Manapság nem egy neves rabbi, illetve jesivávezetô van, aki Izraelben él ugyan, de többet van külföldön, mint otthon. Az izraeli rabbik és Tóra-tudósok hatósugara és hírneve messze túlnô Izrael földrajzi határain.
Hogy ez évezredekkel ezelôtt is így volt, annak ékes bizonyítéka Ulá bár Jismáél, a neves Erec Jiszráél-i amorita, Jochánán és Rés Lákis tanítványa. º volt az elsô n’chuté — „utazó” –, aki Erec Jiszráélból Babilóniába vitte a szentföldi tanházak döntvényeit, és vitte vissza a döntésre váró kérdéseket. Ezáltal megôrzôdött Erec Jiszráél vezetô szerepe a zsidó világban, annak ellenére, hogy Babilóniában több, nagyobb és gazdagabb zsidó közösség élt. Nem nehéz felfedezni a hasonlóságot Izrael mai helyzete, a zsidó világban betöltött szerepe és az akkori szituáció között…
Ulá magánéletérôl, családjáról, személyes körülményeirôl mindössze annyit tudunk, hogy édesapja, rabbi Jismáél is nagy tudós hírében állt. º maga azok közé a szellemi vezetôk közé tartozott, akik egész életüket a közösségnek szentelték.
A 3. és a 4. század fordulóján élt. Nemegyszer idéz olyan tudósoktól is, akiket személyesen nem ismert ugyan, de tanításukat betéve tudta. Jochánán kedvelt tanítványa volt, és számtalanszor idézett tôle.
A Talmud elbeszél egy drámai jelenetet. Ulá egyszer úton volt Babilóniából Erecbe, és a kíséretében volt két chozai zsidó. Az Eufrátesz és a Tigris folyók deltájánál, a nagy Tóra-központoktól távol élt ez a zsidó közösség, amelynek tagjai tudatlan, erôszakos, közönséges fickók voltak (Steinsalz). Ezek az úton összekülönböztek valamin, olyannyira, hogy egyikük leszúrta a társát, majd, mint aki jól végezte dolgát, megkérdezte a félelemtôl remegô Ulát: „Jól tettem, hogy megöltem?” Ulá kínjában azt válaszolta, hogy igen, jól tette, sôt még hozzátette, hogy vágja el a halott nyakát (hogy ha még nem halt meg, ne szenvedjen sokat, hanem gyorsan meghaljon, teszi hozzá Rán és Ros). Amikor Izraelbe ért, ô is ugyanazt kérdezte Jochánántól: jól tette-e, ami tett, nem vált-e bûnrészessé azzal, amit mondott. Jochánán azt felelte, hogy az életét mentette meg válaszával…
A jelenet folytatása önmagában véve érdekes. Jochánán csodálkozott: hogyan lehetséges ez, mármint hogy egy zsidó dühében képes megölni a társát? Hiszen Babilóniára vonatkozik az ìrásban, hogy ott „felindult szívet…” ad neked az Örökkévaló (5Mózes 28:65.), Erec Jiszráélra nem! Vagyis hogy lehet az, hogy egy zsidó, még ha chozai is, olyan dühbe jöjjön, hogy Izrael földjén megölje a társát? Zsidó gyilkos Erec Jiszráélban? Ki hallott még ilyet? Más felfogás értelmezése szerint Jochánán azon csodálkozott, hogy Ulá — akár félelmében is — hajlandó volt egy gyilkos tettét igazolni. E szerint a magyarázat szerint az említett vers lév rágáz szavait úgy kell fordítani, hogy „rettegô szívet” ad neked az Örökkévaló — külföldön… (Sitá Mekubecet.)
Ulá válasza azonban mindent megmagyaráz: „Ez még az elôtt történt, hogy átkeltünk a Jordánon…”, vagyis külföldön, a gálutban. Ott minden érthetô. Ott lehet a zsidó gyáva, félénk, nyugtalan, rettegû szívû, és ott lehet a zsidó még gyilkos is… (Nedárim 22.).
Ulá, bár állandóan Babilónia és Erec Jiszráél között közlekedett, szívvel-lélekkel izraeli patrióta volt, és nem bírta elviselni a gazdag, jómódban élô külföldi zsidók úrhatnám viselkedését. Nemegyszer gúnyosan bírálta a helyi szokásokat, és került emiatt összeütközésbe a helyi vezetôkkel, köztük neves amoritákkal meg jesivávezetôkkel is. º maga nem viselt semmiféle hivatali tisztséget, de óriási tudása és Jochánánhoz fûzôdô személyes kapcsolata nagy tekintélyt biztosított számára.
