Góseni Hírlap
 
Különkiadás!
 
1
MA ELHAGYJUK EGYIPTOMOT!

Fáraó beadta a derekát a tizedik csapás után

Ráamszesz, áviv 15. (2448. év a Teremtés után)

Mózes sokszor elhangzott kérése – “Bocsásd el népem!” – a mai napon, közvetlen éjfél után végre meghallgatásra talált, amikor Merneptah, Egyiptom uralkodója, akit mélyen megrendített legidősebb fiának halála, nem csupán beleegyezett Mózes kívánságába, hanem egyenesen követelte, hogy a héberek azonnal hagyják el az országot.

Fáraó magához kérette a héber vezetőket, miután hírt kapott arról, hogy valamennyi egyiptomi elsőszülött, köztük saját fia is, éjfélkor rejtélyes körülmények között meghalt. Mózes és Áron már várták a hívást. Néhány órával korábban Mózes tájékoztatta az újságírókat:

– Az alkudozásnak vége. Most világosan megmondjuk Fáraónak: Ma este távozunk. Én úgy vélem, Fáraó ezúttal engedni fog.

A Merneptahhal való találkozás, nem tartott sokáig, sőt a legrövidebb volt valamennyi közül, amely eddig lezajlott Egyiptom uralkodója és a lázadó héberek között.

Merneptah és a Mágusok Tanácsa e szavakkal fogadta Mózest és Áront:

– Keljetek fel és menjetek ki népem közül – ti is és Izrael fiai is. Menjetek és szolgáljátok az Örökkévalót, amint mondtátok. Fogjátok juhaitokat és marháitokat, és menjetek!

Utolsó kísérletként Fáraó még tiltakozni próbált a kivonuló héberek által elkövetett “fosztogatások” ellen, azt állítva, hogy Izrael fiai “kifosztották” az egyiptomiak házait”. Mózes azonban közölte, hogy a héberek az ő parancsát hajtották végre.

– E javak – jelentette ki Mózes – az én népemtől elvett javak, s mégha Fáraó tagadná is e tényt, azt már semmiképpen sem tagadhatja, hogy jogos ez a kártérítés mindazért a nehéz munkáért, nehéz robotért, mellyel a héberek Egyiptom felvirágoztatásában részt vettek.

Mózes felidézte, hogy milyen fontos szerepet töltött be József Egyiptom rogyadozó gazdaságának talpra állításában, az országnak a teljes csődtől való megmentésében.

– Egyiptom úgy fejezte ki a héber nép iránti “háláját” – fejtette ki Mózes – hogy szinte elviselhetetlenné tette életünket. Amit most elveszünk népedtől csupán kis töredéke annak, amivel az ország tartozik nekünk!

Az egyik jelenlévő mágus gúnyosan emlékeztette Mózest, hogy ifjúkorában ő is Fáraó háznépéhez tartozott.

– Fáraó palotájában eltöltött éveim során – felelte Mózes – csupán két dolgot tanultam: hogyan üssek és hogyan gyakoroljam a mágiát. Ezért hálás köszönetemet fejezem ki.

Miközben beszélt, Mózes felemelte félelmetes botját, mintha újabb csapást akarna mérni az országra.

Az ezt követő felfordulás alatt Mózes és Áron távoztak a palotából. A kapunál Naftali harci szekerei vártak, hogy egyenesen Szukkótba vigyék őket, ahol már gyülekeztek a héberek.

2
HALÁL EMBERRE, ÁLLATRA
 

Tegnap éjjel, pontban éjfélkor az Örökkévaló tizedszer nyújtotta ki karját Egyiptom országa ellen és megölt minden elsőszülöttet, lett légyen az akár a legszegényebb sorsú szolgáló, akár magának Fáraónak a fia. Még az állatok elsőszülötteit sem kímélte. Ez a csapás – sorban a tizedik – volt talán a legsúlyosabb, melyet az ország elszenvedett.

Nehezen érzékeltethető az a sírás, jajveszékelés, mellyel az anyák elpusztult gyermekeiket siratták; nehezen írható le az a félelem s baljós előérzet, mely hatalmába kerítette Egyiptomot. A krónikák alighanem a leírhatatlan gyötrelem és szenvedés napjaként fogják emlegetni e napot, amely kétségtelenül a Kivonulás legmegrázóbb napja.

Egyiptom elsőszülötteinek halála súlyos fizikai és lelki csapást jelent az ország lakosságának. Mivel Fáraót Rá napisten fiának tekintik, úgy tartják, hogy Fáraó elsőszülött fiának ereiben is isteni vér csörgedezik. S ha meghal az isten, jaj Egyiptomnak!

A hit aláaknázása
 

Emlékeztetünk arra, hogy a korábbi csapások, melyek megbénították Egyiptomot, erőteljesen aláásták az egyiptomiak isteneikbe vetett hitét.

Hafi, a Nílus istene, tehetetlennek bizonyult az első csapás idején, amikor Egyiptom vizei vérré változtak.

A fekélyeknek és a férgeknek Egyiptom papjait sem kímélték, akikről eddig úgy gondolták, őket nem érinthetik a közönséges halandókat pusztító betegségek.

Majd jött a sáska-csapás, amely elhomályosította a Nap fényét: azét a Napét, melyet az egyiptomiak Rá szemének tartanak. S a Nap elhomályosulását, az egyiptomiak úgy tekintették mint annak jelét, hogy Rá tehetetlenné vált.

Most, hogy az egyiptomiak láthatták, hogy nem csupán ők, hanem “isteneik” is megszenvedték a csapásokat, talán belátják, hogy valóban Egyetlen Lény igazgatja a világ dolgait .

Egy gyors felmérés Gósen tartományában azt bizonyítja, hogy a Halál Angyala – miközben lesújtott Egyiptom elsőszülötteire – megkímélte a héber családokat.

Úgy tűnik, hogy Izrael fiai a mai éjjelen az Örökkévaló különleges védelmét élvezték, mivel elsőszülötteik életben maradtak, s természetes halállal sem hunyt el senki közülük.

3: keret
NAPIPARANCS
Jákob fiai – Izrael törzsei!
 

Ez a hónap lészen nektek a hónapok kezdete! Ez a nap lészen nektek az első nap az idők végezetéig! A mai napon jöttetek ki a szolgaságból a szabadságba! E napon váltatok nemzetté!

Mögöttetek Egyiptom, a hajcsáraival, felügyelőivel, pogány hitével. Előttetek a sivatag, határtalan, és rémisztő. Ám e végeláthatatlan pusztaságon át vezet az út a tejjel-mézzel folyó országba, atyáitok földjére. Ne féljetek! Ha híven megtartjátok a szövetséget és készen álltok arra, hogy meghozzátok mindazt az áldozatot, amelyet az Örökkévaló kíván tőletek, akkor Ő nem engedi, hogy baj érjen benneteket, s ellenségeitek nem győzedelmeskedhetnek rajtatok.

Ma még csak kiléptetek a szolgaságból a szabadságba, holnap szabadon fogtok élni atyáitok földjén. Izrael törzsei – egy nemzet; Kánaán városai – egy ország.

Halljad Izrael: Az Örökkévaló a mi Istenünk az egyetlen Isten!
Mózes ben Ámrám

4
KÁNAÁN HÉBER INVÁZIÓTÓL TART
 

A Kánaánból visszatérő felderítők jelentésükben beszámolnak arról a bénító félelemről, amely a héberek kivonulásának hírére hatalmába kerítette az országot.

Gézer, Adulla, Gibeon és Jarmút királya nemrég titkos találkozón vettek részt Adullám barlangjában, hogy egységfrontot alkossanak a fenyegető héber invázióval szemben, ám nem sikerült megállapodásra jutniuk, mivel Kánaán népe nagyon elcsüggedt, így aligha lehetne őket az ország védelmére mozgósítani.

Sekhem lakói, akik még jól emlékeznek arra a napra, amelyen Simon és Lévi kardélre hányta a városban élők nagy részét, kétségbeesetten erősítik a város védműveit, hogy elkerüljék az újabb tragédiát.

Észak királyai ma összeültek megtanácskozni, miként háríthatnák el a birtokaik ellen irányuló esetleges héber támadást. Jávin, Hácor királya részletes fegyverkezési tervvel érkezett. A tervben fontos szerepet kapnak a vas harci szekerek, melyek csapataik mozgékonyságát biztosítanák, amennyiben valóban sor kerül támadásra. A tervezet részeként Hácor gazdasági segítséget nyújtana azoknak a városoknak, melyek helyzete nem teszi lehetővé vas beszerzését.

A helyzet délen
 

Kánaán déli határvidékén szintén nagy a nyugtalanság. Két nomád törzs, a kéniták és a jerachmieliták nyíltan támogatják Izrael fiait, minden valószínűséggel a midjánita pap, Jitró hatására, aki létrehozta a dél-kánaáni törzsek szövetségét.

