeményezést 1981. november 2.-án jegyezték be: ez az Adam Chmielowski Segítő Szervezet volt, a mai Szent Albert Testvér Segítő Szervezet elődje. Ugyanezen év Szentestéjén megnyílt az első olyan intézmény, mely befogadta az otthontalanokat. Ma a három legnagyobb lengyel szervezet, mely a hajléktalanoknak nyújt segítséget az említett Szent Albert Testvér Segítő Szervezet, a Monar-Markot és a lengyelországi Karitasz. Utóbbi elsősorban menekültekkel foglalkozik, amellett, hogy számos menedéket is üzemeltetnek, úgyhogy a továbbiakban a Szent Albert Testvér Segítő Szervezet és a Monar-Markot tevékenységével fogunk kicsit alaposabban megismerkedni.
A Szent Albert Testvér Segítő Szervezet egy „független, non-profit, katolikus szervezet, mely a szegények, és hajléktalanok segítését tűzte ki célul. Átmeneti szállókat és Karitasz állomásokat működtet. Közigazgatási és civil szervezetekkel áll kapcsolatban.”[1] Mostanra Lengyelország szerte jelen vannak, különböző helyi és országos akciókkal igyekeznek felhívni a figyelmet a hajléktalanságra és gyűjtenek adományokat a rászoruló embereknek. Ilyen akció volt például a „Zöld Mikulás” kampány, amikor beöltözött önkénteseik gyűjtöttek pénzadományt a menedékeik működésének támogatására. Számos konyhát/népkonyhát, fürdőket, gyógyszertárat, közösségi centrumokat, motivációs központot, szociális központot és karrier-tanácsadó irodát tartanak fenn. Ezen kívül utcai szociális munkát, ruha- és adományosztást végeznek, de segítenek a lakhatási gondok megoldásában is az albérlet-közvetítő irodán keresztül. Mindezekből is látszik, hogy egy nagy, országos szervezetről beszélünk, amely széleskörű tevékenységével már közel 40 éve vesz részt a hajléktalanok segítésében.
A varsói székhelyű Monar-Markot szervezetet 1993-ban alapították. „Manapság fő céljuk, hogy független életet, lakhatást biztosítsanak a rászorulóknak. Nem csupán jogi, pénzügyi, háztartás-vezetési tanácsokkal látják el az ügyfeleket, de addiktológiai segítségnyújtás és agressziókezelés tréning is szerepel szolgáltatásaik között.” 1995 óta olyan kórházat tartanak fenn, melybe az egész országból érkeznek hajléktalan vagy a hajléktalanság által veszélyeztetett emberek. A kórház mellett fogászat is működik. Mindkét intézményben számos önkéntes dolgozik, a fenntartás anyagi forrásait pedig céges és magánadományok teremtik meg.
A hajléktanellátás körén belül a nők helyzete egy speciális probléma. A legtöbbje azoknak, akik bekerülnek a rendszerbe, már gyermekkoruktól kezdve az erőszak, abúzus, elhanyagoltság számos formáját megtapasztalja mind fizikai, mind lelki értelemben. Ezek súlyos testi és mentális betegségeket eredményeznek, amikre a szervezetnek és intézményeknek reagálniuk kell. Ezt a témát is érintette egy 2019 novemberében Łodz-ban megrendezett konferencia, ahol nemzetközi előadók osztották meg a témában tapasztalataikat és kipróbált „jó gyakorlataikat.” A célja az volt a találkozónak, hogy az intézményeket biztonságosabbá tegyék a rendszerben megforduló nők, különös tekintettel a nemi erőszakot elszenvedettek számára.[2]
Azért is különösen fontos érinteni a hajléktalanság problémáját, mert azok a hátrányos helyzetű csoportok, akikkel eddig foglalkoztunk, könnyű szerrel válhatnak az áldozatává. Természetesen itt is a prevenció az elsődleges cél: megtartani valakit a biztos lakhatás állapotában, hiszen ez az alapja minden további változásnak. Nem csupán az amúgy is túlterhelt szociális rendszer, hanem az egyéni sorsok szempontjából is erre kell törekednünk.
[1] Oláh Dóra: Hajléktalan ellátás Lengyelországban a Szent Albert Testvér Segítő Szervezet bemutatásán keresztül. https://www.bmszki.hu/sites/default/files/fajlok/node-259/olah_dori_gdansk.pdf
[2] Radanovits Krisztina – Pálfi-Nyakas Nikoletta .- Gerencsér Tamás: Beszámoló a nők fizikai és érzelmi biztonságának megteremtése témájában szervezett találkozóról https://www.bmszki.hu/hu/erasmus2/esemenyek/lengyelorszag-hajlektalan-nok-biztonsaga
