„Jákob Arám mezejére menekült, egy asszonyért szolgált Izrael, egy asszonyért őrizte a nyájat. De próféta által hozta ki az Örökkévaló Izraelt Egyiptomból, és próféta által őrizte meg.” <BI>[Hóseás (Hoséá)<B> 12:13 14.]
Más helyütt megismerkedhetünk Hoséá ben Beéri próféta életével és tevékenységének történelmi hátterével. Most elég annyit tudnunk, hogy valószínűleg Izrael királyságban élt, és próféciáinak nagy része erre a területre vonatkozik. Az időt megadja a könyve élén álló bevezető mondat: eszerint a próféta Uzijáhu, Jotám, Ácház és Jechizkijáhu júdeai királyok, egyben Jeroveám ben Joás izraeli király idejében tevékenykedett. A Midrás több helyütt „öregnek” nevezi, amiből arra lehet következtetni, hogy hosszú ideig prófétált. Akár korának más prófétái, ő is a bálványimádást és erkölcstelenséget, az ősi zsidó ideáloktól való eltávolodást ostorozza, és fáradhatatlanul könyörög a népnek, hogy térjen meg ősei Istenéhez. A háftárául választott fejezet a történelemből vett példák sora miatt kapcsolódik a heti szidrához.
Hoséá könyvének 12. fejezete rövid, de egyértelmű szavakkal összegezi a harmadik ősapa élettörténetét, aki „Már az anyaméhben megcsalta testvérét, ereje teljében pedig Istennel küzdött. Küzdött az angyallal, és győzött…” (Hóseás 12:4 5.). Hoséá folytatja a történeti sort, kiemelve az isteni gondviselés szerepét. Jákobnak menekülnie kellett miután ismételten rászedte fivérét, akitől megvette elsőszülöttségét egy tál lencséért , Árám mezején gürcölt, és apósa nyáját őrizte „egy asszonyért”: Ráchelért, akit szeretett. Hoséá Jákob történetéből egy merész fordulattal átkanyarodik a zsidó nép történetébe. Jákob később Egyiptomba ment: most már nem egyéni, hanem közösségi száműzetésben él. Ahogyan az isteni gondviselés annak idején megvédte Jákobot apósa galád trükkjeitől, úgy óvja meg Isten Egyiptomban, a rabszolgaság házában népét az asszimilációtól és az elkallódástól: „próféta által”, Mózes által maradt életben a zsidóság az egyiptomi gálut végén. J. Kiel a Dáát Mikrá ban Hoséá könyvé hez adott magyarázatában fölveti azt a lehetőséget, hogy a próféta szándékosan vonja meg a kívánkozó párhuzamot Mózes és Jákob között. Mindkettejüknek menekülnie kellett, mindketten pásztorként szolgáltak apósuknál… Egy neves középkori Tóra- magyarázó hozzáteszi Dávidot is, aki szintén pásztor volt. Ez a pásztori hármas adta Izraelnek a Tóra, a prófécia és a királyság koronáját.
A klasszikus Biblia- magyarázók Rási, Kimchi, Ibn Ezra szerint a próféta azért beszél itt, bár röviden, Jákob élettörténetéről, hogy kifejezze az isteni gondviselés neheztelését a hálátlan zsidókra: lám, Isten kegye kísérte Jákobot, gondja volt rá apósa házában, ahol családot alapíthatott és gyarapíthatta vagyonát, hazavezérelte Kánaánba, majd „fiaival is kegyelmet gyakoroltam adja Kimchi Isten szájába : amikor lementek Egyiptomba, és ott elnyomatásban éltek, prófétát küldtem hozzájuk; negyvenesztendei sivatagi bolyongás során is megőrizte őket a próféta, akit melléjük adtam, nem szenvedtek hiányt semmiben őket pedig mindez nem érdekli, leborulnak utálatos bálványaik előtt, és istentelenül viselkednek…”
Merőben más magyarázatot ad Málbim. Nála az említett történelmi tények úgy szerepelnek, mint a nép gunyoros válaszai az isteni figyelmeztetésre. Amikor a próféta a csalást és a hazug normákat ostorozza, a nép azzal vág vissza, hogy már Jákob ősapánk is csalás miatt menekült testvére, Ézsau haragja elől, meg aztán őt is rászedte apósa, aki először Leát adta hozzá Ráchel helyett…
Egy szó mint száz: már őseink idejében is bevett dolog volt a csalás, hát mit akarsz tőlünk?… A próféta témát váltana, s a bálványborjak imádatát rója fel a népnek. Erre is kész a válasz: hiszen őseink is aranyborjút csináltak, amikor kivonultak Egyiptomból! Így fordítja fonákjára a nép a próféta figyelmeztetését, véli Málbim.
Egy midrási forrás találóan jegyzi meg, hogy a heti szakaszban szintén előfordul a „menekül” kifejezés amikor Jákob elhagyja apósa házát, és útnak indul hazafelé , akárcsak itt, háftáránk elején, amikor „Jákob Arám mezejére menekült”. Hiszen a zsidók a gálut ban előbb-utóbb menekülni kényszerülnek… (Pirké d’Rábi Éliezer.)