Edomban viszont a hurik és az amoriták befolyása oly mértékben megnövekedett, hogy az edomi lakosok korábbi, a héberek, vérrokonaik iránt táplált baráti érzelme jelentősen csökkent.

5
HIVATALOS KÖZLEMÉNY
 

A héberek nem a tengerparti úton indulnak el Kánaán felé, jelentette ki ma este Mózes, mivel ez az útvonal túl veszélyes.

Biztonsági okokra hivatkozva, Mózes nem árulta el az útvonalat.

Térkép:

Nile = Nílus

Egypt = Egyiptom

Rameses = Ráamszesz

Goshen = Gósen

Pithom = Pitóm

Succoth = Szukkót

Memphis = Memfisz

Desert = Sivatag

The Great Sea = A Nagy Tenger

Mt. Sinai = Színáj hegy

Midian = Midján

Edom = Edom

Ashkelon = Askelon

Gaza = Gáza

Canaan = Kánaán

Aláírás: Már csak a sivatag választ el minket Kánaántól!

6

TERROR ÉS PÁNIK KERÍTI HATALMÁBA AZ ORSZÁGOT

 
Gósen

Leírhatatlan pánik kerítette hatalmába Egyiptomot azon csapások után, melyek az országot sújtották.

Külföldi megfigyelők szerint, hacsak nem következik be valamilyen csoda, Egyiptomnak hamarosan a teljes összeomlással kell szembenéznie. Ugyanezek a megfigyelők elmondták, hogy a Nílus völgyében fekvő szántóföldek parlagon hevernek, az éhes tömegek megrohamozták és kifosztották a templomokat.

A nílusi viziforgalom szinte teljesen leállt. Számos faluban rablóbandák alakultak, akik az utakat járva megtámadják s kifosztják az utazókat.

A hatóságok tehetetlennek bizonyulnak az erőszak megfékezésére. Az uralkodó számos vidéki helytartóját meggyilkolták – a túlélők a fővárosba menekültek, hogy életüket mentsék.

Beszámolónk idején is országszerte folytatódnak a zavargások.

7
A KIVONULÁSRA VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK

A Kivonulási Főparancsnokság a következő rendelkezést adta ki:

 

1. Minden hadköteles héber azonnal jelentkezzen törzsénél.

2. Minden törzs külön táborozzék, saját zászlója alatt.

3. Mindenki kövesse a tábori rendőrség utasításait a tumultusok elkerülése, az előírt hadrend megtartása érdekében.

4. A Tábor sarkaiban felállított Információs Sátrak személyzete minden kérdésre választ ad, segítséget nyújt az esetleg felmerülő problémára elhárításában.

5. A Gósenből és Egyiptom más részeiből most érkezők azonnal jelentkezzenek valamelyik Információs Sátornál, ahol megfelelő utasításokat kapnak.

Azok a személyek, akik egyik törzsnek sem tagjai, a Tábor északi sarkában gyülekezzenek, ahol pontos utasításokat kapnak arra vonatkozóan, milyen rendben vonuljanak.

8

ELPUSZTULT ÁPISZ, A “SZENT” BIKA

 

Memphisz, áviv 14. (Gósen Hírügynökség).

A “szent” bika, Ápisz, Ozirisz reinkarnációja és Ptah isten elsőszülött fia, szintén elpusztult a dögvész során, adták ma hírül.

A bika halála nagy riadalmat keltett Memfiszben és a szomszédos településeken.

Amikor Merneptahnak jelentették a hírt, Fáraó – megbízható források szerint – elájult.

8a
FÁRAÓ RÉMÁLMA
 

Ráamszesz, áviv 14.

Magukat megnevezni nem kívánó udvari körök szerint Fáraót tegnap éjjel rémséges rémálom gyötörte.

Álmában megjelent Ptah isten és megkérdezte:

 – Miért ölted meg elsőszülött fiamat?

Majd az isten kivonta kardját, rásújtott a Nádas-tengerre, amely legott kettévált.

Fáraó riadtan ébredt és azonnal hívatta udvari mágusait, akiknek elbeszélte álmát. Ám a tanult urak közül egy sem tudta megfejteni Merneptah álmát.

9
ÉHES TÖMEGEK ROHAMA A PALOTA ELLEN
 

Ráamszesz, áviv 13.

Hatalmas tömeg tüntetett tegnap Merneptah palotája előtt. A tüntetők kövekkel dobálták meg a rendőri és katonai alakulatokat, miközben megkíséreltek betörni a palotába.

A tömeg ellen külön erre a feladatra kiképzett csapatokat és vasvértbe öltözött fegyveresek hajtotta harci szekereket vetettek be. A katonák kivont karddal rontottak a tömegre. Az összecsapásban sokan meghaltak, számosan megsebesültek, és rengeteg embert eltiportak a harci mének.

10
HATSZÁZEZREN GYÜLEKEZNEK SZUKKÓTBAN
 

Ráamszesz, áviv 15.

Izrael fiai, mind a hatszázezren (nem számolva a nőket és gyermeket), útnak indultak. Mózes, Isten emberének vezetése alatt most arra készülnek, hogy kétszáz évi egyiptomi tartózkodás után, melynek utolsó nyolcvanöt éve keserű rabságban telt, elhagyják az országot.

A tizenkét törzs hadrendbe fejlődve vonul Szukkót felé, ahonnan majd továbbindulnak. Minden törzs a saját zászlója alatt menetel. A törzsek vezetői állandó kapcsolatban állnak Mózessel, s készen állnak arra, hogy bármely percben megkezdjék a várva-várt kivonulást.

Éjfélre jár. A telihold kékes-ezüstös fénnyel vonja be Pitóm és Ráamszesz hatalmas obeliszkjeit, a két várost, melyet a héberek építettek Fáraónak. A áhítatos csendben készül ez a nagy nép arra, hogy a szolgaságból a szabadságba, a névtelenség homályából az önálló nemzeti lét dicsőséges útjára lépjen. A felkelő nap sugarai nemsokára aranyló fénnyel ragyogják be egy új nép történelmének első napját.

Szörnyűséges előzmények
 

Ezek az utolsó percek jelentik a végső betetőzését azon rendkívüli és borzalmas eseménysorozatnak, amely megelőzte, s egyúttal lehetővé tette e nap beköszöntét.

Egyesek szerint az események azzal kezdődtek, hogy Mózes, aki Fáraó palotájában nevelkedett, kiment testvéreihez és látta szenvedésüket. A látvány mélyen megrendítette s elhatározta, életét testvérei felszabadításának áldozza.

Mások úgy vélik, az események akkor kezdődtek, amikor Mózes bement Fáraó házába, s így szólt:

– Bocsásd el népemet! … de Fáraó megkeményítette szívét.

Ám a vég az egyiptomiakat sújtó tíz csapással vette kezdetét. Attól a naptól kezdve, hogy Egyiptom vizei vérré váltak, az országnak nem volt nyugalma. S végül az elmúlt éjjelen az ország valamennyi elsőszülötte elpusztult.

Fáraó végre belátta vereségét. Palotájába hívatta Mózest és Áront, hogy megbeszéljék a kivonulás feltételeit.

11
Kiküldött tudósítónk jelenti:
 
Találkozás Szukkótban
 

Szukkót, áviv 14.

Amerre a szem ellát, ezernyi és ezernyi, erős egyiptomi nádból emelt sátor emelkedik, hosszú sorokba rendezve.

Akik elsőként érkeztek csupán a végtelen homoktengert láthatták maguk előtt, de néhány nap alatt hatalmas tábor nőtt ki a földbîl. Ez a tábor most a hajléka Izrael szülőföldjére visszatérni készülő fiainak.

Hihetetlen rend és fegyelmezettség uralkodik a táborban – s ez rendkívüli teljesítmény, ha figyelembe vesszük, hogy e nép tegnap alávalóbb volt a legalacsonyabb szolgánál is. Mintha varázsütésre rendeződött volna a káosz. A zilált embertömegből törzsek és hadoszlopok formálódtak, melyek készen állnak, hogy elinduljanak a hosszú útra, vissza atyáik földjére.

Mózes több ezer őrt nevezett ki; ők tartják fenn a rendet, igazítják el, osztják törzsekbe a folyamatosan érkező újabb tömegeket. A törzseket zászlóikról lehet felismerni. A tábor bal szélén leng Júda törzsének zászlója, melyet kék háttérből kiemelkedő aranyló sörényű oroszlán díszit; jobboldalt fehéren villan Zebulon lobogója, s nem messze látható Simeon törzsének zöld színű zászlója.

