Zsidó filozófia
Rabbi Aryeh Kaplan
Abszolút erkölcs
13:1 A világ legjelentősebb filozófusai és gondolkodói évezredek óta küszködnek a jó és rossz problémájával. Az ember ösztönösen tisztában van azzal, hogy vannak dolgok, amelyek helyénvalóak és vannak dolgok, amelyek helytelenek, hogy egyes dolgok erkölcsösek, mások pedig erkölcstelenek. Amikor azonban objektív definíciót kellene adni arra vonatkozóan, hogy mi a helyes és mi a helytelen, a filozófia tanácstalanul toporog. Jóllehet számos kísérlet történt már erre a meghatározásra, ám a filozófusok újabb és újabb nemzedékei bőséggel mutattak rá elődeik próbálkozásainak hiányosságaira. Így, bármilyen objektív filozófiai norma hiányában, az erkölcs gyakorta vált puszta szokás, afféle konvenció dolgává. Bármiféle objektív erkölcsnek előfeltétele, hogy létezzen egy egyetemes norma. Kell, hogy létezzen egy tekintély, akinek a szava egyértelműen meghatározza, mi a jó és mi a rossz. Ebből adódóan eleddig csupán olyan sikeres objektív erkölcsi rendszer létezett, amely egy olyan Isten ideájának felvetésével kezdődött, Aki feltárta az ember előtt, mi a jó és mi a rossz, mi a helyes és mi a helytelen.
13:2 A judaizmus a Tórát egy Isten által kinyilatkoztatott erkölcsi normarendszerként fogadja el. Ebben a rendszerben a jó Istennek az ember számára kinyilatkoztatott akaratával rokon értelmű fogalom. A bűn ugyanakkor minden olyasmi, ami Isten kinyilatkoztatott akarata ellen nyilvánul meg. Erre utal a Tóra, amikor azt mondja: „És ha valamely személy vétkezik és tesz valamit az Örökkévaló parancsolatai ellen, […] viseli bűnét” (3Mózes 5:17).
Az örök erkölcsi normák
13:3 Könnyen lehet, hogy a Tóra erkölcsisége gyakorta nincs összhangban egy adott korszak vagy hely erkölcsiségével. Sok esetben úgy tűnhet, hogy a Törvény indokolatlanul szigorú, hogy nincs összhangban az éppen aktuális korral. Sok olyan dolog, amelyet a Tóra súlyos bűnöknek ítél, modern, kortárs nézőpontból tekintve talán egyáltalán nem tűnik elítélendőnek. De ne felejtkezzünk el arról, hogy ez a kortárs nézőpont nagyobbrészt szokás és kényelmi szempontok kérdése. Sem komoly filozófiai megalapozottsága nincs, sem különösebben jól átgondolva nincs. Az emberek általában hajlanak arra, hogy vakon kövessék koruk társadalmának értékeit, különösen ami az erkölcsi értékeket illeti. A Tóra által felmutatott értékek ugyanakkor Istentől valók és örök érvényűek. Mivel Istentől erednek, fölötte állnak a kor ítéletének. Ezek az értékek nem hogy nem „idejétmúltak” vagy „régimódiak”, de egyenesen időtlenek.
13:4 Számos, a modernkori ember számára talán csekély értéket képviselő dolog roppant jelentőséggel és mélységgel bír az igazság birodalmában. Ez különösen igaz a Tóra olyan rítusaira, mint amilyen például a Szombat és a Kásrut, amelyek igen fontos szerepet töltenek be az isteni tervben, ám amelyeket a kortárs erkölcs még csak számításba sem vesz. Bölcseink tehát beszélnek „dolgokról, amelyek a világegyetem magasságaiban találhatók, a köznapi halandó mégis fél vállról veszi őket.”
A Bűn káros hatása
13:5 Még ha valaki tisztában van is azzal, hogy valami nem helyénvaló, minél inkább erőszakot ejt a lelkiismeretén, annál jobban eltompul az erkölcsi érzéke. Még az amúgy köztudottan bűnös dolgok is egyre jelentéktelenebb színben kezdenek el feltűnni, ha rákapnak az emberek. A Talmud ezért azt tanítja, hogy amikor valaki újfent elkövet egy bizonyos vétket, az kezd elfogadhatóvá válni a szemében.
13:6 Maga a bűn ráadásul azon van, hogy megkeményítse az ember szívét és érzéketlenné tegye őt az erkölcsös érzületek iránt. A bűn ily módon eltántorítja az embert az istenességtől, amint azt a próféta is megjegyezte: „Csupán a ti bűneitek választottak el titeket Istenetektől” (Jesájá 59:2). A bűn így tehát megerősíti önmagát. Tartós nyomot hagy az ember személyiségén, és teljesen közönyössé teheti a spirituális értékek iránt. Bölcseink tehát azt tanítják nekünk, hogy a kis bűn nagyobbat szül. Még azt is tanítják, hogy a bűn talán csak vendégként tér be az emberhez, de könnyen előfordulhat, hogy a végén ő lesz az úr a házban.
13:7 Ez okból hangsúlyozzák erkölcstanítóink, hogy az embernek minden bűnt el kell kerülnie, függetlenül attól, milyen csekélynek vagy jelentéktelennek tűnik is az. Noha egyes vétkek talán kevésbé súlyosak, mint mások, végül úgyis egytől-egyig számba vétetnek Így kell érteni azt a talmudi tanítást hogy „A bűnök, amelyeket az ember élete során lábbal tipor, lesznek azok, amelyek majd az utolsó ítéletkor körülveszik.”
13:8 Az embernek tehát nem valamely bűn viszonylagos csekélységét kell mérlegelnie, hanem inkább annak hatalmasságát, Aki ellen az a bűn elkövettetik. Minden egyes vétkezés lázadás Isten ellen, és csak egy bolond lázadna szánt szándékkal egy olyan Isten ellen, aki mindenható, mindentudó és mérhetetlenül jóságos. Bölcseink ezért azt tanítják, hogy senki emberfia nem követ el bűnt, hacsak erőt nem vesz rajta az ostobaság szelleme.
