Átnéztem – Gergely István – 1997.11.12.

 

A hagyomány kincseiből

 

Nötilát jádájim – A kézmosás szertartása

A Sulchán Áruch ,a zsidó vallási előírások rendszerezett gyűjteménye egy zsoltárversre (26: 6.) vezeti vissza a reggeli kézmosás kötelezettségét: “Tisztára mosom kezeimet, hogy körüljárhassam oltárodat, ó Örökkévaló!“. Ugyanez a forrás azzal indokolja az előírást, hogy az alvás idején, minthogy a tudat időlegesen eltávolodik a testtől, a “tisztátalanság szelleme uralkodik”. Felébredés után, a tudat visszatértekor már csak az ember “ujjai maradnak tisztátalanok”, ezért kell ezeket megmosni: váltakozó kézzel vízzel háromszor leönteni.

A Talmud májim risonim (első víz) néven említi az étkezés előtt végzendő rituális kézmosást, és májim ácháronim-nak (utolsó víz) nevezi az étkezés utáni kézmosás szertartását. A vallásos zsidó mielőtt kenyeret enne, amihez el kell mondania a hámoci lechem (aki előhozza a kenyeret) néven emlegetett áldást (bráchá), hagyományos módon, kétszer vagy háromszor egymás után leönti mindkét kezét. A leöntéshez használandó edény formáját és a művelet egyéb részleteit pontosan meghatározza az előírás. A kezek leöntése után összedörzsöljük tenyerünket, és ezután felfelé tartott kezekkel elmondjuk a zsoltárverset (134: 2.) – természetesen héberül –: “Emeljétek fel kezeteket a Szentély felé, és áldjátok az Örökkévalót!”. Ezután, mielőtt megtörölnénk a kezünket, hangzik el a tulajdonképpeni áldás (ugyancsak héberül): “Áldott vagy te Örökkévaló, Istenünk, a világ királya, aki megszentelt bennünket parancsolataival, és rendelkezett számunkra a kéz leöntéséről (…ál nötilát jádájim).

Az étkezés utáni áldásokat (birkát hámázon) megelőző kézöblítés (májim ácháronim) más, kisebb edényből, az étkezőasztalnál történik, és ehhez külön áldást nem kell mondani.

A kézöblítés szertartásáról szólva meg kell jegyeznünk, hogy ez nem helyettesíti a tisztálkodási céllal végzett kézmosást, hanem a vallási követelmények szerint kiegészíti azt. A Sulchán Áruchban olvassuk: “A kézöblítés előtt ügyelni kell arra, hogy a kezek tiszták és mentesek legyenek mindentől (ami a vizet a bőrtől távol tartaná)” – vagyis bármiféle szennyeződéstől – továbbá “ugyanígy el kell távolítani a kézről a gyűrűket is, hogy elválasztó akadályt ne képezzenek”.

A hagyomány az említett alkalmakon kívül még a következő esetekre is előírja a kézmosást, ill. kézleöntést: toilette használata-, körömvágás-, cipőlehúzás-, fésülködés-, ill. az egyébként ruhával fedett testrészek érintése-, temetőből való távozás után, valamint imádkozás, ill. a Smá elmondása előtt.

A szertartás elnevezése a leöntéshez használt edény arám eredetű nevéből (nát’lá), más vélemény szerint a héber notél (elvesz) igéből, illetve a nötilá (elvevés) főnévből származik.

Borsányi-Schmidt Ferenc

Megjelent: Gut Sábesz 6. évfolyam 11. szám – 2015. február 16.