Hosszan tartó betegséget követően, július 22-én (áv 4.) életének 49. esztendejében elhunyt Davidovics László Joszi a Hegedűs Gyula utcai zsinagóga rabbihelyettese.

Davidovics László 1975-ben született Nyíregyházán, mélyen vallásos orthodox családban. Szülei kiemelkedő példát mutatva nevelték gyermekeiket, maguk is nagy tiszteletben álló tagjai voltak a vallásos zsidó közösségnek. Davidovics László Joszi izraeli jesivákban is fejlesztette tóratudását, majd 2015-ben a budapesti OR-ZSE Országos Rabbiképző Zsidó Egyetemen rabbihelyettesként végzett. Több, mint negyed évszázadot dolgozott előimádkozóként és tóraolvasóként, emellett húsz éve foglalkozott rituális felügyelettel, itthoni és külföldi rabbik és rabbinátusok alkalmazásában.

Halálával nagy űrt hagy maga után a vallásos magyar zsidó életben. Temetésére a mai nap (07.24.) folyamán délután 14:30-kor kerül sor a budapesti ortodox zsidó temetőben (1108 Budapest, Csucsor utca 12.).

Emléke legyen áldott!

Megszakítás