S egyre csak érkezik a nép, ki gyalogosan, ki teveháton, sokak bokáján, csuklóján még ott a bilincs nyoma, az emberek hátukon cipelik gyermekeiket, javaikat. A legtöbben asszonyok és öregek, mivel a hadképes férfiak Ráamszeszben gyülekeznek, ahol fegyvert kapnak s hadrendbe állnak. Ők már így, hadrendben vonulnak majd ebbe a táborba.

Ki hitte volna, akár csak tegnap, hogy ma felfegyverkezve hagyjuk el Egyiptomot?

Kovásztalan kenyér
 

A sátrak körül nagy az izgalom: az asszonyok lapos lepényeket sütnek, mivel nincs idő megvárni, hogy a tészta megkeljen; az öregek gondosan összecsomagolják értékeiket, s felmálházzák a tevéket.

Ám a legnagyobb izgalmat azok a ruhák, edények és ékszerek váltják ki, melyeket asszonyaink elvettek az egyiptomiaktól.

A sátrak előtt, csoportokba verődve, a családfők tárgyalják az elmúlt napok csodás eseményeit. Éveken, évtizedeken át beszélték el gyermekeiknek, hogy az Örökkévaló szövetséget kötött Ábrahámmal s ígéretet tett Jákobnak, de nem nagyon hittek abban, hogy megérik azt a napot, amikor megszabadulnak bilincseiktől, s valóban nemzetté válnak.

Minden beszélgetést egyetlen téma ural: a megváltónak, Mózesnek, Isten emberének személye, akit maga az Örökkévaló bízott meg azzal, hogy népét kivezesse Egyiptomból. Itt-ott elhangzik Ámrámnak, Mózes atyjának neve is, aki – az emlékezők szerint – jámbor, istenfélő férfi volt.

Az elégedetlenkedők
 

Nem mindenki örül a legújabb fejleményeknek. Kórach, Dátán és Ávirám emberei szinte állandóan panaszkodnak. Ennek oka talán az, hogy féltékenyek Mózesre, talán fájlalják birtokaik elhagyását, s félnek az előttük álló ismeretlen úttól. Közülük néhányan e sorsdöntő percekben is a viszály és nyugtalanság magvait próbálják elhinteni a nép körében.

Ám a nép többsége jámbor, istenfélő ember; bizodalmukat vezetőjükbe, Isten emberébe helyezték, aki oly nagy csodákat tett; nem haboznak követni őt, bárhová is vezesse őket.

Itt-ott találkozhatunk bölcs öregekkel, akik felismerték e sorsformáló események, e sorsdöntő napok valós jelentőségét. Mindenütt felbukkannak a táborban, újból és újból elbeszélik ősatyáink történetét, az égő csipkebokrot, melyben az Örökkévaló megjelent Mózesnek; szólnak arról az országról, ahol minden ember békében és szabadságban él majd, ki-ki a maga szőlőlugasában, a maga fügefája alatt.

Hamarosan lenyugszik a nap. A láthatáron látszik a kincstári város, Pitóm, melyet a héber rabszolgák építettek Fáraónak.

Súlyos csend nehezedik a táborra: mindenki tudja, hogy elérkezett a sorsdöntő óra. Most vagy soha.

12
ÜTÖTT AZ ÓRA

A Nílus vizei sohasem emelkedtek oly magasra, mint a szívünkben feltörő remény. Nincsenek szavak, melyek méltón kifejezhetnék e sorsdöntő pillanat jelentőségét – csakis a költő vagy a próféta tudná megénekelni a szolgaságból való szabadulásunk dicshimnuszát.

Mily különös, milyen hihetetlen! Tegnap még kegyetlen felügyelők korbácsütései alatt görnyedeztünk – ma pedig szabadok vagyunk, s arra készülünk, hogy mindörökre magunk mögött hagyjuk a Szolgaság Házát s elinduljunk egy új élet felé, egy számunkra eddig ismeretlen élet felé.

A hosszú évszázadok alatt sohasem feledkeztünk meg Kánaán földjéről s arról az ígéretről, melyet az Örökkévaló tett atyáinknak. A szolgaság évei megerősítették a szabadság utáni vágyunkat. Az elmúlt hónapokban saját szemünkkel láthattuk a jeleket, a csodákat, s láthattuk, miként omlik össze Egyiptom hatalmas királysága, szolgahadával, erős hadseregével, ravasz mágusaival a tíz csapás hatására.

Mégis úgy tűnik, mintha csupán álom lenne az egész. Úgy tűnik, mintha népünk nem saját akaratából, hanem az ihletett férfi hatása alatt indulna keletre – ama férfi akaratából, aki magasba emelte csodás erejű botját, s megparancsolta: induljunk!

Miként fogjuk legyőzni az elibénk tornyosuló akadályokat? A kegyetlen sivatagot, a háborgó tengert, az utunkat álló hatalmas népeket? Hogyan kelünk át a sivatagon, hogyan kelünk át a tengeren, hiszen mindössze néhány, a háborúság s a kormányzás tudományában járatlan törzsből áll népünk?

Félelmeink azonban legott elszállnak, amint felidézzük, hogy annak a férfinak, ki vezet bennünket, annak a férfinak kinyújtott karja megreszkettette Egyiptomot – ki úgy vezet minket, mint az apa vezeti fiát vagy a pásztor a juhot; ki úgy jár előttünk, mint tűzoszlop, kinek fénye utat mutat népünknek az előttünk álló nehéz napokban.

Tévelygő nép vagyunk – szolgák népe, kiknek sem törvénye, sem kormánya; vándorló törzsek, nemzetségek s családok gyülekezete vagyunk csupán. Való igaz, hogy sokat tanultunk egyiptomi tartózkodásunk alatt, ám mégsem követjük az egyiptomiak pogány útjait. Az előttünk fekvő sivatagban alávetjük majd magunkat a törvény uralmának, s nem leszünk többé szétszórt nyáj.

E csodálatos napon, midőn magunk mögött hagyjuk a szolgaságot, s megtesszük az első lépéseket a szabadságba, lelkünkben túlcsordul az érzelem. Ebben az ünnepélyes pillanatban szemünket az Örökkévalóra emeljük, ajkunkon fohász csendül:

Mózes, Isten embere, tégy minket nemzetté, adjál nekünk Törvényt, s irányítsd úgy lépteinket, hogy ne gyülevész nyájként érkezzünk az Ígéret Földjére. Készen állunk – minden törzs a saját zászlaja alatt, ám mégis egy nép, egy ősatya leszármazottai, kik az Egy Istenben hisznek.

A Szerk.
13
Portré
MÓZES BEN ÁMRÁM
 

Mózes, Isten embere, oly szerény, hogy minden erőfeszítésünk kudarcba fulladt, amikor megpróbáltuk rábírni, hogy saját életéről meséljen. – Az én életem csak most kezdődik – jegyezte meg Isten embere.

Mózes életének első hónapjaira vonatkozó értesüléseinket nővérétől, Mirjámtól szereztük, aki tíz éves volt, mikor Mózes megszületett.

Ez volt az a rettenetes időszak, amikor Fáraó elrendelte, hogy minden újszülött fiúgyermeket a folyóba kell vetni. Mózes apja, Ámrám, akkor a ráamszeszi héber iskolában tanított. Az ősi tekercsekből olvasott fel tanítványainak: hogyan teremtette az Örökkévaló a világot; hogyan teremtette meg Ádámot és Évát; újra és újra felidézte Noé és a Vízözön történetét és a pátriárkák tetteit. Szívesen beszélt József kalandos életéről s nagy bölcsességéről. Izrael apraja szájtátva hallgatta őt – mindegyikük József akart lenni.

Három hónapi rejtőzködés
 

De Ámrám Háza legifjabb tagjának, Jócheved gyermekének nem adatott meg, hogy apja tanítását halhassa. Három hónapon át sikerült anyjának rejtegetnie őt, tovább nem.;Ekkor történt az a sorsdöntő esemény, melyet nemzedékről-nemzedékre mesélnek majd.

Anyja nádkosárkába fektetve magára hagyta a gyermeket, Mirjám távolabbról figyelte, mi történik vele. Rámszesz fáraó lánya, Bint Ánát egy nap a folyam partján járt, meglátta a nádkosárkát a nádas közepén és kihalászta. (Elképzelhető, hogy a kánaánita asszony lánya azért akarta megmenteni a gyermeket, mert tudta: a kosárkában héber gyermek van.)

Ez volt az a pillanat, amikor Mirjám cselekedett. Összeszedve minden bátorságát, Fáraó lányához lépett s azt javasolta: hívjon egy héber szoptatós anyát, ki majd gondját viseli a gyermeknek. S lőn csoda! Fáraó lánya beleegyezett, s az újszülöttet saját anyjára bízták! Jócheved egy feltétellel kapta meg a gyermeket: hogy később visszaadja Bint Ánátnak s neve Mózes lesz, mely az egyiptomiak nyelvén annyit jelent: “a folyam vize”.