Egyik látogatása során Pumbáditában vendégeskedett, ahol egy tál friss datolyát tettek elé. Megkérdezte, hogy mennyibe kerül itt a datolya. Azt válaszolták neki, hogy három ilyen tálnyi egy dénárba kerül. Erre szarkasztikusan megjegyezte: „Ilyen olcsó itt a datolya, és a babilóniaiak nem foglalkoznak a Tórával!” Vagyis a megélhetésük biztosítva van, mégis elhanyagolják a Tórát. Miután megevett egy halom datolyát, és éjjel rosszul lett, reggelre kelve megváltoztatta a véleményét: „Egy nagy tál halálos méreg egy dénárba kerül, és a babilóniaiak [ennek ellenére] foglalkoznak a Tórával…” (Peszáchim 88.)
Egy másik babilóniai látogatása során bárányfelhôket látott az égen. Ebbôl arra következtetett, hogy rövidesen esô lesz. Szólt tehát a környezetében levôknek, vigyék be a kinn száradó ruhákat. A felhôk azonban egyszerre szétoszlottak. Ulá csalódottan jegyezte meg: „Amilyen hazugok a babilóniai emberek, olyan hazudozók a felhôik is…” (Táánit 9.)
Látogatásai során jesiváról jesivára vándorolt, és terjesztette az Erec Jiszráél-i nagy rabbik tanait. Rabbi Jehudá olyannyira tisztelte és becsülte Ulát, hogy amikor jött, legjobb borát tétette az asztalra. Egy szombat este elküldte hozzá fiát, nézze meg, hogyan csinálja Ulá a hávdálát, és küldött vele egy kosár friss gyümölcsöt is (Peszáchim 104.).
Egyszer Ulá felfigyelt rá, hogy rabbi Jehudá fia, Jicchák már meglett férfi, de még agglegény. Megkérdezte az apát, miért nem keres menyasszonyt a fiának, mire az visszakérdezett: vajon honnan lehetne ma nôsülni? Hol lehet megfelelô, elôkelô családot találni, amelyben a jichesz, a származás körül nincs semmi hiba?… Ulá elôször úgy válaszolt, mintha a jichesz kérdése nemigen érdekelné: „Vajon mi, ereciek, honnan tudhatjuk, hogy nem azoktól a feleségektôl származunk-e, akiket megerôszakoltak Jeruzsálem ostroma során…?” Végül mégis praktikus tanácsot adott: ha két család veszekszik, meg kell figyelni, melyikük hagyja abba hamarabb, melyikük a hallgatagabb, ki veszekszik kevesebbet. Biztosra vehetô, hogy az az elôkelôbb származású… (Kiddusin 71.)
Magától értetôdik, hogy Ulá szintén kedvelte és tisztelte rabbi Jehudát. Ha Pumbáditában tett látogatást, nem volt hajlandó pászkenolni — halachikus kérdésekre válaszolni –, hanem azt mondta, menjenek rabbi Jehudához, mert ô a márá d’átrá, „a helység ura”, az ô véleménye a mérvadó. A Talmud elmondja azt is, hogy sok nô jött hozzá a családi élettel kapcsolatos kérdésekkel, amelyekben Ulá különösképpen nagy szakértô volt (Nidá 20.).
Némelyik Tóra-magyarázatának pszichológiai töltése is van. Egyszer például a Tízparancsolatot elemezve elmagyarázta, hogy amikor az Örökkévaló azt mondta: „Én vagyok az Örökkévaló, a te Istened… Ne legyenek idegen istenek elôttem…”, a népek azt mondták, hazabeszél, hiszen mindez csak az º dicsôségét szolgálja. Amikor azonban az ötödik parancsolathoz ért — „Tiszteld apádat és anyádat…” –, belátták, hogy másról van szó: az isteni világkép nem önmagáért beszél, hanem az egész világ, az egész emberiség jólétéért. (Kidusin 31.)
Olyan nagyra tartotta a kétkezi munkát, hogy az istenfélelem elé helyezte (Bráchot 8.). Jeruzsálem pusztulásának okát abban látta, hogy az emberek szégyentelenek voltak (Sábát 119.), pedig Jeruzsálem csak jótétemények által lehet áldott (Szánhedrin 98.).
Amikor a halálán volt — épp egy babilóniai látogatásakor –, bánkódott, mert nem adatott meg neki, hogy Erecben haljon meg. Társai vigasztalták, és megígérték, hogy a holttestét majd elviszik Erec Jiszráélba, de ô azt mondta: nem ugyanaz, hogy valaki az anyja ölében leheli ki a lelkét, vagy pedig idegenben (Jeruzsálemi Talmud, Kilájim 9:3.)… Rabbi Eleázár, aki Izraelben értesült haláláról, megdöbbent: „Te, Ulá, idegenben haltál meg?!” Amikor megmondták neki, hogy már hozzák a koporsóját, megnyugodott… (Ktubot 111.)
