Ítélet Ézsau hegye fölött
„Azon a napon így szól az Örökkévaló kipusztítom a bölcseket Edomból; nem lesz értelem Ézsau hegyén… Erőszakos voltál testvéreddel, Jákobbal szemben, ezért szégyen borít el… Te is jelen voltál akkor, amikor ellenség hurcolta el kincseit, és idegenek törtek be kapuján, Jeruzsálemre pedig sorsot vetettek. Te is úgy viselkedtél, mint azok.” [Abdiás (Ovádjá) 8., 10 11.]
Ovádjá próféta, akinek könyve mindössze 21 versből áll a legrövidebb a T’nách ban , történelmi számadást végez Edommal, Ézsau nemzetségével, amely a Bibliában mint a zsidógyűlölet hagyományos letéteményese szerepel.
Edomot jól ismerjük: Jákob testvérének, Ézsaunak nemzetsége: az ő unokája volt Ámálék, aki már a Tórában kiirtandó ősellenségként szerepel, a történelem során szinte mindig Izrael ellenségeinek oldalán állt. Ez olyannyira így volt, hogy a Talmud számos bölcse és nyomukban a zsidó szájhagyomány Edomot Rómával és a zsidóüldöző, inkvizítor egyház ősével azonosította. A középkori neves Tóra- kommentátorok közül talán Abraham ibn Ezra az egyetlen, aki másként vélekedik (a Toldot heti szakaszhoz fűzött magyarázatában, ahol Ézsau születéséről és szellemi fejlődéséről beszél), mégpedig azért, mert Rómát szerinte a hettiták alapították. Nachmanides azonban ezt nem fogadja el, és ő is Róma edomita eredete mellett foglal állást.
Nem érdektelen itt megállapítanunk valamit. Ézsau a Tórá ban faragatlan, „lökött” vadászemberként jelenik meg, akit egyáltalán nem érdekelnek a formalitások, még a törzsfőnöki pozíció sem, annyira, hogy az erre jogosító elsőszülöttséget eladja egy tál lencséért. Csak akkor gurul dühbe és fenyegeti meg csaló öccsét, amikor kiderül, hogy emiatt elveszítette az atyai áldást. A Talmud bölcsei megátalkodott gonosznak, minden értelemben negatív figurának tekintik Ézsaut. Mégis, amikor huszonkét évi távollét után találkoznak, nem bántja Jákobot, sőt kibékül vele. A bölcsek megjegyzik, hogy mindez képmutatás volt, és Ézsau tovább hordta szívében a Jákob iránti gyűlöletet.
A Tóra szerint tilos Edomot gyűlölni, és a harmadik nemzedékben szabad befogadni az edomita prozelitát. A gyanakvó edomiták nem engedik meg, hogy a zsidók, útban Kánaán felé, áthaladjanak országukon, sőt királyuk fegyvert ragadva akadályozza meg a felvonulást, ők pedig nem tehetnek a Tóra tilalma ellen, és kénytelenek hosszú kerülőt tenni Széir hegye körül.
A zsidó királyság idején Edom vazallusállam volt, és Dávid, Salamon, Josáfát kormányzói uralkodtak fölötte. Később sikerült kivívnia a függetlenséget, s attól kezdve a két testvérnép váltakozó szerencsével háborúban állt egymással. Ámácjá király megverte az edomitákat a Sós-tenger völgyében, elfoglalta fővárosukat, Szelát amely talán a ma Petra néven ismert romváros lehetett , s elnevezte Joktélnak. Utána Uzijáhu újjáépíttette Élotot, és kikötőt létesített a mai Akaba helyén, amelynek izraeli oldalát most is Éjlátnak hívják.
