Négy évvel elfogása előtt Eichmann órákon át adott interjút Willem Sassen holland náci újságírónak a riporter argentin otthonában (Sassen is egyike volt annak a sok nácinak, akik a háború után a dél-amerikai országba menekültek) – írja a Neokohn.

Sassen javasolta Eichmannak, hogy írja meg az élettörténetét, és hat hónap alatt így mintegy 70 órányi interjút készítettek.

„Ahogy ennek híre elterjedt a környéken élő nácik között, néhányan eljöttek Sassenék házába, hogy első kézből hallják a holokauszt történetét”

– mondta Yariv Mozer producer a Channel 12 Newsnak.

Mozer szerint a többi náci közül sokan nehezen tudták felfogni, hogy valóban hatmillió zsidót öltek meg, mivel azt hitték, hogy az csak egy hazugság, amit maguk a zsidók találtak ki. A felvételek is megörökítették s döbbenetüket, amikor megtudták, hogy ez tényleg igaz.

Miután azonban Eichmannt elfogta a Moszad, és Izraelbe szállították, Sassen eladta a történetet a Life magazinnak. Az interjúk alapján készült cikk 1960. november 28-án jelent meg „Elszállítottam őket a henteshez” címmel.

62 éve fogták el Eichmannt a gyilkosok gyilkosát

Hatmillió zsidó elhurcolásának irányítása fűződik Adolf Eichmann tevékenységéhez.

Hetekkel az Eichmann-per kezdete előtt a magazin egy példányát elküldték az izraeli rendőrségnek, amelynek archívumában az ma is megtalálható. Továbbá 700 oldalnyi átiratot is elküldtek a felvételekről az izraeli ügyészeknek, akik felhasználták az anyag egy részét, bár a bíróság csak azokat az oldalakat fogadta el, amelyeken Eichmann kézzel írt jegyzetei voltak.

Eichmann azon állításait megcáfolandó, hogy csak egy kis fogaskerék volt a rendszerben, Gideon Hausner izraeli főügyész a tárgyalás során bemutatta neki az átiratokat.

Eichmann elutasította az átiratokból vett idézeteket – köztük a Life cikkéből vett néhányat -, mondván, hogy át kell néznie az eredeti felvételeket. A Life magazin szerinte kontextusából kiragadva idézett belőle.

De abban az időben az eredeti felvételek rejtve voltak.

Sassner először egy titkos helyen ásta el őket, majd később átadta az Eichmann családnak, ahonnan végül a német nemzeti archívumba kerültek Koblenz városába.

Tami Revah Hausner a Kan közszolgálati műsorszolgáltatónak elmondta, hogy édesapja, Gideon Hausner nagyon szerette volna megszerezni a felvételeket.

„Ha megvannak a [eredeti] felvételek, sokkal könnyebb lett volna a munka”

– mondta.

„Az ördögi vallomás: Az elveszett Eichmann-felvételek” című filmet május 29-én mutatják be a tel-avivi DocAviv Filmfesztiválon, ahol az izraeli dokumentumfilmek versenyében indul.

A filmet az MGM és a Tadmor Entertainment közösen készítette, a kanadai közszolgálati televízió támogatásával.

Fotó: Wikipédia

Megszakítás