Isten „megvesztegetése”
13:9 Isten az embert összes tette lapján ítéli meg, a jók és a rosszak alapján egyaránt. Tehet valaki sok jót, ez akkor sem csökkenti a vétkei miatt ráháruló felelősséget. A Tóra kimondja: „Isten nem részrehajló és nem fogad el megvesztegetést” (5Mózes 10:17). De hát hogyan is lenne képes az ember éppen Istent megvesztegetni? Mit is adhatna Neki? Bölcseink erre azzal a tanítással válaszolnak, hogy Isten még a jócselekedeteket sem fogadja el megvesztegetésként annak érdekében, hogy szemet hunyjon az illető által esetlegesen elkövetett rossz tettek felett. A bűn sok esetben még az ember jócselekedetei miatt szerzett érdemeit is képes aláásni. A Talmud a bűnt a vízhez hasonlítja, amely képes kioltani a jócselekedetek lángját.
Szentesíti-e a cél az eszközt?
13:10 Van néhány szentírási hely, ahol a Tóra kimondottan megengedi, hogy az ember figyelmen kívül hagyjon egy tiltást egy másik parancsolat teljesítése érdekében. Ennek megfelelően létezik például egy olyan szabály, hogy a tevőleges parancsolatoknak mindig elsőbbségük van a tiltásokkal szemben. Kizárólag ilyen esetekben engedélyezett egy parancsolat megszegése a jóra való törekvés érdekében. Egyéb esetekben a cél sosem szentesíti az eszközt, és ez az elv önmagában is bűnnek tekintendő. Ebből következően a Tóra egyik fő alapelve, hogy az olyan jócselekedet, amelyet bűnelkövetés révén hajtottak végre, nem szül erényt. Az ember, például, nem lophat el valamit és használhatja később jogosan Isten szolgálatában. A zsoltáros erről beszél, amikor azt mondja: „Áldást mond a rabló, de ezzel megcsúfolja az Örökkévalót” (Zsoltárok 10:3). Általánosságban tehát elmondható, hogy a bűn még kisebbíteni is képes a jócselekedetek miatt szerzett érdemeket. Minél inkább elmerül az ember a vétkezésben, annál jobban elszakítja magát Teremtőjétől és szűnik meg az Ő jóságának befogadója lenni. Ekkor már jócselekedetei sem elfogadhatóak Isten számára, amint a zsoltáros fogalmaz: „A bűnösnek pedig ezt mondja Isten: Hogy mered emlegetni rendelkezéseimet?” (Zsoltárok 50:16).
13:11 Jóllehet, minden egyénileg elkövetett bűn rossz dolog, mégis sokkal rosszabb, amikor egy egész közösség vétkezik. Ilyen esetekben az erkölcstelenség általános hangulata hajlamos megszilárdulni, megteremtve az istentelenség általános légkörét. Akár egy vírus, amely járvány idején még hevesebben fertőz, a bűn is nagyobb bűnt gerjeszt, amikor egy egész közösség vét a törvény ellen.
13:12 A kísértés leküzdéséhez szükséges erkölcsi erőt Isten erényként veszi számba. Bölcseink ezért azt tanítják, hogy az a személy, akinek lehetősége lenne vétkezni, de megtartóztatja magát, ugyanolyan érdemet szerez ezzel magának, mint az, aki egy jócselekedetet hajt végre.
Bűn a gondolatban
13:13 Mivel az erkölcs és a bűn egész fogalomköre Istentől ered, az erkölcstelenség fő következményei a spirituális dimenzióban hatnak. Ezért, noha a legtöbb bűn valamiféle cselekedettel jár együtt, gondolatban is lehetséges bűnt elkövetni. Bizonyos szempontból a buja, kéjvágyó gondolatok még ártalmasabbak is lehetnek, mint az erkölcstelenek cselekedetek, mivel az előbbiek az ember legmagasabb rendű képességének helyére, nevezetesen az elméjére hatnak, s így kárt tehetnek spirituális lényének legemelkedettebb régióiban. A kéjvágyó gondolatok, amellett, hogy már önmagukban is bűnösek, nagy eséllyel sodorják bele az embert a tényleges bűn elkövetésébe. A Tóra ezért óva int bennünket: „Ne csábítson el titeket sem a szívetek, sem a szemetek, amelyek paráznaságba vihetnek benneteket” (4Mózes 15:39). Megismételvén a buja gondolatok elleni felhívását, a Tóra kimondja: „Tartózkodjál minden rút dologtól” (5Mózes 23:10).
13:14 Amikor a Tóra arról beszél, hogy az ember gondolatban is vétkezhet, csupán azok az esetekre utal, ahol az egyén hosszasan időzik ilyen gondolatokkal az elméjében és érzéki örömét leli bennük. Általában véve azonban a puszta szándék még nem tekintendő bűnnek. Ezért is mondja a zsoltáros: „Ha [csupán] szívemben lett volna álnok szándék, Isten oda sem figyelt volna rá” (Zsoltárok 66:18). Ha azonban a szándékból ténylegesen elkövetett bűn származik, akkor az egyén nem csupán a tettért, hanem a szándékért is felelősségre vonható. Erre gondolt Isten, amikor azt mondta prófétájának: „Íme, veszedelmet hozok erre a népre, gondolataik gyümölcse miatt” (Jeremiás 6:19). Ennek jelentős folyománya van. Mégpedig az, hogy ha valaki valamilyen engedélyezett dolgot cselekszik, de mégis azt hiszi róla, hogy bűn, akkor úgy tekintendő, mintha az illető valóban bűnt követett volna el. Maga a tény, hogy egy bűnös gondolat társult hozzá, a bűnös cselekedet kategóriájába sorolja a tettet. Persze az ilyen bűn sosem olyan súlyos, mint egy tényleges bűn. Létezik egy kivétel azon szabály alól, hogy az ember nem vonható felelősségre a puszta szándék miatt. Ebbe a kategóriába pedig beletartozik mindazon dolog, ami hatással van az ember Istenbe vetett hitére, mint például a bálványimádás. Ilyen esetekben az egyén mind a tettért, mind pedig a szándékért felelősségre vonható, mint írva van: „Ezek az emberek szívükbe fogadták bálványaikat” (Jechezkél 14:3).
A bűn és a szándék
13:15 Minden esetben, a bűnért viselt felelősség a szellemi érintettségtől függ.. Ennek megfelelően, például, egy előre megfontolt bűn rosszabb, mint egy előzetes szándék nélküli, melyet a pillanatnyi szenvedély heve vált ki.
