A zsidó menyasszony esküvője előtt elmegy a mikvébe, és ott alámerül egy természetes vizű medencében. A mikvében való megmerülés mindig intim, bensőséges alkalom, de
az esküvő előtti még különlegesebb, hiszen a zsidó nő jellemzően ekkor megy először a rituális fürdőbe (a mikve használata házasság után tórai parancsolat).
Ilyenkor szokás, hogy a mikvefelügyelő asszony mellett elkíséri a menyasszonyt az édesanyja, esetleg legjobb barátnője is. Minden, 12 évét betöltött (bát micvá) lány lehet kísérő, de érdemes olyan nőt választani, aki jól ismeri a rituális merülés törvényeit. Egyes közösségekben pedig az is elterjedt szokás, hogy a lányt elkísérik a család női tagjai, hogy áldásban részesítsék az arát, s jókívánságokkal halmozzák el a közelgő házassága és családteremtése alkalmából – áll a chabad.org cikkében.
A házasság előtti megmerülés a rituális fürdőben az esküvő szentségére való felkészülés felemelő folyamatának kulcsfontosságú részlete. A menyasszony személyes jom kipurához hasonlítható, miután a leendő férjével a hüpe után újjászületnek, „tiszta lappal”, bűnök nélkül indulnak tovább közös életükben.
Az esküvő előtti rituális fürdő után különleges éjszaka következik, hiszen a hüpét követően először léphet intim kapcsolatba párjával, akivel egy életre összekötötte magát. Az első merülés a mikvében remélhetőleg életre szólóan szép élmény marad a menyasszonynak, amelyet sok újabb követ majd a házassága alatt havi ciklusok és a gyermekáldásokat követően.
Az esküvő előtti héten a menyasszony gondosan ellenőrzi, hogy havi ciklusa teljesen elmúlt. Ha megvolt a hét tiszta nap, akkor mehet a mikvébe. A mikvékben szokás a menyasszonynak különös figyelemmel előkészíteni egy szobát, ahol felkészülhet, forró fürdőt vehet, akárcsak bármelyik fényűző fürdőben a világon. A fürdő után lemossa magáról a habfürdő maradékát, sminket, ha volt rajta, majd eltávolít a testéről minden külső akadályt, hogy alámerülésekor biztosítva legyen, hogy testének minden részletét megérintse a mikve természetes vize.
| Van különbség a menyasszony merülése és a későbbi, férjes, asszony merülései között. Míg férjes asszonyként a menstruáció kezdetétől öt napot, majd annak befejeztével hét „foltmentes” napot kell számolni, addig az arának nem kell kivárnia az első öt napot, hanem számolhatja a hét napot, amint foltmentessé válik. |
Abban az esetben, ha egy menyasszony a ciklusa miatt nem tud a hüpe előtt mikvébe menni, akkor sem kell elhalasztani az esküvőt, viszont erről tájékoztatni kell a rabbit, hogy ő megfelelő útmutatással tudja ellátni a párt, hiszen így az intim életet még nem kezdheti meg a friss házaspár az esküvő után, csak majd azt követően, ha a nő el tudott menni mikvébe.
A zsidó hagyomány több helyen is az anyaméhhez hasonlítja a mikvét, egyesek egészen a teremtés csodálatos pillanatából vezetik le a hasonlatot:
„Kezdetben teremette Isten az eget és a földet. És a föld puszta és kietlen volt és sötétség volt a mélység színe fölött; Isten szelleme pedig lebegett a vizek fölött.” (1Mózes 1:1–2.)
Ahogy a Széfer háChinuch magyarázza, ebben az értelemben a víz szimbolizálja a teremtés kezdeti pontját, így az anyaméhet is, vagyis ha valaki megmerül a mikvében, akkor személyesen is átélheti az Örökkévaló teremtő erejét. Még költőiebben, ha egy ember sokáig marad a víz alatt, akkor megfullad, de amikor felbukik a víz alól, akkor mégsem hal meg, hanem tovább él, sőt, egy magasabb szintre kerül, mintegy újjáteremtődik.
A mikve törvénye (táhárát hámispáchá) pedig nem csupán a házas élet alapja, de a zsidó vallásnak is az egyik alappillére a szombattartás (somer sábát) és a kóser étkezés (kásrut) mellett, ezért a menyasszonyokat úgynevezett kálá-tanárnő, vagy egy rebecen szokta felkészíteni a házas életre, különös tekintettel a mikvehasználat szabályaira.
Nyitókép: Középkori mikve Speyerben, 1128 (forrás: Wikipédia)