Egyenként összeszedve
„Azon a napon elcsépeli az Örökkévaló a kalászokat az Eufrátesztől Egyiptom patakjáig. De titeket, Izrael fiai, egyenként fognak összeszedni! Azon a napon megharsan a nagy kürt, és visszajönnek, akik elvesztek az asszírok földjén, és akik szétszóródtak Egyiptom földjén. Leborulnak az Örökkévaló előtt a szent hegyen, Jeruzsálemben.” [Ézsaiás (Jesájáhu) 27:12 13.]
Jesájáhu ben Ámoc próféta Jeruzsálemben született, előkelő patríciuscsaládban. Unokaöccse volt Ámácjának, Júda királyának. Négy évtizeden át prófétált, mialatt a szomszédos Asszíria meghódította a környező országokat, és a polgári időszámítás előtt 721-ben bekebelezte Júda testvérállamát, Izrael királyságot, amelynek Somron volt a fővárosa. Húsz évvel később, 702-ben Jeruzsálemet is megostromolták az asszírok, és csak isteni csoda révén menekült meg a pusztulástól. A hagyomány szerint Jesájáhu aki nem ismert tekintélyt, és csípős nyelvvel ostorozta mind az orgiákat ülő előkelőségeket, mind az ügyetlenül politizáló, a nemzet ügyét eláruló vezetőket Menássé király pogány uralma alatt szenvedett mártírhalált, mert a király elégedetlen volt „defetista” jövendöléseivel.
A háftárá és a heti szidrá, a Smot közötti összefüggés nyilvánvaló. „Izrael szenvedett Egyiptomban, de Izrael elnyomói megkapták méltó büntetésüket; Izrael szenvedései Jesájá napjaiban csekélyek ahhoz képest, ami ellenségeire vár. Izrael Egyiptomban a rabszolgaság évszázadai alatt már egészen elfásult a megváltás elhúzódása miatt, elfáradt Mózes és Áron tárgyalásai alatt; Jesájá korában is kigúnyolták a prófétai tanítás unalmas egyformaságát, és kételkedni kezdtek az isteni ígéret beteljesülésében. Az egyiptomi felszabadulás megmutatja, hogy végül az igazság győzedelmeskedik a világegyetemben; a késői korok emberei is meg fogják látni, hogy Isten keze igazgatja a világot, és hogy senki sem állhat ellen Isten rendelkezéseinek.” (Dr. J. H. Hertz.)
Ennek a háftárának egy részében „Efrájim iszákosait” pellengérezi ki a próféta: azokat, akik fényűzéssel és kicsapongással töltött életüket nem a nép szolgálatába állítják, hanem kizárólag saját élvezeteiknek élnek, ezért nem kerülhetik el végzetüket. Mint a legtöbb próféta, Jesájáhu is mesterségesnek tekintette a két zsidó állam közötti határt, és mindkét állam vezetői rétegét egyformán ostorozta. Egyaránt elítélte Somron azaz Számária „pompázó ékességének hervadó virágát” és a jeruzsálemi uralkodóréteget, a papokat, akik a prófétákkal együtt „tántorognak az italtól, megzavarodtak a bortól! Támolyognak az ital miatt, tántorognak, amikor látomásuk van, ingadoznak, amikor döntést hoznak.” (Ézsaiás 28:7.) A jó helyzetismerettel rendelkező próféta felháborodva folytatja: „Minden asztal tele van undok hányással, nincs sehol tiszta hely!” (Uo. 8.)
Egy kommentátor szerint ezekben a sorokban egy orgia konkrét leírása olvasható. Jesájáhu belép, és undorának ad kifejezést, de a jelenlévők sem maradnak adósak: „Kit akar ez a tudományára tanítani? Kivel akarja e kijelentést megértetni? Akiket most választottak el az anyatejtől? Akiket most vettek le az anyamellről?” (Uo. 9.) A részeg gúnyolódók röhej tárgyává teszik a próféta papolását, ami csak arról szól, mit nem szabad: „Ez a parancs, az a parancs, ez a szabály, az a szabály, itt egy kicsi, ott egy kicsi!” (Uo. 10.)
A vérig sértett próféta, akit a korhelyek azzal vádoltak, hogy úgy beszél velük, ahogyan a gyerekekkel szokás, azt válaszolja, hogy ha jön az ellenség, az valóban idegen, érthetetlen nyelven fog szólni (Ámosz Cháchám): Isten nemsokára „asszír nyelven” fog veletek beszélni. A könyörtelen hódító kemény, rövid szavakkal fog benneteket megismertetni, és ez lesz méltó büntetéstek.” (Dr. J. H. Hertz.)
A prófécia nagy ígérete a 27. fejezet végén a szórványok egybegyűjtése Jeruzsálemben, amikor felharsan a nagy kürt, a sófár hangja, és az Örökkévaló „elcsépeli a kalászokat” az Eufrátesztől „Egyiptom patakjáig”, vagyis a Nílusig. Ámosz Cháchám a Dáát Mikrá ban azt a magyarázatot adja erre, hogy Asszíria és Egyiptom itt a gálut, a szétszóratás összes országát jelképezi: mindenhonnan jönnek majd az elveszett, elkallódott, asszimiláns, öntudatukat, identitásukat vesztett zsidók haza, Jeruzsálembe, hogy hálatelt szívvel vállalják újra zsidóságukat. És az Örökkévaló aki, ha kell, „elcsépeli a kalászokat” egyenként gyűjti majd össze a magukat elveszettnek hitt zsidókat, és hozza őket haza, Jeruzsálembe, ahová a sófár hangja hív.
Nemhiába iktatták Jesájáhunak ezeket a fennkölt verseit a Ros HáSáná-i imádság egyik legfontosabb részébe, a muszáf Sofrot jába: a kibuc gálujot, a szórványok egybegyűjtése a megváltás előfeltétele. Más magyarázat szerint az Eufrátesz és a Nílus közötti terület a bibliai Ígéret Földje. Az Örökkévaló azért „csépeli” Erec Jiszráélt, hogy elválassza a búzát az ocsútól: eltávolítsa az idegeneket, hogy csak a zsidók maradjanak országukban (Ámosz Cháchám: Dáát Mikrá).