13:16 Hasonlóképpen, egy bűn komolysága függ az elkövető szándékától. Egy olyan ember akit elönt a vágy és ezért bűnözik nem olyan rossz, mint az aki minden kényszerítő érzés nélkül tesz rosszat. Hasonlóképpen, az aki anyagi előnyért, kényelemért, vagy vigaszért tesz rosszat, az nem annyira elitélendő, mint aki azért bűnözik, mert egyszerűen fütyül rá. Habár sem a vágy, sem az anyagi előny nem egy igazi enyhítő körülmény, az a tény, hogy emberünk valamilyen előnyhöz jut az erkölcstelen tett által, csökkenti annak lázadó jellegét, és inkább az emberi alaptermészet megnyilvánulásává teszi.
13:17 A bűn legrosszabb lehetséges típusa az, amelyet rosszindulatból követnek el, amely azt fejezi ki, hogy az elkövető nem hisz Istenben és a Tórában. Az a személy aki ilyen módon lázad, az árulónak és hitehagyottnak minősül, akár egyetlen megsértéséért egy viszonylag kisebb jelentőségű törvénynek is. Egy ilyen ember a halálra érdemesnek minősül, amint a Tóra kimondja: „De az a személy aki fölemelt kézzel cselekszik…az az Örökkévalót káromolja, irtassék ki az a személy népe közül” (4Mózes 15:30).
13:18 A másik véglet az, akit kényszerítenek a bűnre. Egy ilyen ember egyáltalán nem tekintendő felelősnek a tetteiért, ahogyan a Tóra a nemi erőszak áldozatára vonatkozóan kimondja: „Semmiféle büntetés nem szabható ki a lányra, hiszen nem követett el halált érdemlő bűnt” (5Mózes 22:26). Egy nagyon hasonló helyzet adódik, amikor az embernek egyszerűen nincs módja megállapítani, hogy egy cselekvés bűnös vagy tiltott, és ezáltal önkéntelenül vagy tudatlanságból bűnözik. Ugyanez vonatkozik minden más esetre is, amikor egy bűnös cselekedet elkerülésére egyáltalán nincs mód.
13:19 Ezek szerint, amikor valaki véletlenül vagy szándék nélkül bűnözik akkor nem tekintendő felelősnek a tettéért. Az egyetlen kivétel ez alól a szabály alól az, amikor az elkövető testi örömet szerez ebből a cselekvésből, mint például a szexuális tevékenység vagy tiltott ételek evése. Az ilyen esetekben az élvezet önmagában minősül szándékosságnak, ha nem is annyira, mint a valódi szándék.
A vágyak
13:20 Általánosságban, az ember felelős a vágyai kordában tartásáért, ami által az, hogy valaki nem tudja legyőzni a vágyait nem mentség a bűnre, attól még teljes felelősséggel tartozik érte. Van azonban egyetlen kivétel ez alól a szabály alól. Ha valakit kényszerítenek a bűnre, és akkor ébred benne legyőzhetetlen vágy, amitől már szándékosan bűnözik, akkor nem tekintendő felelősnek a hajlandóságáért. Ilyen esetekben, minthogy maga a vágy is a kényszerből ered, az egy enyhítő körülmény.
13:21 Amikor bűnnek vagy tilalom megszegésének a legkisebb kételye is felmerül, akkor a lehető legalaposabban meg kell vizsgálni ezt mielőtt cselekednénk.. Ilyen esetekben az, aki elmulasztja a vizsgálódást, az felelősnek tekintendő még az önkéntelenül elkövetett bűnért is. Ez egy spirituális szégyenfoltnak minősül az illető lelkén, amiért bűnhődés jár. Ez olyan szándéktalan bűn, amilyenekről a Tóra beszél amikor ezt mondja: „Ha valamely személy vétkezik tévedésből az Örökkévalónak bármely parancsolata ellen, amiket nem szabad tenni és ő elkövet egyet azok közül,…akkor áldozzon vétkéért… az Örökkévalónak vétek-áldozatul.” (3Mózes 4:2-3). A szentírás hasonlóképpen kimondja azt is: „Még annak tudata nélkül is egy lélek kárhozatossá [válhat]” (Példabeszédek 19:2). Az is meg van írva, hogy: „Ne hivatkozz arra a [büntető] angyal előtt, hogy ’csak egy hiba volt’ ” (Prédikátor 5:5). A bűntett maga lehet szándéktalan, de ilyen „hibák” leggyakrabban egy általános erkölcsi és vallási lazaságból erednek.
A tudatlanság
13:22 A Törvény nem-ismerete nem mentség a bűnre. Minden embernek kötelessége, hogy tanuljon és tudatába kerüljön ezeknek az alapvető kötelezettségeinek, és ennek folyományaként az aki a törvény ismeretének hiánya miatt bűnözik, épp annyira hibáztatható, mint bármely másik, aki gondatlanságból követ el bűnt. A tudós emberekre nézve azonban a Tóra még szigorúbb, mivel minél nagyobb az ember, annál nagyobb a felelőssége is. Ez azt is jelenti, például, hogy ha egy tudós azért bűnözik, mert félreértelmezi a törvényt, akkor ugyanolyan hibásnak tekintendő, mintha szándékosan bűnözött volna.
13:23 Az ellenkező szélsőség az az ember, aki egy teljesen vallás nélküli környezetben nevelkedett. Egy ilyen személy teljes tudatlanságban nőhetett fel Tóra tanításairól. Ezáltal ő nem tekinthető egy céltudatos bűnösnek, hanem inkább egy olyan gyermeknek akit csecsemőként elraboltak, és ezért soha nem férhetett hozzá az igazsághoz. Habár egy ilyen embernek lehet némi felelőssége az általános tudatlanságáért, semmiképpen sem hibáztatható minden egyes cselekedetéért. Még hogyha később be is vezették a Tóra tanításaiba, akkor is úgy minősül, hogy tudatlanságból cselekszik, mivel nagyon nehéz legyőzni azt, amiben valaki nevelkedett. Mindazonáltal, még az ilyen személy is felelős az olyan erkölcsi bűnökért, mint, pl. gyilkosság vagy rablás minthogy ezeket egyszerűen le lehet vezetni a józanészből.
