A 2014/2015-ös tanévtől kezdve kötelező az általános iskolákban a hittan vagy erkölcstan tantárgy választása. 

Az általános iskolai kötelező hit- és erkölcstanoktatásban immár mind a nyolc évfolyamon részt vesznek a diákok. Az EMIH programját, amely a zsidó vallás és a héber írás-olvasás alapjainak megismertetését tűzte ki célul, évről évre egyre többen választják. Minden évben 2-3 új iskola jelentkezik be – tudtuk meg Szilánk Zsuzsától, a program vezetőjétől. „Egész Budapest területét lefedi már az EMIH hittan-képzés: Budafoktól egészen a XV. kerületig (Rákospalota) mindenhol vannak tanáraink. Szerencsére tanárhiánnyal nem küzdünk, nagyon jó kis csapat gyűlt össze. Jelenleg 25 fővárosi iskolában tanítanak oktatóink, akik munkájukért költségtérítést és utazási hozzájárulást is kapnak. Az iskolákkal remek a kapcsolatunk, a májusig leadott jelentkezéseket továbbítják hozzánk és már küldjük is a tanárt. Augusztus végén-szeptember elején már van órarendünk, de általában a nagyünnepekre szokott beállni mindenhol, hogy milyen helyiségben oktathatunk, pontosan a hét melyik napján, hányadik órában és az is, hogy szám szerint hány gyermek lesz. Azt is fel kell mérnünk, hogy ők hol tartanak.”

Hittantanári képzés

Az EMIH ezért mindig már a kö­vet­kező tanévre számolva indítja meg tavasszal a hittantanári képzését. A hathetes kurzuson résztvevők meg­ismerkedhetnek a hitközség ok­tatói által kidolgozott, a magyar oktatási rendszerben tanuló diákok igé­nyeire szabott oktatási programmal. Emellett pedagógiai és pszichológiai ismereteket szerezhetnek és elmélyíthetik vallási tudásukat is. Az oktatásba a közösség rabbijai és oktatói mellett a Bét Menáchem Általános Iskola szakértői is becsatlakoznak. Azok a résztvevők, akik a kurzus elvégzése után sikeres vizsgát tettek, csatlakozhatnak az eddigi oktatói csapathoz. „Az ideális oktató elkötelezett tagja a közösségnek, biztos alaptudással rendelkezik a zsidó vallás terén és jól ért az általános iskolás korosztályhoz. Emellett fontos, hogy rugalmasan tudjon alkalmazkodni az iskolák órarendjéhez”. – mondja Szilánk Zsuzsa. Akik elvégzik a tanfolyamot, azok a későbbiekben részt vehetnek (és részt is szoktak venni) a Zsidó Tudományok Szabadegyetemén, ahol elmélyíthetik tudásukat. Fontos ugyanis, hogy az oktatók olyan magabiztos ismeretanyaggal rendelkezzenek, ami felvértezi őket azzal a képességgel, hogy bármit is kérdezzenek a gyerekek, ők tudjanak válaszolni.

Hittan szülői szemmel

Szántó Adrienn mindhárom gyermeke esetében az EMIH által szerve­zett hittan-oktatást választotta. „Egyi­kük pont első osztályos volt, ami­kor lehetőség nyílt a szabadon vá­lasztott hittanoktatás igénybevéte­lére, így a legelsők között kezdte el. Sokan le akartak beszélni erről minket, hogy így kiderül a zsidóságunk, hogy az osztálytársak esetleg bánthatják emiatt. Azt gondolom, hogy okot mindig lehet találni „bántásra”, nem hiszem, hogy ez lenne a fő indok.” Kérdésünkre, hogy miért pont az EMIH képzését választotta, elmondta, hogy ők voltak az egyetlenek, akik vállalták, hogy a budai iskolában egyetlen gyermek kedvéért is oktatást szerveznek.

Gyermekei két különböző tanárhoz járnak hittanra, mindkettőjükkel maximálisan elégedettek a gyerekek és a szülők is: „Előfordult olyan is, hogy a kisfiam egyedül járt hittanra és becsatlakozott hozzá egy osztálytárs a következő alkalommal, amikor erre lehetősége volt, mert tetszett neki a könyv, amiből tanult, és hogy az én gyermekem mindig jókedvvel megy a hittanórákra.”

Az interaktív órákon tanultak alaposan bevésődnek a gyerekeknek. Ezt Adrienn egy nemrégiben lezajlott családi történettel is tudta illusztrálni: „Egy otthoni beszélgetés során felmerült egy vallási kérdés az egyik ünnep kapcsán. Komolyan elméláztunk rajta, mi, szülők, hirtelen nem tudtuk a választ. Kisfiam azonban rögtön tudta és el is magyarázta, hogy miről is van szó. Tehát nagyon eredményes az oktatás, mert megmarad bennük, amit a heti egy alkalommal, a hittanórán tanulnak.”

Megjelent: Egység Magazin 27. évfolyam 98. szám – 2017. szeptember 5.

 

Megszakítás