Mirjám elmosolyodott és így szólt: – A mi nyelvünkön pedig Mózes azt jelenti: “akit kihúztak” – valóban találó név!

A megállapodásnak megfelelően Mózes visszakerült Bint Ánáthoz, Fáraó leányához. Jócheved egyébként sohasem vette szájára Bint Ánát kánaánita nevét s mindig Bitjáh néven emlegette Fáraó leányát.

Gyermekkor a palotában
 

Mózes Fáraó palotájában nevelkedett, ahol taníttatását a mágus-írnokokra bízták, s így Mózes igen járatossá vált az egyiptomi tudományban és kultúrában. Tizenhárom éves volt, amikor Bint Ánát elmondta származásának titkát; ekkor titkon elvitték valódi szülei házába.

Kús uralkodója
 

Miután Mózes férfivá lett, lázadás tört ki Kúsban, Fáraó birodalmának egyik tartományában. Ramszesz Mózest bízta meg azzal, hogy seregeit a lázadók ellen vezesse. Mózes, miután leverte a lázadást, több éven át uralkodott a tartományban Fáraó nevében, s feleségül vett egy Tarbisz nevű hercegnőt.

Amikor visszatért Kúsból fejedelmi fogadtatásban részesült. Neve híressé vált, Mózes Egyiptom egyik legfontosabb embere lett. Ezt a pillanatot választotta ki arra, hogy meglátogassa testvéreit Gósenben.

S ekkor történt az a híres-nevezetes esemény, amely megrengette Gósen tartományát s fordulóponttá vált Mózes életében.

Mikor látta Mózes, hogy egy egyiptomi felügyelő ütlegeli az egyik héber rabszolgát, habozás nélkül megölte az egyiptomit. Két héber, kik szemtanúi voltak az esetnek, jelentették a történteket Fáraónak, s Mózesnek Midjánba kellett menekülnie.

Ez a magyarázata annak, hogy az a férfiú, ki Fáraó lányának fogadott fia s hajdan Kús uralkodója volt, pásztorrá lett Midjánban, ahol nőül vette Cippórát, Jitró lányát, ki két gyermeket szült neki.

Mózes Midjánban
 

Mózes sok-sok éven át vándorolt a midjáni pusztákon, s kevesen tudják, milyen gondolatok kavarogtak fejében, s hogy mit tapasztalt.

De tudjuk, hogy vándorlásai befejeztével Mózes újból felbukkant – immáron nem bíróként, katonaként, mágusként vagy pásztorként, hanem mint próféta, Isten embere.

15
CSIPKEBOKOR AMIT NEM EMÉSZT EL A LÁNG
 

Mózes nem bőbeszédű ember, szinte lehetetlen bármit is megtudni tőle. Számos szóbeszéd kering arról, miként jelent meg neki az Örökkévaló. A legismertebb a következő:

Történt, hogy mikor Mózes apósa juhait legeltette a pusztán, a Hórev hegy közelében megpillantott egy égő csipkebokrot, amely égett a tűzben, de nem emésztődött el.

Közelebb lépett, hogy jobban szemügyre vegye, s akkor hirtelen megszólította őt az Örökkévaló a csipkebokor közepéből:

– Vesd le saruidat lábadról – parancsolta a hang – mert a hely, melyen állsz, szent föld.

Mózes pedig levette saruját, de félt közelebb lépni a csipkebokorhoz, mely továbbra is tűzben égett. Az Örökkévaló hangja pedig ismét szólt hozzá a csipkebokor közepéből, s megparancsolta neki, hogy menjen s vezesse ki népét Egyiptomból.

Mózes – mivel nagyon szerény volt – eleinte szabadkozott, kérte az Örökkévelót, küldjön helyette valaki mást, nála alkalmasabbat, végül beleegyezett küldetésébe, és útnak indult.

16
OLVASÓI LEVELEK
 
Otthon, otthon, édes otthon
 

Tekintettel arra az álnok és csalárd propagandára, melyet Dátán és Ávirám fejt ki a Kivonulás ellen, tisztelettel javaslatot tennék egy roppant egyszerű, ám hatásos megoldásra: maradjanak ott, ahol vannak!.

Merem remélni, hogy a két úr magáévá teszi e javaslatot, mivel meggyőződésem, hogy ők valóban, őszintén úgy gondolják, hogy nem kell kivonulni Egyiptomból. E döntés aligha okoz nekik álmatlan éjszakákat, s lehetővé teszi számukra, hogy folytassák megszokott életüket; naphosszat téglát vessenek s eközben kedvükre sanyargattassanak az egyiptomiak által, miközben ők maguk úgy vélik, hogy a lehető legjobban élnek a húsosfazék mellett, amiért is hálát zenghetnek Egyiptom isteneinek, minden egyes napért, amelyen nyomorúságos életüket tovább tengethetik!
Uzijáhu b. Jehozbád

(Moledet)
Miért kell kifosztani Egyiptomot?
 

Amikor megpillantottam a zsákmányt, melyet némelyek közülünk elvettek az egyiptomiaktól, mély szégyen kerített hatalmába. Amikor azt láttam, hogy a mi héber asszonyaink milyen örömmel burkolják magukat egyiptomi selymekbe, cicomázzák magukat egyiptomi ékszerekkel, öltenek egyiptomi bőrből való egyiptomi sarut, hogy sátraik előtt állva egyiptomi fazekakban főznek – bizony elszomorodott a szívem.

Hát valóban rablók és tolvajok módjára kell elhagynunk az országot? Vajon nem lenne-e illőbb, ha kezeink s lelkiismeretünk tiszta maradna? Így bizonyuljunk Jákob méltó fiainak, annak a Jákobnak, aki ajándékokat küldött testvérének, Ézsaunak?

Én úgy vélem, hogy ezen a nagyszerű napon inkább nagylelkűségről és megbocsátásról kellene tanúbizonyságot tennünk Egyiptom országa iránt, melynek kenyerét oly sok éven át ettük.
Rá-Benjámin Pi-Inek

(Sáhon-Áchsáv)
17
MÓZES ÉS SZARGON
 

Mózes személye élénk érdeklődést vált ki egyiptomi értelmiségi körökben. Laptársunk, a mértékadó Memfisz Népe nemrégiben cikket közölt Mózes születéséről: miképpen rejtették nádkosárkába, miként eresztették a kosárkát a Nílusra, s miként lelt rá Fáraó leánya. Az újságcikk felhívta a figyelmet arra a “csodás hasonlatosságra”, amely e történet és I. Szargon világra jöttének legendája között fennáll; I. Szargon volt az a nagyhatalmú sémi király, ki uralma alatt egyesítette Sumer és Akkád birodalmát.

A legenda szerint Szargon egy szegény asszony törvényen kívül született fia, akit – miután világra jött – anyja egy kosárban a folyóba vetett. A csecsemőt egy kertész találta meg; felnevelte a gyermeket s megtanította a kertművelés művészetére. Később Istár istennő kegyeibe fogadta, s ezáltal vált hatalmas királlyá.

Áron ellenvetései
 

A cikkíró szerint e “hasonlóság” Mózes és más híres emberek (így pl. egy indiai uralkodó) születése között arra utal, hogy Mózes valóban Isten embere, s ezáltal nagyhatalmú férfiú, akit az egyiptomiak nem intézhetnek el kézlegyintéssel vagy vállrándítással.

Góseni beszédében Áron, a héber főpap, nevetségesnek nevezte, hogy Mózes születését bármilyen tekintetben Szargon világrajöttéhez lehetne hasonlítani. Beszédében rámutatott arra, hogy Szargon anyja azért vetette fiát a folyóba, hogy megszabaduljon saját szégyenétől, míg Mózes a Lévi törzs egy tiszteletreméltó családjának sarja, akit Ramszesz kegyetlen rendelete miatt kellett elrejteni.

Mózest, folytatta Áron, nem holmi kertész, hanem maga Fáraó leánya nevelte. Ám ami a legfontosabb, Szargon Istárt imádta, míg Izrael fiai megvetéssel tekintenek a bálványimádókra. Izrael Istene, aki Egyetlen Egy s nem holmi bálvány, megjelent Mózesnek s személyesen parancsolta meg neki: vezesse ki népét Egyiptomból.

18
HOVÁ MEGYÜNK?
KÁNAÁN, ŐSEINK FÖLDJE
 

Kánaán földje – vagy egyiptomi nevén, Huru országa – nem más, mint ősatyáink földje, az a föld, melyet az Örökkévaló Ábrahámnak, minden héber ősatyjának ígért.

Kánaán északra fekszik, a tengerparton; ezen a földön haladnak át az Egyiptom és Babilon közötti legfontosabb karavánutak s éppen ezért érthető, hogy sokan próbálkoztak már e terület meghódításával.