13:24 Egyes alkalmakkor az ember úgy követhet el bűnt, hogy azt hiszi valami jót cselekszik. Ilyen esetekben, ha a számára lehetetlen megkérdezni, vagy más módon megtudni az igazságot, akkor a jó cselekedetnek megfelelő érdem illeti meg. Ezekre az esetekre vonatkozóan a Bölcseink azt tanítják, hogy: „Egy olyan bűn amit [Isten] kedvéért tesznek jobb lehet, mint egy jó cselekedet, amit nem [Isten] kedvéért tesznek.” Másrészről viszont, ha az embernek módjában állt volna bármilyen módon kideríteni a tette valódi természetét, de ezt hanyagságból nem tette meg, akkor egyszerre illeti meg a jó szándékért járó elismerés és a bűnös cselekedetért járó szégyen. Ha azonban előre figyelmeztették, akkor egyáltalán nem illeti elismerés, még a jó szándékáért sem.
A büntetés és az áldozás
13:25 A Tóra sokféle bírságot és büntetést ír elő a különféle bűnökre, és ezek valaha nagyon fontos szerepet játszottak a judaizmusban. Habár ezeket már nem használják a gyakorlatban, azért ezek egy mélyebb betekintést adhatnak nekünk általánosságban az erkölcs zsidó felfogásáról. Amikor a Templom, vagy Bét HáMikdás még állt Jeruzsálemben, állat-áldozatot kellett bemutatni egy sor kisebb bűn miatt. Bizonyos értelemben ezek majdnem úgy szolgáltak, mint egy pénzbírság. Az állat-áldozat, továbbá, az istentisztelet egyik gyakori módja volt már az ősi időktől fogva, és a Tóra is tartalmazza ezt a gyakorlatot, mint a felajánlás egyik módozatát. Egy mélyebb szinten, az állat halála és elégetése a büntetésnek egy erős vizuális szimbólumát hordozta, amely enyhítés nélküli bűnbánatot válthatott ki a bűnösből. Ezen az úton, az áldozat a halálnak egy behelyettesített élményét adta a bűnös számára, és élénken mutatta meg a halandó lét törékenységét. Ezáltal erősítette az ember lelkiségét, és segített összeegyeztetni az ő állati és spirituális természetét.
13:26 Az áldozat egyáltalán nem volt öncélú, csupán egy eszköz ami által az ember lakol a bűneiért. Semmiféle áldozat nem lehet vezeklés a bűnért, ha azt nem kíséri megbánás. Isten semmi esetre sem kívánt áldozatot önmagáért, hanem azt tartotta jobbnak ha az ember nem bűnözik, és így nem is mutat be semmilyen áldozatot.
13:27 Az állat-áldozat ideája visszataszítónak tűnhet a mi számunkra, és talán igazunk is van ebben. Az áldozati rendszer brutális és barbár lenne, ha nem egy olyan légkörben bonyolítanák le, amelyet áthat az Isten iránti odaadás, ahol ennek a teljes lelki és misztikus természetét mélyrehatóan értékelik. Ennél fogva, csak a legmagasabb erkölcsi és lelki szinten álló nemzet lehet méltó arra, hogy áldozatot mutasson be Istennek. Ami után a zsidó nép már nem tartotta fenn ezt a mércét, az áldozati rendszert is eltörölte Isten, a Templom pusztulása által a (polgári időszámítás szerinti) 70. évben.
13:28 Most, amikor a Templom, már nem áll, a tanulás és az ima veszi át az áldozás szerepét. A próféta előre megmondta: „Ajkunk szavait fogjuk felajánlani borjak helyett.” (Hosea 14:3). Ennélfogva annak, aki olyan bűnt követ el, amiért áldozás járna, arról a konkrét áldozatról szóló bibliai részt kell elolvasnia, vagy az erre vonatkozó talmudi törvényt tanulmányoznia. Továbbá, minthogy az áldozás kötelezettsége fennmaradt, egy feljegyzést kell készítenie és megtartania a bűnről, valamint a körülményekről. Amennyiben a Templom még az ő életében újra felépül, akkor köteles lesz bemutatni a megfelelő áldozatot.
A földi bíróság
13:29 Éppúgy, ahogyan bizonyos vétkekért áldozatot kellet bemutatni, másokért fizikai büntetés általi vezeklés járt, amelyet a bíróságok intéztek. A gyakorlatban azonban, ehhez a büntetésekhez szinte sohasem folyamodtak, csupán elrettentésként, illetve annak a bűnnek súlyosságát jelzendő, amelyre kiszabták ezeket, maradtak hatályban. A bizonyítási szabályok, és más oltalmak, amelyeket a Tóra a vádlott védelmére biztosít, szinte lehetetlenné teszik ezeknek a büntetéseknek a tényleges kiszabását.
13:30 A bíróságok csakis olyan esetben szabhattak ki büntetést, amely kifejezetten körül volt határolva a Tórában, sohasem csupán következtetés alapján. E mögött az a megfontolás húzódott meg, hogy egy analógia alapján megalapított bűn esetleg olyan súlyos lehet, ami meghaladja a bíróságok hatáskörét, és egy súlyosabb büntetést érdemel, Isten keze által. Hasonlóképpen, a büntetés a vezeklést szolgálta, és egy súlyosabb bűnt esetleg nem lehet le-vezekelni egy ilyen büntetés által. Továbbá, azon túl, hogy bűn komolyságának mértéke volt, a büntetés súlyossága attól is függött, hogy feltehetően milyen gyakorisággal követék el, valamint a hozzá tartozó kísértés nagyságától, és annak a lehetőségeitől, hogy titokban kövessék el.
13:31 Éppúgy, mint az áldozás estében, a bírósági büntetés rendszere is brutálissá és barbárrá válhat, kivéve ha a legnagyobb erkölcsösség és jámborság légkörében művelik. Amikor ezek a követelmények hanyatlani kezdtek a zsidó népnél, akkor a Szánhedrin, ami a zsidó legfelsőbb bíróság és törvényhozó testület volt, önkéntesen eltörölte a büntetéseknek ezt a rendszerét. Ahogyan a nemzet vallási és erkölcsi szintje csökkent, már nem volt érdemes a vezeklésnek azt a kézenfekvő eszközét fenntartani, amelyet a bíróságok meg tudtak valósítani.
