Sakk-kedvelők figyelem! Dr. Erdős György emlékére január 19-én rendezik meg a III. Mainmonidész gyermeksakkversenyt. A 2025-ös polgári esztendőben immáron harmadszorra rendeznek gyermeksakkversenyt a Maimonidész Zsidó Általános Iskola és Gimnáziumban. Január 19-én, vasárnap délelőtt 10 órára várják a gyerekeket, hogy összemérhessék tudásukat a sakk játékban. Családja ezzel a versennyel emlékezik meg dr. Erdős Györgyről, aki unokáját, Bohus Ádámot már gyerekkorában a sakk szeretetére tanította.

Ebben az évben is három korcsoportban lehet jelentkezni az alábbiak szerint:

  • 2017. 01. 01. után született fiúk és lányok
  • 2015. 01. 01. után született fiúk és lányok
  • 2013. 01. 01. után született fiúk és lányok

Regisztrálni a zsidoprogramok.hu oldalon keresztül lehet. A nevezési díj 2500 Ft, melyet a helyszínen lehet kifizetni.

 

Sakk a zsidó vallásban

Az áldott emlékű Lubavicsi Rebbe, Menáchem Mendel Schneerson rabbi azt mondta, hogy a sakk fejleszti a memóriát és a gondolkodást, vagyis bölcsességet ad az embernek. Kifejezetten alkalmas időtöltésnek tartotta például a nitelnácht idején.

A közösség, illetve a befogadó kultúra szokásaitól függően december 24-én vagy január 6-án déltől vagy délutántól (naplementétől) egészen éjfélig tart a nitelnácht. A név a latin natalis, születés szóból ered, és utal a karácsony ünnepének eredetére.

A középkorban és a kora újkorban a zsidók számára különösen veszélyes volt ez az este, amikor a templomban feltüzelt hívek gyakran támadták meg a helybeli zsidókat. Az erre az estére érvényes szokások ezért azokban a közösségekben, amelyek muszlim környezetben éltek vagy élnek, nem ismertek.

Napjainkban elsősorban a haszid közösségekben él tovább ez a szokás, máshol jobbára megfeledkeztek róla vagy nem tartják aktuálisnak.

Tóra helyett sakk?

Az ötödik lubavicsi rebbe, a rebbe Rásáb nem nézte jó szemmel, ha valaki nem vette figyelembe ezt a szokást. Menáchem Mendel Schneerson rabbi egy 1990-ben elmondott beszédében a nitelnacht egy másik aspektusát emelte ki, nevezetesen azt, hogy ezen az estén a szokásosnál több klipá – a szentséget eltakaró spirituális héj vagy burok, másként tisztátalanság van jelen a világban azon események következtében, amit a világ népei ekkor ünnepelnek. Azért szokás ezen az estén tartózkodni a Tóra-tanulástól, mert az általa keltett pozitív erők táplálhatnák, éltethetnék ezeket a negatív energiákat, amit viszont szeretnénk elkerülni. Cádikok, igaz emberek történeteit viszont szabad olvasgatni.

Mit tehet egy vallásos zsidó, ha nem nyúlhat szent könyvekhez? A Rebbe azt mondta, hogy vegye le a polcról a sakk készletet és játszon azzal.

De természetesen a zsidók nitelnáchttól függetlenül is szívesen játszanak egy-egy sakk partit. Most itt az alkalom, hogy az Ön gyermeke, unokája is csatlakozzon!

Fotó: Kelen Viktor

Megszakítás