Peszách és sávuot, valamint a köztük levő időszak a gabona hetei. Chámec, macesz, ómerszámlálás, lisztáldozat, jásán és chádás – e hét hét fogalmai. Elhagyva peszáchot és napról napra közeledve sávuothoz, a tóraadás ünnepéhez, a gabonának a tradícióban betöltött szerepével ismerkedünk.
Ötféle gabona
A zsidó hagyomány ötféle gabonát ismer, ezek – a Talmud Bráchot traktátusa szerint – búza, tönköly, árpa, zab és rozs. Egyéb termények, pl. hajdina, kukorica, rizs, köles nem minősülnek gabonának a zsidó jog szempontjából, és az itt leírtak ezért nem is vonatkoznak rájuk. E felsorolt gabonaféléket nevezik héberül, amíg még „lábon állnak” tvuának, vagyis terménynek, aratás és cséplés után pedig dágán, azaz gabona a nevük.
A gabonából készült kenyérfélék fogyasztása előtt rituálisan kezet kell mosni (mindkét kezet háromszor leönteni vízzel), a kézmosásra netilát jádájim és a kenyérre hámoci áldást mondani, evés után pedig bencsolni kell, vagyis el kell mondani az asztali áldást, a birkát hámázont*. A háláchá (zsidó törvények) szempontjából kenyérnek minősül az a pékáru, melyben a folyadékok közül több víz van, mint az összes többi folyadék (tej, tojás, méz, olaj stb., de ide tartozik a cukor is) együttvéve. Ha nem kenyér, hanem tészta, vagy sütemény készül az ötféle gabona lisztjéből (tehát olyan termék, melyben kevesebb víz van, mind minden más folyadék együttvéve), akkor pedig mezonot áldást mondunk evés előtt, utána pedig „ál hámichjá” áldást.
Az áldásokkal kapcsolatban még elmondható, hogy ha valaki az ötféle gabona megfőzött szemeit fogyasztja (vagyis nem liszt formájában eszi ezeket), akkor „boré pri háádámá” – a zöldségekre mondott áldást mondja evés előtt és a „boré nefásot” áldást utána. Ha valakinek lisztet enni támad kedve, az sehákol áldással kezdi, utána pedig szintén a „boré nefásot” áldást mondja el.
Az ötféle gabona peszách ünnepe kapcsán is szerepet kap. A Talmud bölcsei szerint ezek lisztje kovászosodhat ugyanis meg, vagyis válhat chámeccá és így tiltottá peszách ünnepén. Ugyanígy azonban ez az az ötféle termény, melyekből a macesz, a peszáchi kovásztalan kenyér készülhet.
Régi és új
És kenyeret, meg pörkölt gabonaszemeket és nyers gabonaszemeket [az új termésből] ne egyetek ugyaneddig a napig, amíg nem hoztátok Istenetek [ómer] áldozatát; örök törvény ez nemzedékeiteknek, minden lakóhelyeiteken. (3Mózes 23:24.)
Vagyis: az ómer áldozatának bemutatása után (peszách második napja, niszán hónap 16.) gyökerezett gabonából tilos enni a következő év ómer áldozatának (korbán omer) bemutatásáig. Emellett nem szabad learatni a gabonát azelőtt, hogy bemutatták volna az ómer áldozatát. Bár maga az ómer áldozat árpából állt (az árpa érik be elsőként a gabonafélék közül), a tilalom minden egyes, fent felsorolt gabonafélére vonatkozik, de semelyik más terményt nem érinti.
A tilalmas terményt chádásnak (vagyis újnak), a megengedettet pedig jásánnak (vagyis réginek) nevezik. Ez utóbbi kategóriába tartozik minden olyan gabona, mely már peszách második napja előtt meggyökerezett. Kérdés azonban, hogy Szentély hiányában, illetve Izraelen kívül értelmezhetőek és alkalmazhatóak-e ezek a tilalmak. A bölcsek válasza általánosságban az, hogy igen. Bár nincs Szentély és így nincsenek áldozatok sem, a meghatározott dátum köti a zsidókat szerte a világban: a peszách második napja előtt ültetett gabona használható ugyanabban az évben, az utána meggyökeresedett viszont csak a következő év niszán 16. után fogyasztható. Ettől függetlenül évszázadokon keresztül az volt a gyakorlat, hogy arra a határozottan kisebbségben levő véleményre támaszkodnak a törvényhozók, mely szerint szabad chádást fogyasztani a Szentély hiányában, illetve Izrael Földjén kívül.
Ennek igen egyszerű oka volt: a korábbi évszázadok embere jóval nagyobb mértékben támaszkodott a kenyérre, mint könnyen elérhető élelmiszerre, mint mi. Képtelenség lett volna, hogy – a nagyrészt meglehetősen szegény közösségek – hosszú időszakokon át nélkülözzék ezt az alapvető élelmet. Jásán liszthez jutni azonban igen nehéz volt, így a rabbik inkább az engedékenyebb álláspontot választották. Napjainkban a kósersági pecséttel rendelkező élelmiszereken – amennyiben azok gabonát is tartalmaznak –, nagyon gyakran szerepel az is, hogy jásán lisztből készült, mivel manapság sokkal inkább elérhető az ebbe a kategóriába eső gabona.
Korbán mincha
Az ómer áldozat mellett a mindennapi délutáni áldozat, a korbán mincha is gabonaáldozat volt a Szentélyben (ennek a nevét őrzi a mai napig a tfilát mincha, vagyis a délutáni ima; maga a mincha szó ajándékot jelent).