Bűnözni egy micva érdekében
13:32 A büntetések rendszere még most is biztosít számunkra egy mértéket a különféle bűnök viszonylagos súlyosságához. Ekképpen, amint ki fogjuk fejteni, jó néhány olyan bűn létezett, amelyeket korbácsolással lehetett büntetni. Más, komolyabb bűnök a kiközösítés, vagy Kárét büntetését vonták maguk után, ahol a Tóra azt mondja ki, hogy „ki kell metszeni a népéből”. Még ennél is súlyosabbak voltak azok a bűnök, amelyeket halálbüntetéssel lehetett megtorolni. Megint, habár ezeket a büntetéseket ritkán, vagy egyáltalán nem alkalmazták, ezek megtanítják nekünk azoknak a bűnöknek a viszonylagos súlyosságát, amelyekre előírták őket. Jó néhány olyan példa van, amelyeknél lényeges, hogy tisztában legyünk ezzel. Egy fontos eset vonatkozik arra a szabályra, hogy valaki elkövethet egy kisebb bűnt annak érdekében, hogy elkerüljön egy nagyobbat. Így, például, ha valaki ellenállhatatlan vágyat érez a bűnre, akkor elkövethet egy kisebb bűnt, annak érdekében, hogy csillapítsa a vágyát, habár a kisebb bűnért is vezeklés jár. Ez azonban csak akkor igaz, ha a nagyobb bűn biztosra vehető, vagy ha a vágy teljesen legyőzhetetlen. Amikor ez nem vehető biztosra, akkor a kisebb vétek sem elkövethető.
Vö. Ikárim 1:6kk. Lásd még Kuzári 1:79, 2:49; Chovot HáLevávot 3:3 No. 5; Emunot VeDéjot 3:3.
Noha ebből a versből általánosságban is következtethetünk az ember felelősségére, a vers elsősorban mégis azokra a vétkekre vonatkozik, amelyek Kárét-tal, „elvágással” büntetendők (lásd lentebb, 13:48k.), ahol kérdéses, hogy történt-e törvényszegés vagy sem; Rási ad. Loc.; Keritot2a; Jád Segágot 1:1. Vö. 3Mózes 4:2, 26:14; 5Mózes 38:15.
Résit Chochmá, Sáár Hájirá 4 (17b); Máhárál, Tiferet Jiszráél 6; Nefes Háchájim 1:3.
Bráchot 6b; Midrás Tehilim 12:5; Keter Sém Tov 138; Nefes Háchájim 2:13.
Jómá 86b; Moéd Kátán 27b; Szótá 22a; Kidusin 20a, 40a; Áráchin 30b; Rábénu Jóná, Sááré Tsuvá 1:5.
Jómá 39a; Jore Déá 81:7 in Hágá.
Szánhedrin 65b; Báhir 196; Rámbám, Smoná Perákim 8; Széfer Chászidim 35 (a vége); Résit Chochmá, Sáár Hájirá 7 (22d); Nefes HáChájim 1:18. Lásd az első kötetet, 5:50.
Chovot HáLevávot 7:7.
Ben Szirá 19:29, idézve in Brésit Rábá 73:12; Széfer Chászidim 35 (a vége); Mákor Cheszed ad. loc. 35:5. Vö. Zóhár 1:73b, 3:75b, 3:76a. Lásd még Jesájá 3:9; Sábát 55a.
Széfer Chászidim ad. loc.
Szuká 52a; Brésit Rábá 22:11. Vö. Ávot 4:2; Rábénu Jóná, Toszefot Jom Tov, ad. loc.; Midrás Tehilim 10:1; Jálkut Simoni 2:1066; Mechiltá a 2Mózes 15:26-ról (46a); Rási az 5Mózes 11:13-ról; Nefes HáChájim 1:6 jegyzet (8a). Lásd még Jómá 39a; Derech Erec Zutá 3; Rási az 5Mózes 29:18.
Szuká 52a; Brésit Rábá 22:11; Zóhár 3:268a.
Ávot 4:2.
Chágigá 5a; Résit Chochmá, Sáár HáJirá 7 (21b); Meszilát Jesárim 4 (7b). Vö. Szótá 44b; Menáchot 36a.
Bává Kámá 50a; Jerusálmi, Skálim 5:1 (21b); Jerusálmi, Becá 3:8 (16a); Jerusálmi, Táánit 2:1 (9a); Brésit Rábá 67:4; BáMidbár Rábá 14:17; Eszter Rábá 7:25, 8:1; Midrás Tehilim 10:3; Tánchumá, Ki Tiszá 26; Pesziktá 25 (161b); Jálkut Simoni 1:115, 2:535 2:648; Mágén Ávot (az Ávot-ról), p. 76b; Nefesh HáChájim 1:12.
Ávodá Zárá18a; Zóhár 1:199a (a teteje); Széfer Chászidim 31; Résit Chochmá, Sáár, HáJirá 6 (20c); Pirké Rabbi Eliézer 34 (81a) a Zsoltárok 49:6-ról.
Chovot HáLevávot 7:7.
Szótá 3a; Bámidbár Rábá 9:3. Vö. Példabeszédek 3:32, 9:16.
Rámbán, Sforno, ad. loc.; Rambam, Rábénu Jóná, Bertenoro, Midrás Smuél, Toszefot Jom Tov az Ávot 4:22-ről; Résit Chochmá, Sáár Hájirá 14 (42b); Mákor Cheszed (a Széfer Chászidim-ról) 605:8. Vö. 2Krónikák 19:7; Midrás Tehilim 17:5; Jálkut Simoni 2:670, 2:947; Midrás Mislé a Példabeszédek 11:21-ről. A bűn kizárólag Isten előtti őszinte bűnbánat révén törölhető el; lásd a 15. fejezetet.
Szótá 21a; Rási ad. loc. s.v. BeIdná; Toszáfot uo. s.v. VeHá; Rájá Mehemná, Zóhár 3:28b; Tikuné Zóhár 21 (52b); Tikuné Zóhár Chádás 97a; Széfer HáChájim, „Geulá VeJesuá” 5:5; Midrás Smuél az Ávot 4:22-ről; Rábénu Jóná, Sááré Tsuvá 1:41.
Lásd fentebb, 10:52.
Lásd fentebb, 8:24, 10:54.
Jerusálmi, Ros HáSáná 1:3 (7b); Ávot De Rabbi Nátán (B) 32; Sááré Tsuvá 1:41. Vö. Nefes HáChájim 4:5.
