Lesújtva vettük a hírt, hogy elhunyt György Péter, kivételes tudós, esztéta és író. Utolsó megjelent kötete, a Lépcsőházi katarzis mélyen vallomás volt az emlékezésről és a holokauszt veszteségről.
György Péter esztéta, író munkássága évtizedek óta gazdagította a magyar (zsidó) kultúrát. Halálával nemcsak egy kiváló tudóst, hanem érzékeny tollú értelmezőt veszítettünk el. Tavaly megjelent könyve, a Lépcsőházi katarzis, amely édesanyja halálának és a holokauszt személyes és kollektív emlékezetének egymásba fonódását vizsgálja most egyfajta záróvallomásnak tűnik, és új fényben tölti meg életművét.
Nekrológ György Péter emlékére
György Péter 1954‑ben született, és egész pályáján átívelően törekedett arra, hogy a modern és kortárs kultúra, a médiavilág és az esztétika közötti kapcsolatokat világítsa meg új megközelítésekből. Az ELTE-n végzett, majd tanárként és kutatóként is maradandó hatást gyakorolt a magyar esztétikai gondolkodásra.
Kutatásai fókuszában gyakran állt az avantgárd művészet, a múzeumi elméletek és a média-kultúra esztétikai problémái. Ezekben a témákban nem csupán rendszerező elméletalkotó volt, hanem olyan író, aki nyitott gondolkodásával képes volt megmutatni, hogyan ágaznak el, hogyan fonódnak össze a művészet, az emlékezet és a jelen közvetlen kihívásai.
Fontos részét képezte pályájának az esszéírás, műkritikai reflexiók, valamint a közéleti megnyilvánulások; nyilatkozataival, tanulmányaival és publicisztikájával számtalanszor ösztönözte a nyilvános diskurzust.
Kulcsszerepe volt az ELTE kampuszán megalkotott holokauszt-emlékműben. Az ehhez köthető gondolatait Együtt jártak a falak közé címen osztotta meg az egyetemmel.
A „holokauszt zsidó” utolsó kötete
A Lépcsőházi katarzis címmel 2024-ben megjelent kötete olyan személyes síkokkal és emlékezet-dimenziókkal dolgozik, amelyek legalább olyan örökséget hagynak maguk után, mint életműve korábbi fejezetei. A könyvben – az anya halálán keresztül – az emlékezés nehézségét, az idő súlyát és a gyász intim tapasztalatát tárja fel, miközben nem ereszti el a kollektív történelmi dimenziót sem.
Ebben az utolsó kötetben a szerző nem csupán emlékezik, hanem interpretál, integrál, és arra kényszerít, hogy mi, olvasók is vállaljuk az emlékezet felelősségét. A könyv líraisága, filozófiai mélysége és kulturális horizontja révén méltó zárása lett egy gazdag és sokszínű pályának.
Emlékéből fakadjon áldás!
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.