Szukkot félünnepének első napján a Faith család és a budavári közösség legnagyobb örömére Menáchem Mendel, a család legidősebb fia, bár micva lett.
Faith Áser rabbi és Rácheli rebecen fia, Menáchem Mendel a Vasvári Pál utcai zsinagógában olvasott fel először a Tórából bár micva ünnepsége alkalmából. Este pedig a Bét Menáchem udvarán, az ország legnagyobb szukkájában rendezett ünnepségen látták vendégül az ünneplőket, miközben Mendit és a közösség vezetői köszöntötték, tanításokkal és történetekkel gazdagítva az alkalmat.
Mazel tov Mendi!
Szukkot félünnepének első napján nagy örömünnepe volt a Faith családnak. Faith Áser rabbi és Rácheli rebecen legnagyobb fia, Menáchem Mendel bár micva lett. Faith Mendit csütörtök reggel, a Vasvári Pál utcai zsinagógában hívták először a Tórához, hogy mondjon áldást és olvasson fel a szent tekercsből. A fiút Zalmanov Slomó rabbi készítette fel, méghozzá példásan.
Az alkalomból a Faith család közös ünneplésre hívta a budavári közösség tagjait, barátaikat és ismerőseiket. A tömegre és az ünnepre való tekintettel a szimchát a Bét Menáchem héber-magyar oktatási központ udvarán felállított hatalmas szukkában tartották.
Míg a vendégek elfoglalták a helyüket, Faith Mendi saját luláv csokrával járt körbe, hogy esetleg, aki még aznap nem teljesítette volna a luláv lengetésének micváját még pótolhassa. Ezután kezdődött az ünnepség formálisabb része. Raskin Smuél rabbi a Lubavicsi Rebbe bár micva köszöntőjét olvasta fel héberül, majd Nógrádi Bálint rabbi magyar nyelven.
Először Oberlander rabbi köszöntötte a bár micva fiút
Az ünneplő sokadalom vassolt, hámócit és a szukkában való ülés áldását mondta, megkezdte a lakomát. Raskin rabbi egy cigányzenekar kíséretével egy haszid nigunt énekelt. Majd Oberlander Báruch rabbi emelkedett szóra, hogy köszöntse a magyar zsidó közösség háláchikus értelemben már teljes jogú felnőtt tagját.
Oberlander rabbi a szukkoti csokor szimbolikájáról beszélt, s azt kívánta Mendinek, hogy mint a luláv a csokorból, úgy magasodjon ki, de ne csupán Tóra tudásával, hanem a jócselekedetek gyakorlásával is.
Köves rabbi a büszke szülők példájával bíztatta Mendit
Ezután Köves Slomó rabbi vette át a szót, aki meleg szavakkal köszöntötte a bár micvát. Köves rabbi felidézte tíz évvel ezelőtti találkozóját az egykori Seagate-i rabbival, ráv Meisels Jekutiél Jehudával, aki az áldott emlékű váci rabbi, ráv Meisels Cvi Hirsch fia volt. Meisels rabbi felidézte neki, hogy Auschwitzban, a pokol kapujában, édesapja az életveszéllyel dacolva hogyan tartotta meg a szukkoti sátorépítés micváját. Majd beszélt arról, hogy ma Gázában is állítottak szukkát, hogy az izraeli katonáknak legyen hol megtartani a micvát.
A történelem két távoli, másfelől összekapcsolható részében is ünnepelték szukkotot. Olyan helyeken, melyekről nem gondolnánk, hogy passzolnak a zarándokünnep emelkedett szellemiségével. Viszont, ha a szukkát minden viszontagság ellenére sikerült felépíteni, akkor onnantól kezdve a Tóra világítani fog belőle, egyre többeket hívva a sátorba, ahonnét a zsidó otthon melege is sugárzik.
A Faith család budavári zsidó csodája
Amikor az EMIH kigondolta, hogy a budavári középkori imaházba majd fél évezred után újraindítja a hitéletet, akkor a legtöbben csak mosolyogtak és kedves kis elképzelésnek nevezték, mely megvalósíthatatlan álom.
2018-ban Faith Áser rabbi és Rácheli rebecen megkezdték a budavári zsidó közösség építését, melynek eredményeképpen idén nem csak az ottani szukka, de az ország legnagyobb szukkoti sátra is megtelt.
Köves Slomó rabbi ezért külön is gratulált a szülőknek. S azt kívánta legnagyobb fiuknak is, hogy haladjon tovább azon a szép úton, melyet szülei megkezdtek.
Szerkesztőségünk ezúton is köszönti Faith Mendit a felnőtt zsidó férfiak társaságában. S kívánjuk, hogy haladjon tovább a Tóra és a micvák útján. Mazel tov!
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.