Ha valamely személy áldoz ételáldozatot az Örökkévalónak, lángliszt legyen az ő áldozata; öntsön rá olajat és tegyen rá tömjént. És vigye el azt Áron fiaihoz, a papokhoz; és ez markoljon abból tele markával, lánglisztjéből és olajából, minden tömjénével együtt, és füstölögtesse el a pap annak illatrészét az oltáron, kellemes illatú tűzáldozat az az Örökkévalónak. Ami pedig megmarad az ételáldozatból, az Ároné és fiaié; szentek szentje az Örökkévaló tűzáldozataiból. (3Mózes 2:1-3.)
A Szentélybe vitt lisztből a kohén háromujjnyit markolt fel és égetett el az oltáron olívaolajjal és illatos fűszerrel. A maradék lisztet a kohénoknak adták, és ők fogyasztották el. A lisztáldozatot feldolgozott formában: sütve, vagy főzve is hozhatták:
És ha áldozol ételáldozatot, kemencében sültet, lánglisztből, kovásztalan kalácsok legyenek, olajjal elegyítve és kovásztalan lepények, olajjal megkenve. Ha pedig tepsiben készült ételáldozat a te áldozatod, lánglisztből, olajjal elegyítve, kovásztalan legyen az. Darabold el azt darabokra és önts rá olajat; ételáldozat az. Ha pedig serpenyőben készült ételáldozat a te áldozatod, lánglisztből, olajjal készíttessék. Így vidd az ételáldozatot, mely ezek közül elkészíttetett, az Örökkévalónak; vigye azt a paphoz és ez vigye oda az oltárhoz. És vegye le a pap az ételáldozatból annak illatrészét és füstölögtesse el az oltáron, kellemes illatú tűzáldozat az az Örökkévalónak. Ami pedig megmarad az ételáldozatból, az Ároné és fiaié; szentek szentje az Örökkévaló tűzáldozataiból. (3Mózes 2:4-10.)
A liszthez köthető áldozatokhoz tartozik még az eddig említetteken kívül a Szentélyben a színkenyér asztalán (sulchán lechem hápánim) bemutatott tizenkét kovásztalan vekni, a sávuotkor felajánlott két kenyér (melyek kovászosak voltak, és így nem kerülhettek az oltárra) és számos más, különböző, kenyeret, vagy lisztet tartalmazó áldozat. Többségük búzalisztből készült, de – amint az ómernél láttuk – árpát is áldoztak a Szentélyben. Ahogy a fenti idézetből látszik, az oltárra csak kovásztalan kerülhetett. Ennek szabályaival a Talmud egy külön traktátusa, a Menáchot (a mincha többes száma) foglalkozik.
Cedáká: peá és kimchá depiszchá
Egy egészen másfajta adomány is köthető a fentiekben felsoroltakon kívül a gabonához: a szegényeknek hagyott „mező széle”, a peá micvája. Érdekesség, hogy a sok vallásos fiú és férfi hajának két oldalán meghagyott, hosszabb hajtincs neve a peá szó többes számú alakja: héberül péjot, jiddis kiejtéssel pajesz – ugyanígy í haj szélén levágatlanul hagyott rész.
És ha learatjátok országotok termését, ne arasd le földed szélét teljesen; és aratásod hulladékát ne szedegesd össze. (3Mózes 19:9.)
Az embernek mindig gondolnia kell szegényebb sorsú társaira. A Tóra – számos egyéb, a társadalom szükséget szenvedő tagjairól gondoskodó micvájával együtt – itt is tesz arról, hogy azoknak is legyen mit enniük, akiknek kevesebbet adott az Örökkévaló. Akiknek pedig többet adott, azoknak kötelessége Azonban, ahogy a magyarázók felhívják erre a figyelmet, rögtön a peá micvája után következik a „ne lopjatok” kezdetű parancsolat. Ez szegényre és tehetősre egyaránt vonatkozik: a tulajdonos ne arassa le a gabonaföld szélét, ne vegyen el a szegények jussából (ami a magyarázók szerint legalább a termés hatvanad része), de a szegények is csak annyit vegyenek el, amennyi nekik jár, hogy más szegényeknek is jusson az adományból.
Ugyanígy a zsidó közösségen belül működő szociális háló jellegzetessége a kimchá depiszchá, a szegények számára létrehozott peszáchi liszt-alap, melyet más néven máot chitinnek, búza alapnak is neveznek. A peszách ünnephez vezető időszakban a közösségek gyűjtést rendeznek szegényebb sorsú tagjaik számára, hogy az ő asztalukra is kerülhessen kovásztalan kenyér és bor a széder estén.
Egyszerű házi kenyér
Párve, tojásmentes
4 pohár liszt; 1 pohár víz; 2 ek. olívaolaj; 2 kk. só; 1 kocka élesztő
Az élesztőt a vízben felfuttatjuk. A lisztet tálba szitáljuk, hozzáadjuk a sót és az olajat, végül az élesztős keveréket. Alaposan megkeverjük, néhány percig dagasztjuk. Meleg helyen egy óra alatt duplájára kelesztjük, majd a tésztából cipót formálunk, és újabb fél órányi kelesztés után 180 fokos sütőben mintegy 40 perc alatt megsütjük.
Megjelent: Egység Magazin 28. évfolyam 105. szám – 2018. április 10.