Mesélik, hogy amikor a második jeruzsálemi Templomot is lerombolták, akkor a zsidó nép között megnőtt az aszkéták száma, akik nem voltak hajlandók többé húst enni és bort inni.
Egyszer rabbi Jehosuá látogatta meg őket, s csodálkozva kérdezte tőlük:
„Gyermekeim, hát mi az oka annak, hogy nem esztek húst és nem isztok bort?”
Mire az aszkéták így feleltek:
„Hogy ennénk húst, melyből egykor az oltáron áldoztunk, de mostmár nincs oltár? S hogy innánk bort, melyet egykor az oltárra öntöttünk, de mostmár nincs oltár?”
Rabbi Jehosuá erre így felelt:
„Ha így, ez a tartózkodásotok magyarázata, akkor kenyeret se egyetek, hiszen azt is áldozni kellett, gyümölcsöt se fogyasszatok, hiszen az első termés behozatala is megszűnt, de bizony vizet se igyatok, mert azt is használták a Szentélyben.”
Erre aztán elhallgattak s fejüket szegték az önsanyargatók, de a rabbi kedveskedve így szólt hozzájuk: „Gyermekeim, ezt nem kívánja tőlünk az Örökkévaló. Gyászoljatok, hiszen nem gyászolni lehetetlenség lenne, de ne hozzatok olyan külön áldozatokat, melyeket a közösség nagy része képtelen meghozni. Ahogy írva van: »Az átokkal vagytok megátkozva, és engem csaltok meg ti, az egész nemzet!« (Malachi 3:9.) – jelezve ezzel a próféta, hogy csak akkor rója meg az embereket, ha elhanyagolják a szokásokat, azokat, melyeket mindenki elfogadott.
Bölcseink azt tanítják, hogy az ember elkészíthet mindent, mihez szüksége van az étkezéshez, de hagyjon ki egy apróságot, hogy emlékezzen a Templom lerombolására. Gyászunk mély, de szívünk fájdalmát csak finoman fejezzük ki, ne essetek túlzásba!”
A Talmud Bává Bátrá 60. b lapja alapján.