Résit Chochmá, Sáár HáTsuvá 2 (108b); Derech HáSém 4:2:6.
Ávodá Zárá 5a; Toszáfot ad. loc. s.v. U’Crichá; Máhárám ad. loc.; Tsuvot Sáár Efrájim 50.
Mákot 3:15 (23b); Rambam ad. loc.; Kidusin 39b; Jerusálmi, Kidusin 1:9 (22b); Táná DeBé Élijáhu Rábá 9 (64b).
A Talmud ezért is állítja, hogy „A bűnös gondolatok még magánál a bűnnél is súlyosabbak”; Jómá 26a. Vö. Jómá 74b; Bráchot 12b; Ikárim 4:28; Cheredim, Tsuvá 4 (p. 231).
More Nevuchim 3:8 (12a); Ikárim 4:28; Cheredim, Tsuvá 4 (p. 231); Máhárác Chájász, Jómá 29a.
Nefes HáChájim 1:14. Vö. Tikuné Zóhár 70 (124a).
Ávodá Zárá 20b.
Szifri ad. loc.; Bráchot 13a.
Ketuvot 46a; Ávodá Zárá 20b; Rábénu Jóná, Sááré Tsuvá 3:40; Cheredim, Tiltó parancsolatok 1:30 (p. 101). Lásd még Bává Bátrá 165a; Széfer Chászidim 123.
Kidusin 39b, 40a; Chulin 142a; Jerusálmi, Peá 1:1 (5a); Toszeftá, Peá 1:4; Zóhár 2:150b; Emunot VeDéjot 5:8 (74a); Tsuvot Divré Joszéf 60. A bálványimádást illetően azonban a puszta szándék is bűnnek tekintetik; Jerusálmi, Peá i. h..; Toszáfot Kidusin 39b s.v. Máchsává.
Uo. Vö. Ros, Ros HáSáná 1:5 (p. 36a); Korbán Netánél ad. loc. no. 1.
Názir 4:3 (17a); Kidusin 81b; Toszeftá, Názir 3:6; Jerusálmi, Názir 4:3 (17a); Toszáfot, Kidusin 32a s.v. DeMáchil Lé; Résit Chochmá, Sáár HáJirá 4 (15a); Turé Záháv, Jore Déá 157:10; Beer Hétiv 157:13.
Nimuké Joszéf, Bává Kámá (Rif 40a) s.v. Omer; Jore Déá 157:2 in Hágá.
Kidusin 40a; Jerusálmi, Toszefta, i. h. Jechezkél 14:5-től; vö. Rádák ad. loc.; Zóhár 2:150b. Lásd a 33. jegyzet végét. Amikor Isten megparancsolta nekünk: „Ne legyenek neked idegen isteneid színem előtt” (2Mózes 20:3), ezzel olyasmit parancsolt nekünk, ami alapvetően a gondolkodástól függ; Jád, Jesodé HáTorá 1:6; Széfer HaMicvot, Tiltó parancsolat 1; Széfer Micvot Gádol, Tiltó parancsolat 1; Chinuch 26.
Nefes HaKhaim1:14.
Sefer Chászidim 174.
Ran, Khullin (Rif 1a) s.v.U’LeInyan; Ansey Sem ad. Loc. 1.; Jóre Dea 2:5; HaGra ad. loc. 2:16; Magén Avraham 39:3.
Gittin 46a; Rási, Avoda Zara 26b s. v. LeTeavon; Széfer Meirát Ejnajim (Szema), Khósen Miszpat 425:20.
Moré Nevukhim 3:41 (53b)
Avoda Zara 26b; Horajot 11a; Jad, Gezela VeAveda 11:2; Jóre Dea 2:5; HaGra ad. loc. 2:3; Khósen Miszpat 266:2; Magén Avraham, Ora Chajim 39:3; Misna Berura 39:6; Biur Halakha 39:2; Pith’khei Tesuvá, Jóre Dea 158:3; Tesuvot Avodat HaGersoni 18 (vége).
Jam Se Slomo, Khullin 1:16; Szifetej Kohén, Jóre Dea 2:16.
Arról, hogy ez kizárólag a negatív parancsolatok megsértésére vonatkozik-e, vagy szintén kiterjed a pozitívokra is, v. ö.: Tevuot Sor, Jóre Dea 2:18; Pri Megadim, bevezetés 4:2; Esel Avraham 37:1. V.ö. Rási, Khullin 4b s. v. Mumár; Ros Josef ad. loc.; Kesef Misne, Seikhita4:14.
Avoda Zara 26b; Jad Roceak 4:10; Jóre Dea 158:2; Khósen Miszpat 425:5; Moré Nevukhim 3:41 (53b).
Moré Nevukhim 3:41 (53b); Khovot HaLeavot 7:7; Rabbenu Jóna, Saarej Tesuva 3:143.
Lásd fentebb, 3:30; Moré Nevukhim 3:41 (53b). Ha valaki veszélyban van és énekléssel menti meg magát, v.ö. Misna Khakamim, Avodat Kokhavim, bevezetés; Pit’khej Tesuva 147:2, 147:14; Turej Zahav 179:4; Tosafot, Ketuvot 19a s. v. DeOser; HaFla’ ad. loc.
V. ö. Pit’khej Tesuvá, Jóre Dea 185:9, idézve Tesuvot Khatham Sófer 155.
Sehuvot 18a; R’si ad. loc. s. v. MiSum; Tosofot, Jevamot 35b s. v. VeNimcet; Mordekai, Hilkot Nidda 731, a Sehuvot-ban; Jad, Segagot 5:6; Jóré Meir Netivim 73; Tesuvot Khatam Sófer 155, 156, 163, 188.
V. ö. Tosafot, Kiddusin 24a s. v. MiBa’é.
Keriot 4:3 (19a); Szabbat 72b; Szanhedrin 62b; Horajot 5a; Rási, Keritot 19b s. v. Mit’asek; Tosafot u. ott, s. v. DeHá; Ikkarim 4:27.
Ennek folytán Rási, Szabbat 73b s. v. DeSabur, azt írja, hogy a szombat megsértésében nincs testi öröm. Azonban, Tosafot, Szanhedrin 62b s. v. LeHagbia, fenntartja, hogy mivel „gondolat-teli munka”, vagy „olyan munka, amely gonolatokkal kapcsolatos” szükséges, ezért még azt is fel kell menteni szombaton, aki valóban érez testi örömet.