Olvasóink bizonyára emlékeznek azoknak a nagy királyságoknak a nevére, melyek az elmúlt századokban Kánaánban létesültek, s melyeket aztán más királyságok hódítottak meg, mintr pl. a Huri Királyságra, a Mitanni Királyságra, vagy az Amorita Királyságra.

A hükszoszok
 

Minden bizonnyal – többek között – Kánaán földrajzi fekvése váltotta ki azt a délre irányuló hatalmas népmozgást, amely néhány századdal ezelőtt kezdődött Hárán és Ur környékén. Ekkor tűntek fel a történelem színpadán az ismeretlenség homályából a hükszoszok, akik mintegy ötszáz évvel ezelőtt uralmuk alá hajtották Kánaán városait, majd Egyiptomot is meghódították, s Zoánban (Ráamszesz) létesítették fővárosukat.

Amikor átvonultak Kánaánon, a hükszószok elfoglalták Gebál, Szimüra, Lákhis, Hácor, Midján, Bét Sán, Megiddó, Gézer, Dátán, Bétél, Jeruzsálem, Bét-Cúr, Kirját-Széfer, Jerikhó városát s más fallal övezett településeket is.

Ők voltak az elsők, kik vasból készült, kétkerekű harci kocsikat vetettek be ellenségeik ellen, egy olyan ismeretlen fegyvert, amely lehetővé tette, hogy legyőzzék az amoritákat. Városaik katonai táborok mintájára épültek, melyet döngölt földből emelt magas sáncok s mély vizesárkok öveztek.

Háromszázötven évig tartó uralom
 

A hükszoszok mintegy háromszázötven éven át uralkodtak Egyiptom fölött, mígnem Ahmósze (más néven I. Jahmesz) fáraó kiűzte őket az országból. Az új dinasztia egyre erősebb lett, míg végül kiterjesztette uralmát Kánaán fölé is. I. Thotmesz fáraó uralkodása alatt Egyiptom hatalma egészen az Eufráteszig terjedt.

Mintegy százötven évvel ezelőtt az egyiptomi hadsereg, III. Thotmesz fáraó vezetése alatt Megiddó ellen indult, ahol csatában legyőzte Észak-Kánaán városállamainak egyesült csapatait, melyeket Kádes királya vezetett. Thotmesz fényes győzelme vetette meg Kánaánban az egyiptomi uralom alapjait. A győztes magával vitte a kánaáni királyok fiait, hogy megismertesse velük az egyiptomi kultúrát, s hogy hű szövetségeivé tegye őket. Gázában őrséget hagyott, melynek parancsnoka uralkodott Kánaán királyai felett, s adót szedett tőlük. Thotmesz halála után Kánaán fellázadt, ám a lázadást II. Amenhotep, Thotmesz fia és utóda, könnyűszerrel leverte.

Az egyiptomi uralom hanyatlása
 

III. Amenhotep uralkodása alatt Egyiptom befolyása egyre gyengült, s a habíru törzsek egyre nagyobb területet szakítottak ki az egyiptomi fennhatóság alól. Ez a folyamat folytatódott IV. Amenhotep (más néven Ehnaton) alatt, akit jobban érdekeltek vallási reformjai, mint a külpolitikai helyzet.

A hettiták ekkor Mitanni ellen vonultak, és feldúlták a várost, délen pedig elérték a Libanon völgyét. A habíruk ebben az időben kiterjesztették uralmukat egész Kánaán fölé. Mintegy száz évvel ezelőtt, I Szeti uralkodásának idején, Egyiptom visszafoglalta Kánaánt.

Fia, II. Ramszesz, aki szolgaságba vetett minket, és arra kényszerített bennünket, hogy Ráamszesz és Pitóm építkezésein robotoljunk, szintén háborúzott Kánaánban. Ellenségeskedésbe keveredett a filiszteusokkal, a tenger fiaival, akik más kalózbandákkal együtt gyakran rajtaütöttek Egyiptom és Kánaán tengerparti városain. A filiszteusok ügyes fegyverforgatók és bátor harcosok szárazon s vizen egyaránt.

Számunkra a filiszteusok jelentik a legnagyobb veszélyt, hiszen ők azok, akik a jövőben támadásaikkal fenyegethetik Kánaánt, az ősatyáknak ígért földet.

20
FÁRAÓ URALMA ALATT
 

Ki ne ismerné József történetét, Józsefét, akit tizenhét éves korában fivérei eladtak rabszolgának s kit Egyiptomba vittek? Ki ne tudná elbeszélni kalandos életét, szolgaságának történetét s igaztalan vádak miatt börtönben töltött éveit? József életének eseményeit papírra vetették, s e becses tekercset József családja őrzi.

Történetünket tehát attól a ponttól folytathatjuk, amikor I. Thotmesz parancsára József kiszabadult a börtönből. A fáraó tudomást szerzett József álomfejtő képességéről és magához hívatta, mivel nem volt, ki megfejtse álmát.

József és Thotmesz
 

József megfejtette Fáraó baljós eseményeket megjövendölő álmát, s még tanáccsal is szolgált neki, miként akadályozhatja meg az álmában jelzett balsors bekövetkeztét. A hálás uralkodó alkirállyá, a fáraó utáni második legmagasabb méltósággá nevezte ki Józsefet. József szerencsecsillagának felragyogását Jákobnak (Izrael) is hírül vitték, aki családjával és fiai családjával Egyiptomba költözött. Thotmesz Gósent jelölte ki lakhelyükül.

József, kihasználva a fáraó által ráruházott hatalmat, átalakította az egyiptomi gazdaságot. Bölcs intézkedései megmentették az országot az éhínségtől. Az általa bevezetett gazdasági reformok részeként átalakult a földtulajdon szerkezete, mivel a főemberek birtokait újraosztotta, s egyúttal megszüntette a fölösleges fényűzést és pazarlást.

József hatása azonban nemcsak a gazdaságban, hanem a vallás terén is kimutatható. Mintegy száz évvel József halála után, IV. Amenhotep (Ehnaton) elfogadta a héberek egyistenhitét és nagyszabású vallási reformokba kezdett, melyek során arra is kísérletet tett, hogy felszámolja az országot elárasztó, a nagyhatalmú papság érdekeit szolgáló korrupciót. Ehnaton, az elhívatott és idealista férfiú, elűzte a papságot, és felszabadította az országot elnyomásuk alól.

Napjainkban az egyiptomi papság még Ehnaton emlékét is átkozza, mivel a fáraó megpróbált véget vetni a többistenhitnek kísérletet téve arra, hogy egyetlen isten – a Napisten, Áton – kultuszát vezesse be.

Ehnatont már életében is sok kritika érte. Rá és Ámon papjai azzal vádolták, hogy “a héberek befolyása alatt áll, és megsérti Egyiptom ősi isteneit”. Gyanújukat fokozta, amikor a fáraó olyan asszonyt vett feleségül, akit rokoni szálak fűztek a héberekhez.

Ehnaton azonban mitsem törődött panaszaikkal, kifogásaikkal, s folytatta a megkezdett munkát, mivel szentül hitte: az ország javára cselekszik. Uralkodása alatt Jákob fiainak szerencsecsillaga fényesen ragyogott. Családjuk nőttön-nőtt, az egyiptomiak pedig tisztelettel tekintettek reájuk, hiszen roppant fontos szerepet játszottak az ország gazdasági és kulturális életében.

Derűre ború: II. Ramszesz
 

Ehnaton utódai azonban más véleményen voltak a héberekről és arról, milyen mértékben kívánatos, hogy befolyással bírjanak az ország életére. Elutasították a Napisten, Áton kizárólagos hatalmát, templomait lerombolták, és visszaállították a korábbi többistenhitet.

Az egyiptomiak pedig üldözni kezdték Izrael fiait, s rabszolgasorba vetették őket, hogy megbosszulják az isteneik által elszenvedett megaláztatást. Négy nemzedéknyi idő telt el azóta, hogy őseink Egyiptomban telepedtek le, s ebből három nemzedéknyi szolgaságban telt.

A kegyetlen elnyomatás fokozódott II. Ramszesz uralma alatt, aki a mi vérünkkel, a mi verítékünkkel építtette fel fényűző palotáit, Pitóm és Ráamszész városát. Aligha kell részletezni atyáink szenvedését s saját szenvedésünket, vagy azt a fájdalmat, amelyet Fáraó kegyetlen rendelete – mely szerint az újszülött fiúgyermekeket a folyóba kellett vetni – kiváltott, hiszen ezek az események még frissen élnek emlékezetünkben.