Az Első Szentély pusztulása nagy örömöt okozott az edomitáknak, akik Izrael ellenségeihez csatlakoztak, és nagy vérengzést vittek véghez a legyőzött és megfélemlített nép körében. Ettől kezdve a zsidó próféták nem győzték hangsúlyozni Edom alávalóságát, és pusztulását jövendölték. Az utolsó próféta, Máláchi, Isten nevében kijelentette, hogy az Örökkévaló gyűlöli Ézsaut, bár az testvére Jákobnak, mégis „hegyeit pusztává tettem, birtokát a pusztai sakáloknak adtam” (Malakiás 1:3.)
Pontosan láthatjuk tehát, kicsoda ez a bizonyos Ézsau-ivadék, Edom. De kicsoda vajon Ovádjá próféta, akinek a könyvét a háftárában olvassuk?
Ovádjá a Biblia egyik legtitokzatosabb prófétája, aki a tizenkét „kis” próféta között foglal helyet. Sem apja neve, sem tevékenységének ideje nem ismeretes, tág teret engedve ezzel a különféle spekulációknak. Az Ovádjá név ami azt jelenti: „Isten szolgája” elég gyakori a Bibliában. A két legismertebb Ovádjá közül az egyik Josáfát király főminisztere volt, akit a király Júdeába küldött a Tóra oktatását megszervezni (2Krónikák 17:7 9.), a másik pedig Ácháv király háznagya, aki megmentett száz prófétanövendéket Izebeltől, a vérengző királynétól. Bölcseink ezzel az Ovádjával azonosítják a prófétát. „Mondá rabbi Jicchák: Így szólt az Örökkévaló: Jöjjön Ovádjá, aki két gonosz között leledzik [Ácháv és Izebel között], és nem tanulta el gonoszságaikat és prófétáljon a gonosz Ézsauról, aki két igaz embernél lakott [Izsáknál és Rebekánál], de nem voltak rá hatással jó tulajdonságaik.” (Szánhedrin 39.)
Más vélemény szerint Ovádjá Élijáhu próféta tanítványa volt, míg rabbi Méir úgy tudja, hogy betért edomita volt, illetve Ézsau fiától, Elifáztól származott. A Zohár ezt úgy kommentálja, hogy a próféták nem tudhatták, mit cselekszik az Örökkévaló Ézsauval kivéve Ovádját, aki edomitának született, ezért pontosan ismerte a helyzetet.
Modern történészek az Első Szentély pusztulásának idejére teszik Ovádjá tevékenységét. Ezt olyan versekre alapozzák, amelyekben a próféta szemére veti az elfajzott „testvérnek”, hogy ő is úgy viselkedett, mint azok, akik sorsot vetettek Jeruzsálem fölött. J. Kiel a Dáát Mikrá ban azzal utasítja el ezeket a nézeteket, hogy Jeruzsálemet története folyamán sokszor támadták meg, és az edomiták is gyakran ott voltak a rablók között. A nyelvészek sok hasonlóságot találnak Ovádjá és Jeremiás, illetve Joél próféciái között, de magyarul igen nehéz lenne visszaadni ezeket a stilisztikai és filológiai elemzéseket.
A háftárá és a heti szidrá közötti kapocs Ézsau személye. A heti szakaszban zajlik le a drámai találkozás a bosszút lihegő Ézsau és a négyfeleséges, tizenkét gyermekes Jákob között, ekkor válnak el újra békességben egymástól. A háftárában Ovádjá számol el a hűtlen fivérrel, aki megtagadta a testvéri köteléket, majd félreérthetetlenül leszögezi: „Amit te csináltál, azt teszik veled is, visszaszáll rád, amit elkövettél! … De a Cion hegyén menedék lesz, szent hely lesz az, Jákob háza visszanyeri birtokát. … Ézsau háza meg pozdorja: meggyújtják és felégetik. Nem marad meg senki Ézsau házából! Megmondta az Örökkévaló. … Győzelmesen vonulnak föl a Cion hegyére, és ítéletet tartanak Ézsau hegye fölött. Azután az Örökkévaló fog uralkodni.” (Abdiás 15., 17 21.)
