Kettős vétek, kettős vigasz
„Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet! mondja Istenetek. Szóljatok Jeruzsálem szívéhez, és hirdessétek neki, hogy letelt rabsága, megbűnhődött bűnéért, hiszen kétszeresen sújtotta az Örökkévaló keze minden vétkéért.” [Ézsaiás (Jesájáhu) 40:1 2.]
A Tisá BeÁv gyásznapja utáni fejezet a vigasztalás háftárája. A szörnyű pusztulás, a földindulás után elérkezett a vigasz ideje. Letelt a rabság, „megbűnhődte már e nép a múltat” ha a „jövendőt” nem is…
Ezzel a résszel kezdődnek Jesájáhu vigasztaló próféciái. Jeruzsálemhez intézett szavaiban szívhez szólóan festi a zsidóság jövőjét, felemelően ecseteli azt a csodálatos regenerációs képességet, amely lehetővé teszi a zsidók számára a szellemi megújulást, a tönk széléről való visszakapaszkodást. A fogságban szenvedő zsidókhoz szóló beszédében, a 44. és 45. fejezetben név szerint megemlíti Kürosz perzsa királyt, aki később leigázta Babilóniát, és a száműzött zsidóknak megengedte, hogy hazatérjenek, és felépítsék a Szentélyt. Ne feledjük, hogy Jesájáhu Chizkijáhu király idejében fejezte be földi pályafutását egy ággádá szerint, mint már szó volt róla, Menássé király gyilkoltatta meg , tehát körülbelül kétszáz évvel a zsidók hazatérése, a sivát Cion előtt halt meg! Kürosz néven nevezése és a diaszpórában élőkhöz szóló vigasz tehát a szó klasszikus értelmében vett prófécia motívumai.
Akadtak, akik hihetetlennek találták Jesájáhu jövőbe látó képességét, és „tudományos” elméletet állítottak fel egy „második” Jesájáhuról, aki a 40. fejezettől kezdve a könyv második részét írta volna. Sőt olyan „kutató” is van, aki egy „harmadik”, illetve „negyedik” Jesájáhu létezését feltételezi. Nem feladatunk az ateista „Biblia- kritika” álelméleteivel foglalkozni, és a bennük rejlő ellentmondásokat feltárni. Már Luzzatto kikelt a hitet aláásó nézetek ellen, amelyek az isteni prófétákat könyökvédős tisztviselőkként próbálják bemutatni. Az egyetemes, hagyományos zsidó szemlélet szerint Jesájáhu könyve egy és oszthatatlan: a Biblia egyik szellemóriása valóban kétszáz évvel a történtek előtt mondotta el vigaszszavait, s látnoki erejével látta Küroszt, aki a babilóniai gálutból hazaengedte a zsidókat, és engedélyezte a Szentély felépítését.
Ez a véleménye egyébként Josephus Flaviusnak is, aki A zsidók történeté ben leírja: „Kürosz olvasta egy korabeli könyvben, amit Jesájá próféta hagyott maga után. Ebben a próféta leírja, hogy Isten azt mondta neki titokban: azt akarom, hogy Kürosz küldessen népemhez és országomhoz, és építse fel Szentélyemet, miután uralkodóvá teszem nagy népek és országok fölött. Ezek a szavak, amelyeket a próféta hosszú idővel azelőtt írt le teszi hozzá Flavius , nagy hatással voltak Küroszra, aki megcsodálta az isteni bölcsességet és akaraterőt. Vágya támadt, hogy beteljesítse a prófécia szavait, és magához hívatta a zsidók előkelőit…” (Flavius: A zsidók története. 11:1.)
J. H. Hertz úgy vélekedik, hogy „…tulajdonképpen nem jóslásokról van szó, hanem politikai előrelátásról.”
Ebben az értelemben írja Ámosz Cháchám a Dáát Mikrá Jesájáhu című kommentárjában, hogy Jesájáhu leírt egy sor próféciát, azután lepecsételte az írást, és átadta tanítványainak, akik azután nemzedékről nemzedékre adták, és adott pillanatban nyilvánosságra hozták. Ilyen volt ez a vigasztaló ciklus is, amely a babilóniai fogságban sínylődő zsidókhoz szól. Hogy Jesájáhu egy sokkal később felmerül nevet említ, erre egy sor példát találni a Bibliá ban no meg hát azért volt próféta…
A Midrás ékes szavakkal részletezi a vigasztalás módját, és mindkét katasztrófára, az Első és a Második Szentély pusztulására is alkalmazza. Az élők és a holtak, a fentiek az angyalok serege és a lentiek, ezen a világon és a túlvilágon is vigasztalják a csaknem vigasztalhatatlant. Vigasztalnak a tíz törzs elvesztéséért az első diaszpóra népéért, amely a mai napig nem tért haza , vigasztalnak Jehudá és Binjámin törzséért, amely hazatért ugyan Babilóniából, de második gálutja még mindig fennáll, hiszen a zsidóság nagy része ma is szét van szóródva a világ minden táján (Jálkut).
Az ággádá irodalom és ennek alapján a kommentátorok egész sora párhuzamba állítja Jeremiás siralmai t az Échá t és Jesájáhu vigasztalásait. Jirmijáhu azt mondja: „Senki sem vigasztalja…” (Jeremiás siralmai 1:2.), Jesájáhu pedig ezt: „…vigasztaljátok népemet!” Jeremiás azt mondja: „Sokat vétkezett Jeruzsálem, beszennyezte magát…” (Uo. 8.) azaz duplán vétkezett , Jesájáhu pedig ezt: „Vigasztaljátok, vigasztaljátok…” azaz duplán vigasztaljátok a sokat szenvedett népet.
Az azóta eltelt kétezer év története miatt a zsidóság még ennél is intenzívebb vigasztalásra szorult. Az isteni vigasz nyilvánult meg a Holocaust churbán ja után Izrael Állam létrejöttében. Fénycsóva gyúlt a sötétben: reménysugár, hogy a megváltásról, a Messiás eljöveteléről szóló próféciák mielőbb megvalósulnak.