A várva várt szabadulás
 

Bármennyire is fájdalmas, bármennyire is szégyenletes, nem hallgathatjuk el azt a tényt, hogy közülünk néhányan megpróbáltak elnyomóink kegyeibe férkőzni, s felügyelőkként, rabszolgahajcsárokként részt vettek testvéreink üldözésében. E kollaboránsok sora jól ment, s ők most mindent elkövetnek annak érdekében, hogy megakadályozzák Mózes és Áron tervének végrehajtását.

Ám Mózes ihletett személyisége, a léviták támogatása és Mernepthah elvetemültsége, kinek szívét megkeményítette az Örökkévaló, meghiúsította a Lévi törzséből való Kórach és a Rúben törzséből való Dátán és Ávirám ármánykodásait.

21
ELLENSÉGES VISZONY IZRAELLEL?
 

Az egyiptomi sajtó cseppet sem egységes annak megítélésében, hogy Egyiptom milyen politikát folytasson a hébereket illetően.

A Thébai Beszélő, Őfelsége Ellenzékének lapja, vezércikkében felhívja a figyelmet a héberek szabadon bocsátásának veszélyeire.

“Mindannyian emlékszünk”, írja a cikkíró, “a habirukra, akik rengeteg bonyodalmat okoztak Egyiptom életében Ehnaton uralkodása alatt. Ki nyújt biztosítékot arra vonatkozóan, hogy amennyiben a héberek elfoglalják Kánaánt, nem ismétlődnek meg ugyanezek a támadások?”

Érvelését alátámasztandó, thébai laptársunk eleddig ismeretlen leveleket tett közzé, melyeket III. Amenhotep és Ehnaton levéltárainak mélyéből bányásztak elő. E levelekben Kánaán királyai katonai segítséget kérnek Egyiptomtól a habiruk ellen.

Kössünk szövetséget Izraellel!
 

Egy másik laptársunk, az Ehnaton Hangja, vezércikkében baráti viszony kialakítását sürgeti.

A cikkíró javaslata szerint Egyiptom és a héberek kössenek katonai szerződést, melynek értelmében Kánaán katonai protektorátus lenne, melyben a héberek korlátozott autonómiát élvezhetnek.

A cikkíró rámutat, hogy, tekintettel arra, hogy Kánaán törzsei nem egységesek, Egyiptom számára is kényelmes megoldás, ha egyetlen hű szövetségese révén uralkodik e terület fölött.

21a

Jeruzsálem királyának levele Ehnaton fáraóhoz

 

A Királynak, az én Uramnak!

Így szól Abd-Heba, a te szolgád: Hétszer és még hétszer borulok le Királyom, az én Uram lábai előtt… Íme, én Királyomnak pásztora és a Királyt megillető adók elhozója vagyok… Sula, a Király helytartója felkeresett engem. Huszonegy szűz lányt és nyolcvan hadifoglyot tettem le Sula kezeibe, ajándékul az én Királyomnak, az én Uramnak.

Óvja az én Királyom, az én Uram, az ő tartományait! A Király tartománya elveszett; elragadták azt éntőlem. Háborút indítottak ellenem, egészen Széir földjéig és Gát-Kármel földjéig. A helytartók mind békében vannak, ellenem azonban háborút viselnek. A hatalmas Király karja legyőzi Náhárájim országát, győzedelmeskedik Kús földje felett, de immáron a habiruk veszik birtokukba a Király városait.

Egyetlen helytartója sem maradt Királyomnak, az én Uramnak: mindannyian odavesztek! Turbazu, íme, Szile kapujában esett el – ám a Király tartja a békét. Zimredára, íme, lesújtottak Lákhis lakói, a habiruk szövetségesei. Japti-Hádád, íme, Szile kapujában esett el, ám a Király tartja a békét. Miért nem sújt le rájuk a Király haragja?

Óvja Királyom, az én Uram, az ő tartományát! Küldjön a Király íjjasokat az ő tartományába! Másképp elvész Királyomnak, az én Uramnak összes tartománya…

Az én Királyom, az én Uram írnokának:

Így szól Abd-Heba, a te szolgád: Leborulok lábaid elé. Ismételd el e szavakat Királyomnak, az én Uramnak. Szolgád s fiad vagyok én.

22
ELLENZÉKI BÍRÁLAT
 

Taphanész, áviv 15.

Meg nem erősített hírek szerint az uralkodó palotájában tartott megbeszélésen az ellenzék hevesen bírálta Fáraó politikáját, amely – szerintük – komoly veszélyt jelent az ország biztonságára.

Az ellenzék nem kevesebbet állított, mint hogy az elnyomatás következtében alakult ki Izrael fiaiban a nemzeti öntudat, s hogy amennyiben a héberek elfoglalják Kánaánt, az bizony az egyiptomi uralom végét jelenti.

Az ellenzék képviselői felidézték a habiruk (“Izrael fiainak testvérnépe”) korát, és kifejezték aggodalmukat, hogy ismét bekövetkezhet az, ami Ehnaton uralma alatt egyszer már megtörtént, vagyis hogy Egyiptom elveszíti a tengerparti városok feletti uralmát és befolyását.

23
“ISTENEK” ALKONYA
 

Más pogány vallásokhoz hasonlóan, az egyiptomi többistenhit is a természet erőinek tiszteletében gyökeredzik. Az ég és a föld, a felkelő és a lebukó nap, a nappal és az éjjel, a tavasz és a tél, az élet és a halál – az egyiptomiak vallásában mindezen erőket egy-egy “isten” jeleníti meg.

Ezek az “istenek” eleinte nem rendelkeztek semmilyen egyéni vonásokkal vagy tulajdonságokkal, és tárgyak, helyek, vagy természeti jelenségek képében tisztelték őket.

Befolyásuk és hatalmuk annak függvényében változott, hogy a város, melyben kultuszhelyük állt vagy az általuk képviselt társadalmi osztály mennyire volt fontos, illetve erős. Így pl. Théba virágkorában a város istenének, Ámonnak a hatalma jelentősen megnövekedett.

A Teremtés Atyja
 

Az egyiptomi pantheonban kilenc “Nagy Isten” van. Közülük a legfontosabb Rá, a “napisten”, ki hajnali bárkáján (“Mandzsat”) az eget, míg éjjeli bárkáján (“Moszkelet”) az alvilágot szeli át. Rá az atyja minden teremtett dolognak.

Rá nemzette Sut, a levegő istenét, és Tefnutot, az ég istennőjét. Az ő nászukból született Ozirisz, Ízisz, Széth és Nephthüsz. Oziriszt, a tavasz, a termékenység és az alvilág istenét fivére, Széth álnokul megölte, s testét a Nílusba hajította. A Nílus vize a tengerbe vitte a holttestet, amely Büblosznál ért partot. Ízisz, Ozirisz nővére és egyben felesége megtalálta itt kedvese holttestét, de Széth elragadta azt tőle, tizennégy részre vágta és szétszórta az országban. Ízisz felkutatta és összegyűjtötte a tagokat, majd mindegyiket külön eltemette.

Ozirisz és Tammúz
 

Hórusz, Ozirisz fia bosszút esküdött Széth ellen – csatába szállt vele és fényes győzelmet aratott felette. Azóta Ozirisz az évszakok váltakozását testesíti meg. Miután az év felét az alvilágban tölti, tavasszal ismét életre kel, s feltámadását vidám ünnepekkel, dallal és tánccal ünneplik.

Ozirisz sokban emlékeztet Tammúzra, a kánaánita istenre, akit minden asszony sirat, amikor Tammúz tikkasztó havában alászáll Seolba, s csak tavasszal kel ismét életre.

Egyiptom istenei gyakran öltik fel szentnek tartott állatok alakját. Oziriszt gyakran ábrázolják úgy, mint Ápiszt, a szent bikát, míg Anubisz, a Balzsamozó jelképe sakálfej, Mutot, Ámon feleségét leggyakrabban sólyom formájában jelenítik meg.

A “Halottak Könyve”
 

Az egyiptomiak nagyon félik az ítélet napját s ezért amikor alászállnak az alvilágba magukkal visznek egy könyvet, melybe feljegyezték valamennyi jócselekedetüket, mivel abban reménykednek, hogy Ozirisz majd örök élettel jutalmazza őket. Ez a könyv a “Halottak Könyve”.

Ehnaton alatt átfogó vallási reformra került sor, melynek során megszüntették az istenek uralmát, s Átont tették meg az egyedüli istenné. Átont a Nap életadó sugarai jelképezik. Ehnaton talán József hatására szánta el magát e lépésre; mint tudjuk, József ekkor fontos tisztséget töltött be a fáraó udvarában.

Ehnaton utóda, Tutanhamon azonban – a thébai papság nyomására – érvénytelenítette, megsemmisítette e reformokat és visszaállította a többistenhitet.

24

TILTAKOZNAK A KIVONULÁST ELLENZŐ HÉBEREK!