Szabbat 72b; Szanhedrin 72b; Jerusalmi, Szabbat 11:6 (68a); Jad, Segagot 2:7.
Rási, Szanhedrin 62b s. v. SeKen.
Jam Sel Dlomo, Jevamot 6:5; Pit’khej Tesuvá, Evven Ha Ezer 6:11; Maharac Khajas, Sevuot 17b. Lásd még Tesuvot Noda BeJhuda, Evven Ha Ezer 2:150; HaFla’á, Penej Josuha, Ketuvot 51b.
Ketuvot 51b; Jerusalami, Sota 4:4 (20a); Tosafot, Bava Káma 41a s. v. KeMaan, Sevuot 17b s. v. Iy; Jad Issurej Bija 1:9; Bet S’muel, Evven Ha Ezer 6:23; Beer Hetiv u. ott 6:20; Tseuvot Khatam Sofer 155; Pit’khej Tesuvá, Jóre Dea 185:9.
Jad, Segagot 5:6. V. ö. Nidda 2:2 (14a), 57b; Sevuot 18a; Keritot 17b; SifetejKohen, Jóre Dea 184:7; Pit’khej Tesuvá 184:2, 185:14. Lásd még: Tosafot Beca 25b s. v. Orak Ara; Ran, Pesakhim (Rif 1a) s. v. Ela; Jóre Dea 1:1 a Haga-ban; Tesuvot Noda Be Juda 2:85, 2:96.
Moré Nevukim 3:41 (53b); Tankhuma, Va Jikra 7; Jalkut Simoni 1:464; Resit Khokhma, Saar HaJira 4 (14b); Pri Megadim bevezetés 3:13.
Resit Khokhma, Saar HaJira 4 (14b). V. ö. Tosafot, Jevamot 58a s. v. VeNaké; Misné LeMelek, Sota 2:8. V. ö. Szanhedrin 55b; Jad Issuré Bija 1:18.
V. ö. Jóre Dea 185:4 a Haga-ban.
Alsek, Taamej HaKorbanot ad. loc. ; Abarbanel, bevezetés Mózes 3. könyvéhez; Radak Jeremiásról 7:22. V. ö. Berakot 23a; Séfer Chaszidim 228. Lásd Khagiga 5a; Jerusalmi, Khagiga 2:1 (8b), az Eklésziásztész 12:14-ből; lásd lentebb, 13:57.
Midrás Mislej ad. loc. , idézve a Jalkut Simoni 2:959-ben; Mecudot David u. ott; VaJikra Rabbat 4:3; Kohelet Rabba 12:15; Tankhuma, VaJIkra 6; lásd fentebb, 11:42, 135. jegyzet.
Széfer Chaszidim 228.
Jalkut Simoni 2:959; Rási 5Mózes-ről 39:18; Széfer Chaszidim 177; Makor Kheszed (a Széfer Chaszidim-ról) 7:7.
Makkot 7b, 9a; R’si, Szabbat 68b s. v. Patur, Szanhedrin 62b s. v. Ela; Tosafot Mokkot 7b s. v. Ela, Szabbat 68b s. v. Aval Tinok, 72b s. v. BeOmer; Jad, Roceakh 5:4, 6:10; Tesuvot Soel U’Mesiv 1:1:16. Lásd fentebb, 12:49, 123., 124. jegyzet.
V. ö. Szabbat 7:11; Jad, Segagot 7:2.
Bava Batra 15a; Zóhár 3:176a; Tikunej Zóhár 70 (124a). V. ö. Devarim Rabba 7:4.
Avot 4:13; Bava Macia 33b; Szanhedrin 103b.
Szabbat 68b; Jeruslalmi Szabbat 7:1 (40a); Jad, Segagot 2:6, 7:2. Lásd azonban: Bertonoro, Tosefot Jom Tov, a Keritot 1:2-ről.
U. ott.
V. ö. Bava Mecia 33b; Maharsa ad. loc.
Lásd fentebb, 12:55, 142., 143. jegyzet.
Moré Nevukhim 3:13; Rambam, Meiri, Makhot 7b; Széfer Chaszidim 153.
V. ö. Szabbat 19:4 (137a); Pészakhim 72b; Menakhot 64a; Jad, Szegagot 2:8, Szabbat 2:16.
Széfer Chaszidim 153, 645; Maharac Khajasz, Berakot 63b. V. ö. Tosafot, Berakot 24b s. v. MiBa’é. Lásd még: Kiddusin 39a; Jerusalmi, Péa 1:1 (5a); Toszefta, Péa 1:4.
Nazir 23b; Tosafot ad. loc. s. v. SeMiTok; Horajot 10b; Benej Khajaj 188b, id;zve a Orakh Misor, Nazir loc. cit. –ben. V. ö. Bet HaMeir, Evven, HaEzer 178:3; Tesuvot Sevut Jaakov 2:116; Beer Hativ, Evven HaEzer 178:3; Tesuvot Sevut Yaakov 2:116; Beer Hativ, Evven HaEzer 6:20; Pit’Khej Tesuva 6:11.
Széfer Chaszidim 153, 489, 645. V. ö. Taanit 22b.
Széfer Chaszidim 489. Arról, hogy jutalmat és büntetést is kapni ugyanazért a cselekedetért, lásd: Szanhedrin 101b; Makor Kheszed (a Széfer Szanheedrin-ről) 489:3.
U. ott, v. ö. Tesuvot Khatam Szófer, Orakh Khaim 177; Makhané Efraim, Szekhirut 17; Tesuvot Ramac, Jore Déá (HaSmatot) 2:11.
V. ö. Mózes 3. könyve 4:1ff. Lásd Tal Tóra, Khullin 130b; HaSmayot a Jerusalmi, Jevamot 1:1 (47d)-ről; Menakhot 73b; Taanit 32a; Sevuot 12b; Zóhár 2:12a, 3:20a.
Radak Jeremiás-ról 7:23.
VaJikra Rabba 22:5; Moré Nevukim 3:32 (45a); Sem Tov ad. loc. ; Radak loc. cit.
