Nagy fájdalommal vettük a hírt, hogy 73 éves korában elhunyt ráv Jiszráel Szokol rabbi, a Bné Brákban működő Jesivász Bész Medres Eljon egyik nagyra becsült vezetője, a Kuntresz HáSiurim című mélyreható tórai mű szerzője.

Jiszráel Szokol rabbi hosszú ideje egy ritka betegséggel küzdött, és sziván hó 20-án reggel adta vissza lelkét a Teremtőnek, miután állapota egy fertőzés következtében hirtelen súlyosbodott – adta hírül a Matzav.com ortodox hírportál.

Az Égi Bíróság másképp döntött

A jesiva tanulói és sok ezer tanítványa, barátja és tisztelője napok óta imádkozott „ráv Jiszráel ben Poria Lea” gyógyulásáért, ám az Ég Bíróság másként döntött. Jiszráel népe most egy kiemelkedő Tóra-tudósától búcsúzik, akinek tanítása, példamutatása és odaadása örökre nyomot hagy a tanítványok szívében.

A temetésre a zsidó hagyományoknak megfelelően még halála napján sorkerült. Kedden délelőtt 10 órakor búcsúztatták Bné Brákban, a Bész Medres Eljon jesivától indulva. Szokol rabbit a ponovezsi temetőben helyezték örök nyugalomra.

Ráv Jiszráel Szokol 1951 telén, kiszlév hó 23-án született ráv Joszef és Poria Lea fiaként. Már fiatal bochurként a híres ponovezsi jesivában tanult, ahol kivételes szorgalmával és világos tanulásmódjával hamar kivívta a jesiva vezetőinek elismerését és szeretetét. Később feleségül vette a cádik ráv Slomó Hershler lányát, akinek apja különleges, mindenre kiterjedő tórai tudással bírt.

A rabbi ki tudásával és személyiségével is nagy hatást gyakorolt

Első tanítói szolgálatát a Jesivász Birchász Jicchák jesivában kezdte Or Jehudában, ahol mély hatást gyakorolt számos tanítványára. Különösen szoros kapcsolatot ápolt ráv Don Segallal, aki mély tisztelettel tekintett rá.

Az utóbbi években ráv Szokol a Bész Medres Eljon ros jesivájaként szolgált, és rendkívüli önfeláldozással tanított. Még fizikai fájdalmakkal küzdve is szenvedéllyel adta át tudását a jesiva növendékeinek. Tórája több kötetben is fennmaradt a Kuntresz HáSiurim sorozatban, amely a jesivai tanrend számos nehéz kérdését dolgozza fel mély alapossággal.

Családja – gyermekei és unokái – továbbviszik az általa kijelölt utat, a Tóra és a hagyomány szellemében élve.

Emlékéből fakadjon áldás!

Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.

Megszakítás