 

Kórach, Dátán és Ávirám, a héberek kivonulást ellenző csoportjának vezetői tegnap kijelentették, hogy “kényszer alatt” hagyják el az országot, mivel nem volt más választásuk. Álláspontjukat papiruszra írt, a héberek körében osztogatott körözvényben fejtették ki.

“Talán híján vagyunk a sírhelyeknek Egyiptomban” – teszik fel a költői kérdést – “hogy Mózesnek a sivatagba kell vezetnie minket, hogy ott pusztuljunk el?”

Ez a csoport ellenzi, hogy az “Egyiptom nyújtotta biztonságot” és viszonylagos “kényelmet” a puszta ismeretlen veszélyeivel cseréljük fel.

Állításuk szerint két okból döntöttek mégis úgy, hogy csatlakoznak a többi kivonulóhoz:

1. Nem akarják kiszolgáltatni testvéreiket, rokonaikat Áronnak és Mózesnek. Meg vannak győződve arról, hogy “a népnek felnyílik majd a szeme, és átlát az önjelölt vezérek fondorlatain”, s akkor majd új vezetők után néz, akik visszavezetik őket Egyiptomba. Feltehetően ekkor jön majd el az a pillanat, amikor Kórach, Dátán és Ávirám “felajánlják” szolgálataikat.

2. Attól tartanak, hogy amennyiben Egyiptomban maradnak, az egyiptomiak őket kiáltják ki bűnbaknak mindama szerencsétlenségért, amely az országot érte.

A nép körében egyébként szájról-szájra eterjed az a hír, mely szerint Dátán és Ávirám jelentették fel Mózest Fáraónál, amikor Mózes megölte az egyiptomi hajcsárt. Mintt tudjuk, Mózes emiatt el kellett, hogy meneküljön és csak tette elévülése után térhetett vissza. Korách maga igen gazdag ember – sokak szerint telekspekulációval szerezte vagyonát…

25
A DÖGVÉSZ ELRIASZTJA A KÜLFÖLDI
KERESKEDŐKET
 

Gazdasági szakértőnktől:

Külföldről érkezett kereskedők arról számolnak be, hogy az Egyiptomot sújtó legújabb csapások híre oly távoli helyekre is eljutott, mint Áskenáz, Rifhát, Lod, Ánám, Élát és Kréta.

A kereskedők szerint e csapások súlyos károkat okoztak az egyiptomi kereskedelemben, s a szomszédos országok Egyiptom önbizalmát kissé alaptalannak tartják.

Csökken az export
 

Az egyiptomi áruk iránti kereslet jelentősen csökkent, mivel a potenciális vásárlók attól tartanak, hogy a kereskedelmi forgalomban lévő áruk is megfertőződtek a csapások alatt. Az egyiptomi pénz is sokat veszített értékéből és szinte fillérekért váltható a külföldi pénzváltóknál.

Meg nem erősített hírek szerint egy közelebbről meg nem nevezett tengeri ellenség, amely komolyan fontolgatta Egyiptom lerohanását, félve az esetleges fertőzésektől megváltoztatta haditervét, s visszafordult. Meneláosz, a krétai kapitány állítólag kijelentette, hogy “inkább elsüllyed, s halak martalékává válik, semmint meghódítson egy olyan országot, melyet férgek és fekélyek sújtanak.”

A kereteusok és peleteusok, akik Egyiptom partjai felé hajóztak, szintén visszafordultak, s Kánaán partjainál kötöttek ki.

26
KISEBBSÉGEK IS CSATLAKOZNAK
 

Ráamszesz, áviv 14.

Ezrek és ezrek, akik eddig szintén az egyiptomi elnyomatásban szenvedtek, csatlakoztak ahhoz a hatszázezer héberhez, aki holnap hagyja el Egyiptomot.

A csatlakozók között vannak azok a hadifoglyok és leszármazottaik, akiket Egyiptom királyai az elmúlt nemzedékek alatt ejtettek foglyul; a legalacsonyabb sorsú egyiptomi szegények, akik a vissza- visszatérő aszály és éhínség évei alatt adósrabszolgákká váltak, valamint azok a szolgák és rabszolgák, akiket ajándékba küldtek Egyiptom uralkodójának.

Állítólag még a hükszoszok, a Pásztor-királyok leszármazottai is megtalálhatók a jövevények között. A hükszoszok, mint tudjuk, Ahmósze fáraó trónralépése előtt uralkodtak Egyiptom földjén.

Népünk körében még nem alakult ki határozott álláspont e jövevényeket illetően, ám ez minden bizonnyal csak idő kérdése.

A Midrás Hírügynökség bizalmas értesülése szerint Mózes ezeket a gyülevész népségnek (az egyiptomi szlengben “érevráv”) nevezett csoportokat a saját felelősségére engedte csatlakozni a kivonuló héberekhez, bár ezt – állítólag – az Örökkévaló ellenezte. Más forrásokból eddig nem erősítették meg az M.H. értesüléseit.

27
MÓZES FELESÉGE ÉS APÓSA IS ELINDULT
 

Midján, áviv 12 (Krónika Hírügynökség)

Jitró, a főpap, és lánya Cippóra, Mózes felesége, tegnap háromszáz, arannyal, ezüsttel és különféle kelmékkel megrakott tevéből álló karavánnal elhagyták Midjánt.

A karaván nyugat felé halad. Jitró feltehetően tudja, hogy Mózes merre vezeti majd népét Egyiptomból, s azért kelt útra, hogy egy előre megbeszélt helyen csatlakozzanak.

A karaván élén haladó tevén pompázatos, lila színű hordszék látható, melyen Mózes felesége, Cippóra ül. Cippóra egyébként kék fonallal hímzett hófehér köntöst visel.

A mögötte lépkedő tevén utaznak a próféta gyermekei, Gersom és Eliézer. A tevéket hatalmas birkanyájak és marhacsordák követik. Jitró és családja búcsúztatására hatalmas tömeg gyűlt össze.

28
A LÁZADÓ KLIKK TILTAKOZÓ KIÁLTVÁNYA
 

Bár messzemenően nem értünk egyet Korach lázadó csoportjával, olvasóink teljeskörű tájékoztatása érdekében az alábbiakban a lázadók kiáltványának teljes szövegét közreadjuk.
A szerkesztőség

Végre fény derül a héber és az egyiptomi szélsőségek együttműködésének okaira: Fáraó beadta derekát, és mindkét tábor nyomásának engedve engedélyezte a héberek eltávozását.

Mi, Dátán, Ávirám és Kórach közössége, balszerencsés és meggondolatlan lépésnek tartottuk és tartjuk most is azt, hogy elhagyjunk egy civilizált országot, hogy a pusztában, a sivatagban tévelyegjünk. Talán híján vagyunk a sírhelyeknek Egyiptomban, hogy Mózesnek a sivatagba kell vezetnie minket, hogy ott pusztuljunk el? Hogyan kábíthatta el Mózes és Áron ily mértékben a népet; hogyan hitethették el a néppel, hogy képesek leszünk uralmunk alá hajtani Kánaán lakosságát, már amennyiben egyáltalán élve átkelünk a sivatagon.

Való igaz, az az ország szent föld, de Jákob atyánk is csak annyit kért, hogy földi maradványait ott temessék majd el.

Akik most a szolgaságra panaszkodnak, hamarosan talán visszavágyódnak az egyiptomi húsosfazekak mellé. Hiszen mégis mit fog enni, mit fog inni egymillió héber ott a kietlen pusztaságban?

Ami pedig a Mózes által ígért új törvényt illeti – ugyan mit adhat az nekünk, mit nyerhetünk avval, miben fogja az felülmúlni az egyiptomi civilizációt, a világ legfejlettebb kultúráját?

Az előállt a helyzetben nekünk is jönnünk kellett. Mi, akik bízunk az egyiptomi jövőben, mi sem maradhattunk választott országunkban mert félő volt, hogy rajtunk csattan az ostor a többiek eltávozása miatt. S különben is, hogy bízhatnánk eszméinket csupán Mózesre és Áronra?

Ebben a nehéz helyzetben úgy döntöttünk, hogy mi is a távozókkal tartunk annak érdekében, hogy vigyázó szemeinket e félrevezetett szerencsétleneken tartsuk. Hisszük, hogy eljön majd a nap, amikor a népnek felnyílik a szeme, és átlát az önjelölt vezérek fondorlatain. S mikor felvirrad az a nap, új vezéreket választ majd a nép, hogy visszatérhessen Egyiptomba.

Kórach, Dátán, Ávirám

30
A SIVATAGON ÁT VEZET A SZABADULÁS ÚTJA?
 

Számtalan hír kering arról, hogy a sivatagon kell majd átkelni. Eleinte többen úgy vélték, hogy ezek a híresztelések a kórachitáktól származnak, akik ellenzik a Kivonulást, és íly módon próbálnak ráijeszteni a népre.