V. ö. Beresit Rabba 16:5; VaJikra Rabba 2:9; Zóhár 1:141b 1:199b, 2:5a, 2:165b, 3:263a; Zóhár Khadas 18c; Nicocej Zóhár 1:27a no.7.
Tankhuma, VaJikra 8; Ramban a 3Mózes-ről, 1:9; Khinukh 95.
Zóhár 1:89b, 1:244a, 2:5b, 3:18a; Sh’nei Lukhot HaB’rit, Or Tóra Melnjan HaAvoda 2:140a-b, idézve Recanti.
Ec Khaim, Saar Kicur ABYA 2; Likutej Amarim (Tanja), Iggeret HaTesuva 7 (97a).
Radak Jeremiás-ról 7:23.
Sevuot 13a; Keritot 7a; Tosefa 4:8; Jad, Tesuva 1:1. V. ö. Rási, Jomá 85b s. v. Khatat; Bertenoro, Tosefot Yom Tov, a -ról 8:8.
Sifri (54a), BaMidbar Rabba 21:16, Pesikta 6(57a), Jalkut Simoni (2:761, 2:955) a 4Mózes-ről 28:2; Kuzari 2:26 (41a).
Berakhot 22a; Khagiga 7a; Targum Eklésziásztész-ről, 4:17; Zóhár 2:55b; Raja Mehemna, Zóhár 3:240a.
V. ö. Iszia 1:11; Jeremiás 7:11; Zsoltárok 50:12.
Negyven évvel a Templom lerombolása előtt az áldozások kezdték elveszíteni a hatékonyásgukat; Jomá 39b.
V. ö. Jomá 9b; Toszefta, Menakhot 13:4; Jerusalami, Jomá 1:1 (4b); BaMidbar Rabba 7:10.
Siddur, „Jehi Racon” az „Aizehu Mekoman” előtt, a Sakhrit reggeli ima első részében; v. ö. Jaakov Emdin Rabbi, Siddur Bet Jaakov ad. loc. (38a old.); Pesikta 6 (60b); Jalkut Simoni 2:479; Rabbenu Jona, Saari Tesuva 1:41. V. ö. Jomá 86b; Semot Rabba 38:4. A tanulás és az ima sokkal spirituálisabb módja az istentiszteletnek mint az áldozás, és emiatt sokkal kevésbé fenyegeti a korrumpálódás. Azonban még az előbbiek sem biztosíthatják a vezeklést, őszinte bűnbánat nélkül, amely feltétlenül szükséges bármilyen bűn megbűnhődéséhez; lásd a 15. Fejezetet.
Menakhot 110a; Taanit 27b; Megilla 31a; Zóhár 1:100a, 1:101b, 3:32a, 3:35a; Ros, Ros HaSana 4:14; Orakh Khaim 1:5; Magen Avraham 1:8, 1:11; S’neiKukhot HaB’rit, Meszekhet Taanit 2:124b, idézve Hagahot Jess Nokhlin-t; Pri Megadim, bevezetés 3:20. A áldozási szakasznak mint a napi istentisztelet részének a leírásáról szóló rész olvasásához, lásd VaJikra Rabba 7:2; Tosafot, Avoda Zara 19b s. v. Je Sales, Kiddusin 30a s. v. Lo; Orakh Khaim 50; HaGra ad. loc.
Sabbat 12b; Tosafot, Sevuot 26a s. v. Et; S’nei Lukhot HaB’rit, Tesuva 2:184b; Magen Avraham 334:33; Béér Hetiv 334:24; Saarej Tesuva, Orakh Khaim 603:1, idézve Jed Eliahu 29-et. V.ö. Széfer Khaszidim 21.
Jomá 80a; Péá 1:1 (2a); Giljon HaSasz ad. loc.; Jerusalami; Khagiga 1:2 (4b).
Moré Nevukhim 3:41 (53a)
Szanhedrin 71a; Tosefta, Szanhedrin 14:1; Zóhár 3:197b.
Makkot 1:10 (7a); Jad, Szanhedrin 14:10.
Szanhedrin 54a, 73a, 74a; Zevakhim 196b; Szifra a 3Mózes-ről, 20:17 (92d).
Maharsa, Szanhedrin 64b (Halakhot), s. v. Gemara; Maharac Khajasz, Nedarim 4b, Makkot 5b. V. ö. Rambam, Misna Meila 6:2; Széfer Micvot Gadol, Negatív Parancsolat 40; Mahrsal ad. loc. ; Keszef Misné, Edut 2:2; Jad Malakhi 378 (60a); Misné LeMelek, Jesodej HaTóra 6:8 s. v. VeDa, Nazirut 2:17; Béér Jakov („Szabályok”, a kötet végén) no. 15. Lásd még Temura 3b; Széfer Khaszidim 406, 591.
V. ö. Makkot 2b; Tosafot, Pesakhim 32b s. v. Meilá.
Moré Nevukim 3:41 (53a).
Avodá Zárá 8b; Rási, Szanhedrin 41a (a vége) s. v. Ela Dinei Nefasot.
Ez a polgári időszámítás szerinti 30. évben történt; Szabbat 15a; Szanhedrin 41a; Avodá Zárá 8b; Jerusalalmi, Szanhedrin 1:1 (1b); Jad, Szanhedrin 14:13.
Lásd a 104. jegyzetet; Likutej Mamarim, Iggeret HaTesuvá 7 (96b).
Szabbat 4a; Jad, Szabbat 9:5; Orakh Khaim 254:6; Mágén Avraham 254:21-22; Misna Berurá 254:39. V. ö. Pri Megadim, Misbecot Záháv 328:4.
Széfer Khaszidim 176; Khelkat Mekhokek 23:1; Bét S’muel 23:1, a Targum Jonatán az 1Mózes-ről, 49:24-ből; Szotá 36b; erusalami, Horajot 2:5 (10b). V. ö. Rambam a Horjot-ról 2:4. Lásd még Avodá Zárá 64a; Tosafot, Khagiga 16 s. v. VeJaasé.
Tesuvot Rivas 755; Tesuvot Rabaz 1:187; Turéj Zahav, Jore Déá 334:1; Széfer Khaszidim 620; Makor Kheszed ad. loc. 620:3; Birkej Joszef, Evven HaEzer 5:13. V. ö. Menakhot 48a; Bertenoro, Demai 3:5 s. v. Ein.
