Gyomorbántalmakkal került kórházba Oscar Gröning, az Auschwitz könyvelőjeként elhíresült egykori SS tiszt – tudatta munkatárunkkal a per egyik ügyvédje.

Amint Ernst von Münchhausen tájékoztatásából kiderült, a pert átmenetileg felfüggesztették, amíg a 93 éves vádlott egészségi állapota meg nem engedi a folytatást. Orvosai tájékoztatták a bíróságot az állapotáról, de nem tudják megmondani, mikor hagyhatja el a kórházat.

„Két héttel ezelőtt két nap voltak meghallgatások Lüneburgban, ahol három auschwitzi túlélő, illetve egy holokauszt túlélő lánya mondták el történeteiket. A vallomásaik nagyon megindítóak voltak, különösen egy hölgyé, aki kiabálni kezdett Gröning úrral, hogy az átéltek miatt sohasem lehetett normális élete. Nem volt apja, aki ott lehetett volna az esküvőjén, a szülei nem láthatták az unokáikat felnőni.” – írta le az eseményeket az ügyvéd. Mint elmondta, egy másik túlélő, aki első feleségét és 5 éves kislányát veszítette el Auschwitzban, vallomásában arra is kitért, hogy 70 éve október 6-án mindig gyertyát gyújt kislánya emlékére, akinek azon a napon volt a születésnapja.

groningper1

„A Süddeutsche Zeitung, az egyik legnagyobb újság Németországban, azt írta, hogy csak az nem sír ezeknek a vallomásoknak a hallatán, aki kőből van.” – mondta el Münchhausen, aki maga is három 5 éves kisgyermek édesapja. –„De az az érdekes, hogy eközben Gröning úr csak ott ült rezzenéstelen arccal.”

Amint arról korábban beszámoltunk, Münchhausen két társával, Mehmet Daimagüllerrel és Onur Özata-val együtt néhány héttel ezelőtt Magyarországon járt, és egyeztetett itthon élő túlélőkkel és családtagjaikkal a perben való részvételükről. Kérdésünkre elmondta, hogy jelenleg két magyarországi túlélővel és egy túlélő két fiával működnek együtt, akik feltehetően részt fognak venni a perben, ahol tanúvallomást tesznek.

SZS

Megszakítás