Áronhoz közel álló körök azonban megerősítették a hírt, sőt magyarázatként hozzáfűzték, hogy Mózes elengedhetetlennek tartja, hogy Izrael gyermekei elfelejtsék az egyiptomi szokásokat és hiedelmeket, amelyek ott-tartózkodásuk alatt úgymond “rájuk ragadtak”, és visszatérjenek atyáik hitéhez, az Egyetlen Egy Istenbe vetett hithez.

Ezt megerősíteni látszik az a tény is, hogy Mózes már többször hívta tanácskozásra Lévi törzsének fiait, akik – értesüléseink szerint – a nép tanítómesterei lesznek, habár egyenlőre még nem világos, hogy pontosan mire is tanítanak majd.

31
Kiküldött tudósítónk jelenti:

JÓZSEF MARADVÁNYAIT IS MAGUNKKAL VISSZÜK!

 

A kora reggeli órákban, miután bizonyossá vált, hogy ma valóban elkezdődik a Kivonulás, hatalmas tömeg gyűlt össze Áron háza előtt, hogy onnét a Királyok Völgyébe vonuljon, s magához vegye József bebalzsamozott testét, hogy magunkkal vihessük azt Kánaánba.

Ünnepélyes hangulat
 

Az egybegyűltek ünnepi ruhát öltöttek, és hosszú, rendezett sorokban indultak el Mózes, Áron és Mirjám vezetése alatt.

Az út szélén álló egyiptomiak áhítatos csendben figyelték a menetet; a csendet csak itt-ott szakította meg halk suttogás.

Amikor a menet megérkezett a királyok s uralkodók temetkezőhelyéhez, József koporsóját már kiemelték a sírból és a völgy bejáratához vitték. A koporsó körül Menassze és Efráim törzse állt díszőrséget.

József végrendelete
 

Mózes és Áron közelebb lépett, a nép többi része a helyén maradt. Ekkor Mózes Elisámá ben Ámihudot, József dédunokáját szólította, és felkérte, hogy olvassa fel József végrendeletét. Elisámá fennhangon olvasta fel e szavakat:

“… Én meghalok; de az Örökkévaló gondolni fog rátok, és felvisz benneteket ez országból abba az országba, melyről megesküdött Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak… Gondolni fog rátok az Örökkévaló s akkor vigyétek föl innen magatokkal csontjaimat…”

Amikor Elisámá befejezte a felolvasást, egy percnyi áhítatos csend ereszkedett az ott lévőkre. Mózes ezután megparancsolta a díszőrségnek, hogy vegyék vállukra a koporsót, s a menet visszaindult Áron házához.

32
TISZTELGÉS A HŐS BÁBAASSZONYOK ELŐTT

Mirjám Háza a következő közlemény közzétételét kérte szerkesztőségünktől:

“Ma este Húr házánál gyülekezzenek az egyes családokat képviselő asszonyok, hogy együtt felkeressük Sifra és Púa sírját, s búcsút vegyünk tőlük, mielőtt elhagyjuk Egyiptom földjét.”

Olvasóink emlékezetébe idézzük a két hős bábaasszony történetét:

Sifra és Púa volt az a két bábaasszony, kiknek II. Ramszesz megparancsolta, hogy “nézzenek a szülőszékekre” s öljék meg a fiúgyermekeket. Sifra és Púa azonban nem engedelmeskedtek Fáraó parancsának és hosszú időn át sikerült őt félrevezetniük.

S csak mikor nyilvánvalóvá vált, hogy a héberek egyre szaporodnak és sokasodnak, s egyre hatalmasabbak lesznek, csak akkor jött rá Fáraó, hogy parancsát semmibe vették.

Haragjában magához hívatta a két bábaasszonyt, s kérdőre vonta őket. De Sifra és Púa ismét túljártak Fáraó eszén, s így válaszoltak neki: – Nem olyanok a héber nők, mint az egyiptomi nők, hanem elevenek; mielőtt megérkezne hozzájuk a bába, már szültek is.

33
ELTŰNT EGY GYERMEK!
 
Útban Ráamszeszből Szukkótba
elveszett egy hétéves kisfiú.
A fekete, göndör hajú gyermek
barna köpenykét viselt.
Neve: Száguv ben Hecron,
a Júda törzsbéli Perec család tagja.
34

Kedves Vásárlóink szíves elnézését kérjük, amiért péktermékeink az elkövetkezendő napokban nem a megszokott minőségben készülnek. A Kivonulás hirtelensége, s az idő rövidsége miatt, sajnos nem maradt elég időnk arra, hogy megkelesszük a tésztát.

Zafi Sütöde
36
ÉJFÉLI TANÁCSKOZÁS FÁRAÓNÁL
 

Ráamszesz, áviv 14.

Merneptah fáraó ma este magához kérette tisztjeit, tanácsadóit és mágusait, hogy megtanácskozza velük, miként válaszoljon Mózes ultimátumára.

Neb Kau Ré, a hadsereg parancsnoka tájékoztatta a jelenlévőket, hogy értesülései szerint a héberek Kánaán elfoglalására készülnek. Azt állította, hogy Mózes már felvette a kapcsolatot bizonyos észak-kánaáni, Szidón környéki településekkel.

Elbocsátás… majd üldözés
 

Ptah Beu Nefr, a vezető mágusok egyike haragos szavakkal szólt arról a hatalmas gazdasági kárról, amit a tíz csapás okozott, valamint a nemzet büszkeségén és becsületén esett csorbáról. Azzal a javaslattal állt elő, hogy első lépésként engedjék Izrael fiait elvonulni, hogy evvel elejét vegyék az Egyiptomot fenyegető közvetlen veszélynek.

– Én azt hiszem – mondta végezetül – hogy nagyhatalmú uralkodónk, Merneptah akkor jár el helyesen, ha a hagyományosan bevált egyiptomi stratégiának megfelelően üldözőbe veszi őket a sivatagban, és ott hányja kardélre őket.

Egy másik mágus, Ptah Masz felhívta a figyelmet arra is, hogy Egyiptom helyzete egyre nehezebbé válik, ha figyelembe veszik a líbiai király, Merüej fenyegetéseit.

– Van nekünk elég bajunk! – kiáltotta. – Semmi szükségünk felesleges gondokra! Küldjük el a hébereket, menjenek csak Isten hírével, hogy ezáltal megmenthessük Egyiptomot!

Éjféli üzenet
 

Éjfél után váratlan fordulat történt, miután hírnök rontott be a terembe, s jelentette: Újabb csapás sújtja Egyiptomot! Minden egyiptomi elsőszülött elpusztult, ám a csapás, furcsamód, elkerülte a hébereket. A jelenlevők ezúttal egyhangúan úgy döntöttek, hogy a héberek bármi áron, de távozhatnak az országból.

Ekkor gyorslábú hírnököt menesztettek Mózeshez és Áronhoz: azonnal jöjjenek a palotába, hogy megbeszéljék a Kivonulás feltételeit.

37
BÁLÁM PRÓFÉTA TANÁCSA
 
Ráamszesz.

Visszatért az a küldöttség, amely Kelet leghíresebb prófétájánál, Bálám ben Beornál járt.

Az egyiptomi küldöttség hét héttel ezelőtt kelt útra azzal a megbízatással, hogy kérjék ki a próféta tanácsát, milyen intézkedéseket foganatosítson Egyiptom Mózessel és a héberekkel szemben?

Bálám válaszának a lényegét az alábbiakban foglaljuk össze:

Izrael fiainak Istene a Tűz Istene. Kimentette Ábrahámot a tüzes kemencéből. Mózesnek égő csipkebokor képében jelent meg. Éppen ezért csak vízzel küzdhető le, hiszen a vízen nem fog az ereje. Fáraó engedje útjukra a hébereket, és várja meg, míg elérkeznek a Nádas-tengerhez. Ott sújtson le rájuk; fullassza őket a tengerbe!

A küldöttség tíz arannyal, ezüsttel megrakott tevét is magával vitt , a Fáraó mágusai úgy vélik, hogy “Bálám minden szava aranyat ér”, s a hatalmas kincs jó befektetésnek bizonyul.

38
FEGYVERES ÖSSZECSAPÁSOK A LÍBIAI HATÁRON
 
Théba.

Meg nem erősített hírek szerint a líbiai törzsekhez csatlakoztak a Khorsza, a Sardana és az Ajakúsa törzs tagjai is, akik – hirtelen felbukkanva a sivatag mélyéből – már a Nílus-völgy biztonságát fenyegetik.

Azonnal friss csapatokat küldtek a határ megerősítésére; értesüléseink szerint a határ mentén fegyveres összecsapásokra is sor került.

 

Megjelent: Egység Magazin 7. évfolyam 28. szám – 2014. július 30.