Amerikai törvényhozók Izrael első és eddig egyetlen női miniszterelnökének, Golda Meirnek állítanának emléket, írja az Arutz7. A Ted Cruz és Ben Cardin szenátorok által benyújtott javaslat alapján emlékérmet vernek Izrael negyedik miniszterelnöke emlékére, aki 125 éve, 1898. május 3-án született.

„Ebben az évben ünneplik Izrael Állam megállapításának és a nemzeteink közti partneri viszony 75. évfordulóját. Meir miniszterelnök segítette az amerikai-izraeli kapcsolatok megerősödését és utat mutatott a világ leendő női vezetői számára”

– áll a törvény beiktatásáról szóló sajtóközleményben.

Legfeljebb ötvenezer ötdolláros, legalább kilencven százalék aranyat tartalmazó érmét vernek majd, 400 ezer, legalább kilencven százalékban ezüstből álló egydollárost és 750 ezer fél dollárost. A pénzeken Golda Meir neve és arcképe látható majd, valamint a pénz értéke és továbbá a 2026-os évszám, valamint az Izrael 75, a szabadság, az Istenben bízunk, az Amerikai Egyesült Államok kifejezések és az E Pluribus Unum (sokból egy) mottó olvasható. Az eladásokból befolyt összeggel az izraeli Netanjában működő Laniado Kórházat segítik majd.

„Golda Meir óriás volt és rendkívüli örökséget hagyott maga után. Az izraeli függetlenségi nyilatkozat aláírói között volt és az ország első női miniszterelnöke volt. Nagyszerű munkásságának köszönhetően elmélyült az Egyesült Államok és Izrael közti szövetség, ami mindkét ország és lakosságuk biztonsága szempontjából kritikus jelentőségű”

– mondta Cruz szenátor. Cardin szenátor hozzátette:

„Nem lehet a modern kori Izraelről és annak 75 éves történelméről  Golda Meir miniszterelnök említése nélkül beszélni”.

Golda Meir gyermekként költözött a Wisconsin állambeli Milwaukee-ba, és amerikai állampolgárságot is szerzett. 1921-ben költözött tovább a palesztinai brit mandátum területére, ahol a Szochnut Zsidó Ügynökség politikai osztályán vállalt munkát. 1948-ban, Izrael állam kikiáltásakor Golda Meir szerepelt a függetlenségi nyilatkozat aláírói között és 1969-1974 között Izrael negyedik miniszterelnökeként szolgált.

Az új amerikai kezdeményezés lehetőséget biztosít a törvényalkotóknak arra, hogy Izrael iránti elkötelezettségüket kifejezzék. Bobby Rechnitz amerikai ingatlanfejlesztő és filantróp szerint a kezdeményezés lehetőséget nyújt Izraelnek arra, hogy a politika fölé emelkedve kedvező helyzetbe hozza magát.

„Golda Meir az amerikai-izraeli kapcsolatok megszemélyesítője volt. Milwaukee-ban nevelkedett, onnan egyengette saját útját a Szentföldre, és lett Izrael egyik alapító anyja”.

Rechnitz, aki a Golda Meir Emlékérem Bizottság elnöke, azt is elmondta: „Golda minden egyes üvegplafont áttört, hogy világszerte fiatal nők példaképévé váljon. A cionizmus, az egyenlőség, a feminizmus és a tikun olám [a világ jobbá tétele] úttörője volt. Most, amikor mindkét országban oly nagy mértékű polarizációt látunk a politikában, mindnyájunknak be fel kell sorakoznunk Golda Meir, az egység és a fejlődés szimbólumának öröksége mögé.”

 

Megszakítás