Vasárnap 17 km-es sétával emlékeztek a holokauszt áldozataira Borsodban.

A holokauszt áldozataira emlékeztek Cserépfaluban 2015. május 24-én. Rövid faluséta során az 1944-ben deportáltak házait érintették a résztvevők, majd megtekintették a falu híres szülöttjének, az egykori könyvkiadónak, Cserépfalvi Imrének az emlékszobáját és a budapesti holokauszt emlékmű alkotójának, Pauer Gyulának bronzból készített könyvszobrát.
groszmann_lili_fokep
Az emlékezők ezután a templomkertben található emlékoszlopot érintve a Cserépfalutól 17 kilométerre lévő Mezőkövesdig, az akkori gettó területéig gyalogoltnak. Hetvenegy éve többek között a Groszmann és a Schwartz család is megtette ezt a távot. Ezután Miskolcra vitték, majd Auschwitzba deportálták őket.

A 18. század végén létrejött és hetven évvel ezelőtt még mintegy ezer fős Cserépfalu-környékbéli izraelita hitközség egykor fontos része volt a környék gazdasági, társadalmi és kulturális életének, mára azonban megszűnt. A Jad Vasem központ mintegy harminc Cserépfaluban született áldozatról tud, a hazai Holokauszt Központ két családot tart számon az áldozatok között.
A kutatás jelenlegi állása szerint 931 Mezőkövesd környékbeli embert hurcoltak el 1944-ben.

gorszmann_lili_3

Az út során a helyi zsidóság két kutatója, Tóth Péter és Balázs István beszámolt a tavaly kezdődött kutatás eredményeiről, melyet a Groszmann Lili blogon követhetnek az érdeklődők.

A zsido.com szerkesztőségének megkeresésére elmondták, egyre több helyi lakos segíti a munkájukat és örömmel tapasztalták, hogy idén már az ország több pontjáról érkeztek a megemlékezésre, amelyen Tállai András államtitkár, Mezőkövesd egykori polgármestere is részt vett.

A szervezők célja hagyománnyá tenni a Groszmann Lili emléknapot, melyre minden év májusának utolsó előtti vasárnapján kerül sor.

Munkatársunktól

Megszakítás